Elhunyt a Pappas Autó névadója

2008.02.20. 15:10
34 hozzászólás


Ez a Pappas Autó-téma nálunk mindig zavarosan csapódott le. Kicsoda a Mercedes-Benz PR-ese, akkor ő most a Pappas Autóé-e, ki a főnök, melyiküktől kérjünk tesztautót, és akkor most ami a Kárpát utcában van, az Mercedes vagy Pappas Autó, egyébként is, mi van a Kiával, ami meg szintén Pappas, de természetesen a legkevésbé sem Mercedes.

Kicsit úgy voltunk vele, mint amikor Mercedes-dolgozóktól kérdezgettük, mi az A, B, C, E, S és egyéb osztályok jelentése: sose hallottuk kétszer ugyanazt a magyarázatot. A Pappas Autóval kapcsolatban én már bele is törődtem, hogy sose tudom megjegyezni, ki a Mercedes, ki a Pappas, ki a Mercedes ügynöksége, hogy a ki a Kia rettenetes szójátékról ne is beszéljünk.


Egy tegnapi sajtóközleményből viszont legalább azt megtudtuk, ki volt az öreg Pappas. És hogy kik lesznek az ifjabb Pappasok. Az öreg Pappas nyugodjék békében, egy szép nagy, fekete Mercedessel búcsúzunk tőle szerkesztőségünk és az olvasók nevében. Az ifjabb Pappasoknak meg további sikeres cégvezetést kívánunk.


SAJTÓKÖZLEMÉNY

80 éves korában elhunyt Georg Z. Pappas kereskedelmi tanácsos, a Pappas Auto Magyarország Kft. alapítója. Immár 60 éve annak, hogy Georg Z. Pappas autókereskedelemmel kapcsolatos tevékenységbe kezdett. Bátyjával, Dimitri Z. Pappas főkonzullal közösen építette fel az osztrák és a magyar Mercedes-Benz szervezetet, és a Pappas Csoport megalapításával létrehozta Közép-Európa egyik legnagyobb autókereskedelmi vállalkozását. Tartalmas élete Salzburgban ért véget, ahol 2008. február 16-án, 80 éves korában elhunyt.

Georg Pappas 1928. május 24-én Győrben született, Dr. Zacharias Pappas orvos fiaként. Ifjúságát Hegyeshalomban és Bécsben töltötte. A II. Világháború után a Pappas család Salzburgba költözött. Vonzalma az autók iránt igen korán megmutatkozott, s így már 1948-ban gépkocsi-kereskedelemmel kezdett foglalkozni. A Pappas fivérek 1951-ben ismerkedtek meg Günther Wiesenthal igazgatóval, akivel együtt hamarosan felépítették az ausztriai Mercedes-Benz szervezetét. Az együttmőködés olyannyira meggyőző volt, hogy Günther Wiesenthal kívánságára Georg Pappas vállalta 1960-ban a Mercedes-Benz központi irodáinak, a mai Mercedes-Benz Österreich Vertriebsgesellschaft m.b.H. elődjének ügyvezető igazgatói tisztségét, Dimitri Pappas pedig a legfontosabb üzleti kapcsolatokért lett felelős.

Georg Pappas rendkívül célratörően és ügyesen építette fel gépkocsikereskedelmi birodalmát, 1957-ben a salzburgi, majd azt követően 1959-ben a bécsi képviselet létrehozásával. 1964-ben átvette a stájerországi Konrad Wittwar céget, 1972-ben az F. Zelenkát – ez ma a Pappas Linz - valamint 1986-ban a tiroli Retterweg AG-t. Az első külföldi terjeszkedés éppen Magyarországon valósult meg, amikor a Pappas fivérek 1990-ben a Daimler-Benz AG kérésére megalapították a Mercedes-Benz Magyarország Kft. vezérképviseletet.

A Pappas Auto Magyarország Kft. ma Budapesten, Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron rendelkezik telephelyekkel, és összesen mintegy 480 alkalmazottat foglalkoztat.

A Pappas Csoport, amely 2005 óta Bajorországban is jelen van, kereken 40 telephelyből illetve szervízből álló hálózatot üzemeltet, ahol összességében 2800 fő számára biztosít munkalehetőséget.

Georg Pappas 2005-ben vonult vissza az üzleti élettől, és a cégvezetést gyermekeire, Catharina Pappas főkonzul asszonyra valamint Alexander Pappas kereskedelmi tanácsosra ruházta át, életművét a lehető legjobb kezekbe adva. A sokrétű kiválóság, Georg Pappas kereskedelmi tanácsos Görögország felsőausztriai, salzburgi, tiroli és voralrbergi alkonzulja volt.