Két utas, három kerék, négy gyerek

2008.03.09. 08:00
28 hozzászólás

Koncz János olvasónk Indiában fotózta végig – többek között – a közlekedési eszközöket. Sorozatát Indiai utakon alcímmel olvashatják.

Bármit is mondjanak az intelligens tervezés hívei, igenis létezik evolúció. Jó példa erre az indiai tricikli esete, ami ugye olyan bicikli, ami mutálódván betöltött egy evolúciós rést, új életteret talált magának és új fajjá fejlődött – olyanná, ami nulla utas helyett minimum kettőt tud szállítani, így alkalmas arra, hogy vele személyfuvarozási szolgáltatást nyújtsanak. Bár pontosabban fogalmazunk, ha nem sima evolúcióról, inkább a fajok kereszteződéséről beszélünk, hiszen az egyik ős kétségtelenül a bicikli, a másik azonban az emberi erővel vontatott riksa.


Hogy egy dinamikus képben is megfogalmazzuk a fajtanemesítés folyamatát: a riksa hátulról belenyomult a bringába, ami a boldog szeretkezés hevében elhajította a hátsó kerekét, majd, mint a kutyák, összeragadtak és úgy is maradtak. Azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak - és a halál órája lassan, de biztosan közeleg.

A gond ugyanaz, mint a biciklivel: az emberhajtású tricikli a mai forgalomban már lassú és esetlen, a hajtása 30-40 fokban, magas páratartalomban nem felhőtlen élvezet. Kalmár György, aki a legokosabb útikönyvet írta Indiáról (Jöjjön velünk Indiába), szóval Kalmár György meséli, hogy mindig nagy borravalót adott a riksásoknak, mert lelkifurdalása volt, hogy ők izzadva loholnak és tekernek a perzselő hőségben, míg ő, az utas, az ernyő árnyékában üldögél.


Ebben a nem feltétlenül pozitív élményben ma már gyakorlatilag csak Kalkuttában (Kolkata) lehet részünk, ott valahogy megmaradt egy erős riksás csapat, akik, ha jól tudom, még azt is elérték, hogy a belvárosban csak ők szállíthassanak utasokat. Máshol riksával már nem nagyon lehet jó pénzt keresni, tehát alig van riksa, és azokon alig van utas. A sofőrök ezért gyakran teherfuvarozással egészítik ki jövedelmüket, és/vagy turistákra próbálnak vadászni a forgalmasabb helyeken – én Madurai belvárosában találkoztam néhánnyal, ahol a Sri Mináksi templom hindu zarándokok és turisták ezreit vonzza minden nap.


A fotókon elég jól látszanak a részletek, de azért pár mondat erejéig beszéljünk a technikáról, elvégre ez egy jármű, még ha ember hajtja is. Szóval leszereljük a bicikli hátsó kerekét, betoldunk egy megfelelően méretezett alvázat, amire ráerősítjük a hátsó kerekeket, meg az utasteret, vagy mit. Az utastér vagy mi egy kicsikét a hintók, vagy inkább a könnyű homokfutók hátsó fertályára emlékezető szerkezet, az ülés alapja fa, arra megy a lószőr vagy a kóc, arra meg az eső- és utasálló, könnyen tisztítható műbőr.


Az időjárástól harmonikásan hajtogatható kabriótető véd. Gondosabb gyártók tovább növelik a komfortfokozatot azzal, hogy az utasteret laprugókra, vagy az azok továbbfejlesztéséből előállított (mondom: evolúció) körrugóra szerelik. Egyszerű, könnyen kivitelezhető és megbízható sufnituning, de attól még simán lehet, hogy régebben gyártották is valahol.


Mivel sebességváltót a riksákba nem építenek, a legjobb azokat sík terepen és lehetőleg könnyű teher szállítására használni. Vagy szívósnak kell lenni, és arra gondolni erősen tekerés közben, két extra kövér amerikai turistával a hátunk mögött, hogy otthon a négy gyereknek ma este is ennie kell valamit.

Itt a mozgóképes szemléltető anyag: az első húsz másodpercben a fehér ember hülye, de utána 1:15-ig Kalkuttában gurulnak a riksák.