2008.01.12. 10:36
62 hozzászólás

Rég bosszankodtam annyit, mint mostanában a gyerekjátékok miatt. Nagyobbik fiamnak, Bálintnak (5) két távirányítós autója van.

Egyet még Japánból hoztam neki, Nissan 350Z, mechanikusan kapcsolható két fokozata van, előre, hátra, jobbra, balra is megy, elöl rugózik, összesen két cerkaelem kell a távirányítójába és kettő magába a kocsiba, tehát igazi, penge verda.

Egy ideje nem működik, pontosabban ha a távot fél méterre odaviszi hozzá az ember, kicsit azért működik, de távolabb már átkapcsol a szlovák kettőre, és megáll. Többször szétszedtem, újraforrasztottam az antennáját, megpróbáltam eltekergetni a tekercset a vevőrészében, hátha elmászott egymástól frekvenciában az adó és a vevő. Egyszer már azt hittem, megjavítottam, de másnap újrakezdte a süketséget. Távirányítós JeepFélretettük, a Bálint persze bőgött.

Sebaj, még a múlt nyáron kapott egy Jeepet, hogy a kertben tudjon vele autózni. Hamar kiderült azonban, hogy hiába a háborún edződött technika, a magas építés, az erős motor, a kiváló terepjáró a legkisebb fűcsomóval sem képes megbirkózni. Szobában viszont a Nissannál butább, hiszen bekapcsolás után azonnal elindul (iszonyatos sebességgel) balra hátra, s csak egy karja van a távján. Azt ha előretolod, megy toronyiránt, mint barom. Vezetni tehát elég nehéz, mert a közlekedés véget nem érő, villámgyors Y-fordulók sorozatából áll.

De azt követően, hogy a Nissan tönkrement, a szobai autóvá előlépett Jeep is elkezdett hülyéskedni. Persze rögtön a kisebbik fiamra, Norbira (2,5) gyanakodtam, akit többször rajtakaptam, hogy az antennájánál fogva rángatja a szegény autót. Gyerek dorgál, autó szétszed, antennacsavar meghúz, tesztel. Megint ment, de csak pár napig, aztán az se vette többé a távadást.

A Csikós család RC flottája

Karácsonykor telt be pohár. A Bálintnak hozott a Jézuska egy távirányítós helikoptert (ilyen kis tízcentis, hungarocell-testűt), annak a rotorját a gondos apuka (azaz én) még a trimmelőreptetés alatt tönkretette. Soha nem játszott vele a gyerek, de legalább zokogással telt a karácsony. Hál’istennek a Winklernek volt egy hasonló helije, odaadta nekem, majd arról megpróbálom átépíteni a rotort, az szerintem rendben lesz.


Figyelem: a videófelvétel a történet végére elért harmóniát ábrázolja.

Csikós Norbi és távirányítós bulldózere

De mivel a Bálint kapott egy ilyen vagány távirányítós cuccot, a Norbinak is kellett valami hasonló a Jézuskától, ő egy bulldózerrel lett gazdagabb. RC, hát persze. Volt is nagy öröm, toltuk bele az elemeket, jött a próba – hát az sem ment egy méternél messzebb. Nézzük a dobozát, Made in China, de legalább Tyco, az elméletileg valami közepes márka, nem filléres gagyi. Rajta is volt az ábra, hogy legalább 7 métert bírnia kellene. Ez meg legfeljebb olyan messze jutott, mint gyerekkorom drótos Wartburgja, tudják, a zöld-fehér Polizei-feliratú PIKO-modell.

Betelt a pohár, elhatároztam, hogy a fiaim ezentúl kizárólag Legót és Burago-modelleket kapnak. Azok bírják, szeretik is mindet. Ám a feleségemet csak-csak piszkálta a bulldózer, múlt vasárnap visszavitte a Tescóba. Be is cserélték volna, de azért kipróbálták a tescósok, és lám – a munkagép szépen robogott fel-alá az áruházi műkövön.

Távirányítós bébifigyelő

A csere elmaradt. A baj a házunkkal van, naná.

Szörnyű sejtelmem támadt. Tudják, van egy bébifigyelőnk. Az adó fent, a gyerekágy alatt, vevő lent, a dolgozószobában, vagy a nappaliban, attól függően, hol vagyunk éppen. Így mindig tudjuk, ha valamelyik gyerek nyavalyog, nem alszik, de még azt is, ha túl hideg van a szobájukban, mert a készülék távhőmérni is tud. Régebben mindig kikapcsoltuk az adót, de mivel kényelmetlen hozzáférni, mostanában leszoktunk róla, úgyis csak milliwattokat fogyaszt. Hát most felmentem és kilőttem.

Csikós Norbi távirányítós bulldózere közelről

Csoda történt. A bulldózer, mint valami dervis, táncot járt a szoba legtávolabbi zugaiban. A Jeep boldogan rohangászott fel-alá a lakás extremitásai között, lerombolva mindent, ami útjába került. Csak a Nissan bénázott, hogyne, hiszen annak korábban eltekertem a vevőjén a tekercset.

Öt perc vesződés a műszercsavarhúzóval (nekem csak hagyományos van, pedig tekercset hangolni műanyag eszközzel szokás, hiszen a fém önmagában is elilleszti a tekercset), és a 350Z is a régi önmaga lett. Amióta minden rádiós táveszköz 40 MHz környékén sugároz, előfordul az ilyen.

Távirányítós Nissan 350Z

Látják, nem kell mindig a kínaiakat okolni.