2020. március 2., 13:03 Módosítva: 2020.03.02 17:39
184

A Totalcar olvasóinak java része szerintem tudja, hogy a Genfi Autószalon holnap kezdődne, s szerintem közel ugyanennyien tisztában vannak már azzal is, hogy Európa legpatinásabb és leghíresebb autós kavalkádja idén elmarad a COVD-19-vírus előretörése miatt.

Távolról sincs vége, olvasson még
2020. február 19., 13:51 Módosítva: 2020.03.02 13:40
158
Mortefontaine-ben vagyunk, Párizs mellett, a titkos UTAC Ceram tesztelőbázison. Letakart és álcázott autók körülöttünk, beton- és drótkerítés veszi körül a hatalmas területet, mint valami katonai erődítményt. Itt bent, imitt-amott felbukkan egy kocsi, amelyiknek a kasznija alatt láthatóan másik autó van, mint ő, a legkülső, emelt kanyaros, padlógázas pályán pedig olyan sebességgel zúgnak el a próbák végső stádiumában gyötört előszériás autók, mintha szuperszonikus vadászgépek gyakorlatoznának – gőzerővel zajlik a gyártói tesztelés annak ellenére is, hogy egy rakás kép (mi) mászkál a helyszínen. Ezen az eldugott helyen próbáljuk ki az Év Autója díjesélyes utolsó hét típus több változatát is minden február közepén. Plusz programként pedig az Év Autója zsűri egyben itt és ilyenkor tartja az éves nagygyűlését is.

Két nap az egész. Az elsőn a COTY, azaz az Év Autója-társaság a saját belügyeivel foglalkozik, majd a díjra esélyes hét típus gyártóinak emberei kapnak fél-fél órányi lehetőséget, hogy szép szóval, fenyegetéssel, prezentációkkal, diákkal, diagramokkal, vagy akár misztikus keleti táncokkal megpróbáljanak meggyőzni bennünket, miért éppen az ő versenyzőjüket kellene majd az első helyre tennünk másfél hét múlva.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. március 3., 06:53 Módosítva: 2019.03.05 06:13
224

Azok után, hogy egy hét leforgása alatt végigmentünk a hét döntős autón, itt az ideje, hogy ne csak mi dolgozzunk, hanem az olvasók is - most szépen mindenki megropogtatja az ujjait és leadja a tippjét. Senki se kíváncsibb a nagy tömegek véleményére, mint mi magunk vagyunk, mert mindig ez a legérdekesebb, hisz' tudjuk.

Tehát jöjjön a két kérdés:
A) önök szerint melyiket választja meg a zsűri az idei Év Autójának az alábbiak közül?
B) a saját véleményük szerint melyik autót tennék meg a 2019-es Év Autójának?

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 27., 17:18 Módosítva: 2019.03.04 06:17
395
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt hetedik, egyben utolsó szereplője az Alpine A110, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Ha volna igazság a Földön, ez lenne a 2019-es Év Autója. De ez lehetetlen. Eddig 1955 példányt izzadt ki magából a futószalagos technikát még nem ismerő dieppe-i üzem, ami bő fél év termelése. A termelés pedig ezek után sem lesz intenzívebb. Mi még? Két ülés, közel nulla csomagtartó, egy kicsi, 1,8-as benzinmotor, az extrák között pedig olyanoknak is örülünk, mint a motoros ablakok, klímaberendezés és központi zár. Majdnem elfelejtettem: robotizált váltó és digitális műszerfal azért van, amivel legalább érintőt húz a 2018/19-es évfordulóval kirajzolt körhöz. Ja, amit eddig eladtak, az mind 58 500 euróba, azaz 18,6 millió forintba kerül ott, ahol a legolcsóbban adták, Franciaországban. Mifelénk ugyanis nem kapható.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 26., 17:21 Módosítva: 2019.06.25 11:10
297
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt hatodik szereplője a hét közül a Jaguar i-Pace, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Ez az, amikor egy összetett villanyautóval megmutatják az embernek, milyen lesz a közeli jövő. Egy olyannal, amelyik sokba kerül ugyan - az ára 26,7 milliótól indul, de két tüsszentés kell csak hozzá és harminc fölé csusszan - de amit az elektromos kocsikról tudunk, az nagyjából benne van. Mindez Európa (hiszen itt tervezték) első luxus-villany-SUV-jában, amely szinte milliméterre ugyanazt tudja dinamikában és hatótávolságban, mint az öregedő Tesla Model S75D, csak olcsóbb (kicsivel), elegánsabb és modernebb annál.  Rettentő érdekes ajánlat, és bár a zsűri már kétszer is megégette magát azzal, hogy villanyautót juttatott a győzelemhez (Nissan Leaf, Opel Ampera - bár utóbbit inkább csak mondták annak, a valóságban egy hibrid), úgy érzem, most megint lenne némi hajlandóság egy ilyen szavazatra a 60 tag nagyobbik hányada felől.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 25., 16:29 Módosítva: 2019.02.28 17:29
268
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt ötödik szereplője a hét közül a Kia Ceed, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Épp elég magas létrafokon áll a Kia a harmadik generációs Ceeddel az Év Autója-választáson, de erre az utolsó mortefontaine-i tesztre még tartogattak egy rakás meglepetést. Amivel - ebben biztos vagyok - sikerült mindenkinek a fejében még minimum egy fokkal feljebb lépniük. Ami várható volt - egy szigorúan labirintusbejáratú, nagy sátorba elhozták a Ceed negyedik karosszériakivitelét egy már működő, sőt, szinte szériaérett prototípus formájában (pár hónappal ezelőtt Frankfurtban csak egy gipszmodellt mutattak még), ami talán a legnagyobb sláger is lesz egyben: a crossovert, aminek a nevét még nem döntötték el, de akár Exceednek is hívhatják majd. A kocsi nagyon máshogy néz ki, mint a többi Ceed-variáns, mert alapvetően csak  a normál kombi egy nagy kerekekkel megemelt kivitele, de mégsem, mert az egészet újrarajzolták, és alig lehet felismerni benne a klasszikus Ceedet. Ez azonban még csak a jövő, mert kaptunk egy darabot a legfrissebb jelenből is.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 24., 07:00 Módosítva: 2019.02.28 06:19
327
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt negyedik szereplője a hét közül a Mercedes-Benz A osztály, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Volt az A osztály már minden, talán csak alpesi síinstruktor és kazettás magnó nem. Kezdte ugye villanyautóként, amely a padlója két rétege között hordta volna az akkuit, ám ezt akkor elvetette a Mercedes, és mire a kocsi megjelent, a villamos ábrándokból nem maradt más, csak a hórihorgas termet és a felborulás a jávorszarvas-teszten. A második generációt még mindig az átlagosnál magasabbra csinálták, mert egy orbitális tévedést, mármint hogy teljesen hibás irányból kísérelték megreformálni a kompaktautók szegmensét - ennyire gyorsan mégse illik beismernie egy évszázados német cégnek, de az dinamikailag már egész jó volt. Mire a harmadikhoz értek, eljutottak a következtetésre, hogy alsó-középkategóriás ferdehátúnak legjobban a Golf-forma áll. Csak sajnos kiderült, hogy a Golf jobb Golfot tud készíteni. Valamit tenni kellett.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 23., 14:36 Módosítva: 2019.02.27 06:14
456
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt harmadik szereplője a hét közül a Peugeot 508, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

"A jövő a szedánoké!" - harsogta felénk Jean-Philippe Imperator a nevéhez illő, ellentmondást nem tűrő hangon, nagy súllyal, óriási magabiztossággal, s ott, abban a pár másodpercnyi döbbent csendben még a hatvan egybegyűlt zsűritag is elhitte:  vége a SUV-korszaknak. Aztán persze mindenki magához tért, de az biztos, hogy a Peugeot-vezér üzenete átment. Hórihorgas, nehéz, felesleges fogyasztású, sok levegőt toló autókkal egyszerűen képtelenség lesz teljesíteni a rövidesen életbe lépő emissziós normákat. Már a következő fokozat is nehéz lesz, ami utána jön, az a húha-korszak lesz. A következő lépcsőnél hirtelen negyven százalékkal csökken majd a kibocsátható emisszió mértéke, azt pedig már nagyon kevesen tudják teljesíteni - aki viszont átlagban fölötte lesz, az súlyos pénzeket fizet az EU kasszájába. Ennek egyenes hozománya, hogy a szabadidőautók árát az egekbe kell majd emelni. Akinek pedig addigra nem lesz ütőképes, laposabb, könnyebb, áramvonalasabb, ismert autója, az öntökön lövöttnek tekintheti magát.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 22., 11:28 Módosítva: 2019.02.25 06:23
305
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, a mortefontaine-i nagyteszt második szereplője a hét közül a Citroen C5 Aircross, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Mifelénk nagyon erős a franciaautó-szkepticizmus, amire, valljuk be, az ezredforduló táján mutatott néhány gyalázatos modell alapján rá is szolgálnak ezek a márkák. De az elmúlt tíz évben mindhárman rettenetes erőkkel próbálják bebizonyítani, hogy jó autókat készítenek, és aki e törekvésüket nem hiszi el a Népítélet-eredmények (vagy éppenséggel a J. D. Power felmérései) alapján, és emiatt bele se ült már jó ideje ilyen autóba, azt alaposan meglepi majd, mit talál.

Távolról sincs vége, olvasson még
2019. február 21., 13:34 Módosítva: 2019.03.14 07:31
190
Az Év Autója-választás döntőjéhez értünk, s a mortefontaine-i nagyteszt első szereplője a hét közül a Ford Focus, a 2019-es cím egyik esélyese.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el, maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Kicsit úgy érzem, hogy már a csapból is Focus ömlik, hiszen a Ford teljes testsúlyát belefekteti az új generáció népszerűsítésébe. Ennélfogva láttam már ezt a kocsit statikusan Londonbandögös ST-narancssárgában, illetve krómrúzsos Vignale-ként a francia Riviéra fölötti szerpentineken, többféle színben és motorral a Tannistesten, polgári kivitelben, dízelesen Budapesten, kombiként a hóesésben és most itt, rajzásra képes mennyiségben a Mortefontaine-i utolsó körös Év Autója-tesztelésen, február 19-én, kedden. De még mindig nem jön ki a könyökömön, mert a Focus alapvetően jó kocsi, mindig örülök, amikor vezethetem.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. március 1., 17:10 Módosítva: 2017.12.15 15:43
146
Mármint a dízelt. Minden fenyegetés ellenére. Mortefontaine-be, az Év Autója-tesztre egy olyan kombit hoztak el, hogy mint a tíz gázolajzsíros ujjunkat megnyaltuk utána.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Tartozom egy vallomással, bár úgyis észrevennék, ahogy lejjebb görgetnek - ebben a mortefontaine-i anyagban nincs videó. Az én hibám, pontosabban nem az én hibám, csak majdnem. Elvégeztem a házi feladatot, leforgattam a külső bemutatót, Gajdán Miki jóvoltából megvolt a belső kamerás felvétel is, aztán amikor a párizsi reptéren letöltöttem mindent a fényképezőgépről, a mercis videók hiányoztak. Sőt, a C3-as egyik videó vége is, és mivel semmiféle visszahozó program nem látta ezeket, nem tudok másra gyanakodni, csak kártyahibára. Azóta vettem egy másikat, most nem Toshibát, hanem Samsungot (hiszen két SanDisket dobtam ki az elmúlt egy évben), hátha ez jó lesz.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 28., 17:00 Módosítva: 2017.12.15 15:45
63
Ha a Mini az autódivat Burberryje, a Fiat 500 annak a Guccija, akkor a Citroen a legjobb úton jár afelé, hogy a műfaj Diorjává váljon. Vidámodik az utcakép, a Cactus után most itt a C3!

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Nagy újítások itt nincsenek, de egy olcsó kisautónál, ami alapvetően a 2CV szellemi és lelki utódja, nem is kellenek nagyon ilyenek. Van egy kamera a belső tükörbe építve, amivel a kocsiból kifele készült képeket lehet megosztani a bennünket követő közösségnek (feltalálták az eksnkamerát, nahát), de amúgy ez itt egy Peugeot 208, farsangi jelmezben.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 27., 17:37 Módosítva: 2017.12.15 15:47
1855
Úgy szökkent a Giulia ebbe az önvezető autókkal, emissziós aggályokkal, fedélzeti infotainment-rendszerekkel teli, fullasztó szobába, mint szellőztetés után a haraphatóan friss márciusi levegő. Oké, nem olyan gyorsan, de a hatás ettől még ugyanaz.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

Ha van még benned szikrányi érdeklődés az autók iránt, ha homályosan emlékszel, milyen volt elkenni az első autódat, bénán a murván, hogy hogyan próbáltad beletornázni az ötezerbe a faterod elgyengült Zsigájának a motorját, hogy hogyan képzelted, hogy majd ha egyszer tényleg lesz egy olyan autód, amivel mindez nem kínlódás lesz, hanem aszfalton, a csiszoltan olajozott, bömbölő csodagép, talán egy saját Ferrari szárnyán, autóvezető istenként pakolod majd a fokozatokat, éles szemed pásztájában kanyarcsúcsok villannak, miközben inas karod villámmozdulatával egy milliméterrel odébb teszed a gép elejét, majd röpke ellenkormánnyal kiigazítod a háromfoknyi csusszanást a faron, szóval ha akár egyszer az életben volt valami hasonló álmod, gondolatod akár tíz röpke másodpercig, akkor próbáld ki ezt az autót. Legszívesebben nem is írnék róla többet, vidd el egy órára, nyomj le egy húzós menetet, gyere vissza, s majd együtt a tükörbe röhögünk, könnyesen, térdet csapkodva. Mert én már tudom, milyen.

Az a vicc, hogy itt van a cucc, nem kell Ferrarit venned, tehát még az a mentséged sincs, hogy hát a gyerekek meg a nagymama meg Károly, a szálkásszőrű. Merthogy ők mind beférnek, ez ugyanis egy négyajtós - nem túl tágas, de kellemesen élhető. Ha nagyon bután fogalmazok, akkor egy olasz 3-as BMW, hiszen lapos, ötüléses, elöl motorozik, hátul hajt és szereti a kanyart. 

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 26., 07:28 Módosítva: 2017.12.15 15:48
322
Akármennyire is a múlté már a száguldó kredenc-image, az amerikai értelmiségi-transzport rémes sztereotípíája, de még a svéd tulajdon is, a Volvónál bizonyos dolgok sosem változnak.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Amióta Év Autója-zsűritagként erre a mortefontaine-i utolsó körös tesztre járok, még sose volt ennyire szép a konferenciaterem előtti, autókkal tömött parkoló, sőt, szerintem ezt az állítást kiterjeszthetem a korábbi, általam nem megtapasztalt évekre is. No nem az idő, mert az ilyenkor jellemzően nedves, hideg, szeles, hiszen február vége Párizs mellett sem egy szívderítő időszak, egyszerűen csak a kocsik tették széppé - soha nem volt ennyi karakteres, csinos, másféleképpen stílusos és vagány jármű a címért vetekedő utolsó, héttagú csoportban, mint idén.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 25., 12:16 Módosítva: 2017.12.15 15:48
85
Volt már nálunk mindenféle dízel, de az Év Autója utolsó körös csoporttesztjén kivételesen egy pici, egykettes, turbós benzinesre tenyereltem rá. Mert ez egész máshogy érdekes ám.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Az 508-assal kezdődött ez a megújulási folyamat, és már az is annyira más volt minden korábbi Peugeot-hoz képest - összeszedettségben, masszívságban, anyaghasználatban, egyfajta jó értelemben vett germanizmusban -, hogy azt hittük, innen nincs is tovább. Azóta csak kapkodjuk a fejünket, mert minden újabb Peugeot mélyebbre visz minket a sochaux-i Aliz csodaországába, tátottunk már szájat 208, 308, most meg aztán baromira a 3008 láttán. Nem egy patronjuk volt, most már látjuk, hanem egy egész tűzijáték-gyáruk.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 24., 17:33 Módosítva: 2017.12.15 15:49
78
Tudtuk, hogy ez is eljön egyszer. Sávelhagyás-figyelés és színpadi térhatás á la Bose egy zsebkendőnyi autóban. Új Micra az Év Autója-szorítóban, az utolsó franciaországi megmérettetésen.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Ha csak az alapján kellene Év Autója-pontokat adnom, amekkora tektonikus mozgolódást érzek a marketinggépezet hátterében, a Micrának már hetekkel ezelőtt odaítéltem volna az Év Autója-díjat. Ha pedig addig nem, hát akkor, amikor másfél hete jött egy óriási, gyanúsan könnyű, fehér doboz a szerkesztőségbe valahonnan külföldről, amiben egy szem apró, Micra-formájú pendrive, sok-sok nitrogén-oxigén-szén-dioxid elegy, illetve három A4-es méretű papír volt, egyiken nagy autóipari ideálom, Carlos Ghosn aláírásával. Azt még lehet, hogy bekeretezem.

Távolról sincs vége, olvasson még
2017. február 23., 17:21 Módosítva: 2017.12.15 15:49
125
A Prius 4 már önmagában is esélyes lett volna az Év Autója-címre, csak hát ahogy az kinéz... De mit szólnak egy Prius 4-hez, ami mutat is? Toyota C-HR - a verseny finisébe kanyarodva.

Mortefontaine - Az Év Autója

A mortefontaine-i CERAM-tesztpályán zajló rendezvényt nem az autógyárak, hanem az Év Autója zsűri szervezi, a gyártók csak az autókat hozzák el maguk. Itt, Párizstól nagyjából 40 kilométerre, február végén, a végső szavazás előtt bő egy héttel minden évben vezetjük az utolsó, vetélkedésben maradt hét típus variánsait.

COTY

Kedvencem belőle az egykettes négyhengeres, amelyik egészen fickós (már a bódé méretéhez képest), állítólag az orosz piacra készítenek majd belőle kétliteres, szívót is, de azok hátán labdába se rúgna a C-HR a 2017-es Év Autója díjért folytatott harcban.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. november 24., 17:05 Módosítva: 2016.11.28 06:22
118

Tavaly valahogy könnyebb volt. 2015-ben ugyanekkor ránéztem a listára és már derengett, hogy melyik kettő lesz majd közülük a 2017-es Év Autója-díjazott. A tippem bejött, nem kellett hozzá nagy ész. De idén sokkal több a jó kocsi, sokkal nagyobb számban vannak azok, amelyek vagy technikailag, vagy formailag izgalmasak, esetleg épp velük kezd bele a mögöttük álló cég egy teljes megújulási folyamatba. Most is az Év Autója-szervezet döntötte el, mely autók indulhatnak a címért (amelyikből minimum 5000-et vállaltan legyártanak majd, s január 1-jén legalább öt európai országban lesz listaára is). Ez a következő harminc:

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 25., 18:01 Módosítva: 2016.02.27 06:50
428
A kétliterest nehéz lett volna ennyi időre elvinni, ezért maradtunk a nyüzüge, béna és szerencsétlen, kicsi másfelesnél. Számít ez? Így is megvadultunk benne, olyan ez.

Nem akarok többet írni az MX-5-ösről, mert már én utálom azt a csöpögő nyáladzást, amit művelek, és amit műveltem már korábban is ebben a témakörben. Ilyen az ember, amikor kamasz korában halálos szerelembe esik, de annyi esze még épp van, hogy lássa: a haverjai gúnyos röhögések közepette kocogtatják a homlokukat, miközben ő a Csodálatos Lénnyel botladozik a keresetlen és béna kedveskedő szavak reménytelen indái között. De mindenki kerül ilyen helyzetbe egyszer. Mindenki, aki egyszer kipróbálja a negyedik generációs MX-5-öst.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 24., 17:25 Módosítva: 2016.02.29 06:36
253
Motorikusan ez a csúcsverzió, a T6-os, gyilkos 440 newtonméterrel, 340 lóerővel, kompresszorral, turbóval, talán még rakétahajtás is van benne - de csak négy henger... Ez még nem lenne baj.

Ha csak a papírformát nézem, a Volvo XC90-nek minden esélye megvan arra, hogy idén ő legyen Az Év Autója díj nyertese. Döglesztő formaterv, a világ legízlésesebb belső tere, isteni ülések, bármelyik motorral csodás erőnlét, egy minimalizmusig legombtalanított kezelőfelület, hét használható ülés, a légrugózás opciója, szerény emisszió, trükkváltók, bőrillat... Aztán még jön a hibrid is mindjárt, no meg lehet már rendelni azt az Excellence-kivitelt is, ami tényleg az összes szkeptikust lemossa a színről.

Az igazi királyi hintó-szint, i

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 23., 17:05 Módosítva: 2016.02.28 08:37
167
Csak sorhat van benne, igaz, az legalább turbós és jól ismerjük, egy lájk oda. Ráadásul a hosszú kivitel - az egyetlen értelmes verzió a 7-es BMW-ből.

Egy rossz benyomást már szereztem a 7-es BMW-vel a Tannistesten - bár közel sem tehénkedek a volán mögött, mégis, csak úgy fértem be magam mögé, hogy a térdemet masszívan nyomta az első támla fabetétje. Fejben kiikszeltem a rövid 7-est az említésre érdemes autók listájáról. Egy ekkora dög, amiben nem lehet hátul ülni, színtiszta anyagpazarlás. Amúgy viszont tetszett, bár egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy döcögősebb, kanyargósabb úton jobb lenne-e, mint fő vetélytársa, a Mercedes S osztály. Most végre kaparintottam magamnak egy benzinest, ráadásul hosszút. Semmi bajon a 740Li verzióval, szeretem a sorhatokat, a BMW-éit még különösen, 315 lóerő pedig legyen már elég egy bármilyen személyautó kellemes mozgatásához. Száguldozni nem akartam, nem hinném, hogy aki ilyen autót vesz, a Col de Turinit tűzi a propeller célkeresztjébe.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 19., 17:46 Módosítva: 2016.02.24 21:40
95
Vezettem már álcázva, francia országúton. Vezettem már látható valójában, dán országúton. De zárt, korlátozásmentes, kanyargós pályán még nem. Meglepett.

Ez az, amikor az igény és a méret elválik egymástól, eltérő irányba indulnak, majd az árnál újra találkoznak (majdnem). Amit az Astrában megéltem a Superb után, eszembe juttatta az LGT örökérvényűjét - Valamit mindig valamiért.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 18., 21:24 Módosítva: 2016.02.24 21:41
134
Végre néptelen francia vidéki utak, végre néhány jó kanyar, kíváncsi voltam, nehézkes ékszerdoboz-e az A4, vagy esetleg tettek bele egy kis érzelmet is.

Oké-oké, nem olyan driver's car, amiből sikoltozva, bokáig leizzadva, gyönyörtől ordibálva szállsz ki, ezt már megtapasztaltam a dániai teszten. Erre idei közvetlen vetélytársa, a Jaguar XE sokkal jobb, hiszen az egy fókuszált célgép. De azért az A4 nagyon jó, ha nem is sziporkázik. Ha fókuszált, ha nem, az én fejemben klasszisokkal jobb autó, mint az agyonhirdetett, aluhabkönnyű XE - amely egyébként bizonyos felszereltségekkel és motorokkal nem is könnyebb az acélos konkurenciánál. Higgyék el, drukkolok az angoloknak, drukkolok a kicsiknek, drukkolok a visszatérő legendáknak, és a Jaguar mindent megtestesít ezekből, az Audi pedig - legalábbis az én szám íze szerint - semmit. Hagyjuk az ur-quattrót, az más tészta.

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 17., 17:58 Módosítva: 2016.02.22 10:19
439
280 lóerő. DSG. Vajbőr. Motoros ülés. Dupla klíma. Aszta, ez a lista alig pár éve egy Audi A6-nak is becsületére vált volna, pedig ez csak egy népautó. Egy Skoda.

(Hadd bocsássam előre, hogy tegnap éjjel megjöttem Mortefontaine-ből, bekészített jó pár anyaggal, ma egész nap nem tudtam érdemben géphez férni, holnap utazom tovább hajnalban Brüsszelbe. Közben meg itthon kicsit összezagyválódtak a dolgok, ezért ma véletlenül ez a Superb-anyag, a holnapi ment ki, azt az Audit, amit a videóban és a szövegben is emlegetek, van rá link, és ma ment volna ki, csak holnap kapják meg. Utólag is elnézést, kicsit kaotikusan működünk néha, mindenesetre a Winkler pókjának azonnal megvontuk a féléves prémiumát, mert következmények nélkül nem mehetünk el az ilyen szörnyűségek mellett - CsZs)

Azért szerintem még a Skodánál sem gondolták volna akár tíz évvel ezelőtt, hogy ide fel fognak kapaszkodni. Ha csak a számadatokat nézzük, ez a szóban forgó, benzines, turbós autó, ami itt, Mortefontaine-ben, Az Év Autója utolsó körös tesztsorozatán terpeszkedik, akár luxuskocsinak is nevezhető lenne. Lóerő-hegyvonulatok, trükkváltó, bőr, Chamonix főutcájára illő design, egy fél plázányi hely és funkció... De vajon tényleg luxuskocsi-e?

Távolról sincs vége, olvasson még
2016. február 16., 16:49 Módosítva: 2016.02.19 12:22
62
A dízelnek szörnyű volt a hangja Tannisban, tönkretette az élményt, nagyon vágytam hát a benzines Jag XE-re. Itt megkaptam, toltam neki egy kövéret.

Előrebocsátom - nem vagyok Jaguar-ellenes, sőt, az F-Type-ot őszinte rajongással szeretem, a nagy XF-et nagyon szívesen láttam volna az Év Autója-szavazás hét végzős modellje között, itt az utolsó körben, a nagy mortefontaine-i tesztelésen, mert az egy gyilkosan jó autó. Sajnos az egy mérettel kisebb XE viszont jobban a figyelem fókuszában mozog, Pista is ezt vitte el a Tannistesten próbára, nem pedig az XF-et, amelyik pedig mérföldekkel jobb nála.

Távolról sincs vége, olvasson még