Harminc évnyi örökség súlya alatt

Amióta Év Autója-zsűritagként erre a mortefontaine-i utolsó körös tesztre járok, még sose volt ennyire szép a konferenciaterem előtti, autókkal tömött parkoló, sőt, szerintem ezt az állítást kiterjeszthetem a korábbi, általam nem megtapasztalt évekre is. No nem az idő, mert az ilyenkor jellemzően nedves, hideg, szeles, hiszen február vége Párizs mellett sem egy szívderítő időszak, egyszerűen csak a kocsik tették széppé - soha nem volt ennyi karakteres, csinos, másféleképpen stílusos és vagány jármű a címért vetekedő utolsó, héttagú csoportban, mint idén.

Ott a cukidesign-remekmű, a C3-as, a higanyként folyó Mercedes E, az üvöltő jelenlétű, keresztapásan száraz hangon, suttogva ordító Giulia, a szomszéd galaxisból szalasztott C-HR, a világ legcsinosabb SUV-ja, a 3008-as - talán csak a Micra lóg ki lefelé a sorból, de ő is csak azért, mert ennyire brutálisan erős tollakkal dolgoztak a tervezők idén. A fényes társaság királya azonban - bármennyire is életművük csúcsát tették le a többi márkánál is a tervezők - a Volvo, annak is a V90-es kombija.

A svédek jól kicsesznek velünk, Év Autója zsűritagokkal (vagy éppenséggel - magukkal), mert a díjért induló márkák közül általában elsőként mutatják be a következő évi, új modelljüket. Már tudom, hogy idén is csak kicsit jobb a helyzet a tavalyinál: március 7-én a szalonon már ott áll majd a reflektorok kereszttüzében az új XC60, amit május közepén már vezetünk is. Utána ott a nyár, a felejtés, a szemfüles többiek meg ontják a saját újdonságaikat az őszi szalon táján.

Én mondjuk, frissítésügyileg bele szoktam ülni ezekbe az autókba tesztjárműként és az őszi Tannistesten is, hogy ne essek ki teljesen a gyakorlatból, de ilyenkor, Mortefontaine-ben jólesik a frissítés. Elvittem egy 320 lóerős T6-ost, ráadásul emelt, Cross Country-kivitelben, mert olyanhoz eddig nem tudtam hozzáférni.

Ez az autó máshogy szép, mint a többi 90-es - azok elegánsak, kecsesek, selymesen bizsereg rajtuk a króm, ebben van egy adag házi tuningos, Los Angeles-es chicano brutalitás, egész más valahogy a stílusa, mint a többinek. Sose szerettem ezeket az emelt kombikat, mert nem sok értelmüket látom, de a V90-nél sikerült egy annyira más jellegű valamit előállítani, hogy ha lenne egy V90-esem már a garázsban, esküszöm, vennék mellé egy másik, ilyet is. Biztos lesznek, akik így tesznek, nagy az isten állatkertje.

Odabent ugyanaz az áhítatgerjesztő Volvo-belső lakik, a finom fákkal, villanyborotvarács-hangszórófedelekkel, minimalizmussal, és a svéd magic-fűszerezéssel, amit semmilyen más autóban nem kap meg az ember. Ide beülsz, és egy ideig csak szívod magadba a hangulatát az egésznek, annyira szinte harapható a jóízlés üzenete.

Az S90 (szedán) és a V90 (kombi) ugye, a már egyéves XC90-nel azonos mechanikai gyökerekből sarjadt ki, ugyanaz a padló, futómű, motorok, váltó, elektronika. Ha valaki nem érti, hogyan tud a Volvo egy ilyen luxusautót ennyi pénzért mérni, hát annak egyik oka ez a mélységig közös alkatrész-használat.

A V90 Cross Country egyébként az első új 90-es szériájú autó, amit forgalomtól elzárt területen, alaposan meghajtottam. A CERAM-tesztpályán addigra túl voltam a Micrán, C-HR-en, 3008-ason - és a Volvo, a súlyosan nagyobb tömeg és terjengősebb test után is felüdülés volt hozzájuk képest. Egy ilyen drága, rettentő pénzeken futóműfejlesztett autó egész más elvárásszinthez igazodik, mint a tömegmodellek, és azt akkor érezni igazán, amikor az ember durván megpróbálja kizökkenteni a komfortzónájából.

És alig-alig sikerül - a dög nagy Volvo nyugis derűvel konstatálja a szánalmasan erőlködő humán kísérleteket, és egy jóindulatú, testes nagynéni stílusában helyre pofozza a dolgokat. Csak nagyon hirtelen, szűk kanyarváltások után villan be egy-egy pillanatra a turbólyuk és a levegőért kapkodás a gépházból, de ehhez tényleg nagy butaságot kell művelni.

Meleg, omlós, mézes vajként hat az emberre a V90 Cross Country-környezet, fizikumnak és idegnek egyformán jót tesz. Engem speciel zavar a keserű, négyhengeres motorhang, ami olykor rendesen hallatszik is, de úgy tűnik, a nemtesztelő-nemújságíró, valódi vevők magasról tesznek rá. Ilyen sima úton nem jön elő a nagy Volvók harminc (de lehet, hogy inkább negyven) éve kijavítás után kiáltó hibája, a durva bukkanón zöttyenő és kattanó futómű - annak reprodukálásához Budapest kell.

Sebaj, egyéb harminc (negyven) éves erények marokszám akadnak, amelyek feledtetik e hibát - a mindennél súlyosabb biztonság, a csodás kezelőszervek, a gyilkos turbómotor-nyomaték. És ami a legfontosabb a mai, egyre inkább külsőségekre alapozó világban: drogdíler, nagyívű sikkasztó, politikus, az idegességét burjánzó izmokkal megtoldó frusztrált kopasz és peep show-tulajdonos nem vesz ilyen autót. Máris ott egy rettentő súlyos érv mellette.

Hogy emlékezzenek, a következő hét autó maradt fenn a rostán, ezek közül lesz az egyik a 2017-es Év Autója, az eredmény a jövő utáni héten, március 6-án, hétfő délután háromkor, a Genfi Autószalon előestéjén derül ki:

- Alfa Romeo Giulia
- Citroen C3
- Mercedes-Benz E osztály
- Nissan Micra
- Peugeot 3008
- Toyota C-HR
- Volvo S90/V90