Apukák, gyereket vállhoz, lépés indulj!

2008.03.07. 12:40
61 hozzászólás


Meglepve fékeztem állóra az M1-M7 befutó szakaszán a néhai Osztyapenkónál, a befelé vezető oldalon az 1,4 Turbo Bravót, amit pár perccel azelőtt vettem fel kicsit odébb, a Fiat Magyarország tesztautó-telepén. Zöld szörnyek egy drótkerítés mögött! Rakétaindító lánctalppal! Harckocsi! Felderítő Úszó Gépjármű! Hídvető! Löveg! Meg sokan mások!


Mivel a szervezők egy ZÁRVA táblán kívül nem sok információt hagytak az általam ma reggel még valóban bezárt állapotban talált kiállításról, felhívtam azt a számot, amit egy másik táblán olvashattam – azon, ami egyebek mellett arról is tájékoztat, hogy fényképezni szabad, némelyik járműbe be is lehet mászni, és hogy „Minden eszköz a Nemzetközi Fegyverkorlátozási Egyezményben foglaltak szerint lett hatástalanítva”.


A tárlat hátteréről annyit sikerült megtudnom, hogy egy alapítvány csinálmánya, és hogy a telefon túlsó végén lévő úr nem nyilatkozik, mert a sajtó már számos kellemetlenséget okozott neki korábban.

Azért azt sikerült kiszednem a média ismeretlen áldozatából, hogy a kiállítás célja, hogy „az embereknek megmutassák a hadtörténelmet”. Meg azt is, hogy most szombaton és vasárnap reggel kilenc és délután négy között, március 15-én és utána pedig ugyanebben az idősávban hétköznapokon is látogatható lesz a tárlat.


A felnőtteknek 800, 2 és 14 év közötti gyerekeknek 500 forint a belépő. Én biztos elmegyek, három és fél éves kislányomat egyszer már elvittem egy hasonló helyre, és alig lehetett kiimádkozni a rádiós KRAZ-ból. Ezeket a szörnyeket is biztos imádni fogja.