Sebességhatárt emeltek

2008.03.04. 11:33
266 hozzászólás



A Gazdasági és közlekedési minisztériumból még nem sikerült érdemi választ kihúznunk KRESZ-módosítási javaslatainkkal kapcsolatban, melyekkel kapcsolatban már olvasóink ezrei nyilvánítottak véleményt. Meg persze néha, talán emiatt is olyan benyomás alakult ki bennünk, hogy a GKM-ben nem sanyargatják halálra a dolgozókat, legalábbis nem munkával. Ha valakit érdekelnek az előzmények, meg ráér, hát parancsoljon:

Egyik kapcsolódó cikkünk
Másik kapcsolódó cikkünk
Egyik levelünk a GKM-nek
Egy, a maga módján vicces államtitkári válasz

Most viszont kiderült, hogy bár egy fecske nem csinál nyarat, lassú víz partot mos, ki mint vet, úgy arat, és a régi autókban még volt anyag, a minisztérium jó 200 kilométeren emelte meg a sebességhatárt 100 illetve 110 km/h-ra.

kommunikációs főosztály


Kisbér, 2008. március 4.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

25 útszakaszon magasabb sebességhatárt állapít meg a gkm

 

A KRESZ 2007. évi módosítása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a sebességhatár – a belterületi szabályozáshoz hasonlóan – külterületen, a közúthálózat egyes elemein is felemelésre kerülhessen az általánosan 90 km/h-ról. Az elmúlt időszakban szakemberek elemezték az útszakaszok különböző műszaki paramétereit, pl. a vízszintes és magassági vonalvezetést, a megfelelő előzési látótávolságot, az ívviszonyok kialakítását, és a hosszabb, előzésre alkalmas egybefüggő útszakasz meglétét. A vizsgálat tanulságai alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 25 szakaszon, összesen 122 kilométeren döntött a sebességhatár felemeléséről: 31 kilométeren 100 km/órára, 91 kilométeren pedig 110 km/órára – jelentette be Felsmann Balázs, a tárca szakállamtitkára a kisbéri városházán tartott egyeztető fórumon, amelyen a térséget érintő közúthálózat-fejlesztésekről és a régióban található alacsony forgalmú vasútvonalak további hasznosítási lehetőségeiről tájékoztatta az érintett települések polgármestereit és az érdeklődőket.

 

A betartható és betartandó sebességhatárok megállapításával a közlekedési morál javulását szeretné elérni a GKM.

Jelenleg két főúton – mindkettő autóútból főúttá visszaminősített szakasz – van 100, illetve 110 km/h maximális sebességet engedő jelzőtábla: a 8-as út, valamint a 3-as út egy-egy szakaszán. A megemelt sebességű utakon a tárca kiemelt figyelmet fordít a balesetek okainak elemzésére, felhasználva a rendőrség által végzett baleseti vizsgálatok eredményeit, továbbá a rendőrség közúti ellenőrzési tapasztalatait is.

A megemelt sebességhatárt jelző táblákat a Magyar Közút Kht. szakemberei március közepéig helyezik ki az alábbi útszakaszokra:

 

Érintett útszakaszok:

Sebesség

1. sz. főút Tata - Almásfüzitő közötti szakaszán, 4 km

100  km/h

1. sz. főút Ács - Gönyű közötti szakaszán, 7 km

100  km/h

81. sz. főút Bakonysárkány - Kisbér közötti szakaszán, 2,6 km

100  km/h

117. sz. főút Esztergom - Tát közötti 2 szakaszán, összesen 4,9 km

100  km/h

405. sz. főút Albertirsa - Újhartyán közötti szakaszán, 12 km

100  km/h

3. sz. főút Novajidrány - Tornyosnémeti közötti szakaszán, 18 km

110  km/h

4. sz. főút ceglédberceli elkerülő szakaszán, 4 km

110  km/h

4. sz. főút ceglédi elkerülő szakaszán, 6,7 km

110  km/h

4. sz. főút Surjány - Szapárfalu közötti szakaszán, 2,6 km

110  km/h

7., 8. sz. főutak Székesfehérvár elkerülő szakaszán, 11 km

110 km/h

8. sz. főút Székesfehérvár - Várpalota közötti szakaszán, 8,5 km

110  km/h

8. sz. főút Veszprém - Márkó közötti szakaszán, 2,7 km

110  km/h

8. sz. főút Csákánydoroszló - Gasztony közötti szakaszán, 1,7 km

110  km/h

21. sz. főút 5 db előzési szakaszán, összesen 7,8 km

110  km/h

37. sz. főút Felsőzsolca - Gesztely közötti szakaszán, 8,4 km

110  km/h

44. sz. főút Békéscsaba - Gyula közötti 2 szakaszán, összesen 7,6 km

110  km/h

354. sz. főút Debrecen északi elkerülő szakaszán, 2,5 km

110  km/h

67. sz. főút Somogytúr – Balatonszemes közötti 2 szakaszán, összesen 9,1 km

110  km/h

 

A megemelt sebességhatár az adott útszakaszon a táblák kihelyezésével egyidejűleg lép érvénybe.

A GKM 2008-ban az országos főúthálózat egészén (külterületi és belterületi szakaszokon egyaránt) átfogó forgalmi felülvizsgálatot tervez elvégeztetni, amely elsősorban a sebességszabályozásra terjedne ki.

A betartható és betartandó sebességhatárok intézkedéssorozat részeként a tárca felülvizsgálja az útépítések idején alkalmazott ideiglenes forgalomszabályozási előírásokat azzal a céllal, hogy a 2008. évben a Közlekedési Operatív Program keretein belül megkezdődő – jellemzően több 10 kilométer hosszúságban zajló – főútrekonstrukciós projektek esetében csak a tényleges veszélyeztetettségnek megfelelő sebességkorlátozások lépjenek érvénybe.

A jelzett intézkedésekkel párhuzamosan a GKM – együttműködve a társszervezetekkel és az önkormányzatokkal – mindent el fog követni a sebességellenőrzés hatékony kiterjesztése érdekében.