2008.03.21. 15:31
11 hozzászólás


Dél körül érkeztem meg gazdag holland üzletember jelmezemben, egy Cadillac CTS-ben. A sárga rendszámos tesztautó kicsit kilógott a többi jármű közül az újságíróknak szánt parkolóban – meg mindenhol máshol is –, de ez most mindegy, nem a Cadillac az érdekes, hanem a Tuning Show, ahol már javában folyik a munka, mindenki gőzerővel pakolászik, épülnek a standok, egyik gépcsoda a másik után gurul le a trélerekről.



Ahogy beléptem az első pavilonba, azonnal megakadt a szemem egy kamionon, aminek két érdekessége is volt. Az egyik, hogy színpad épül belőle, azon nyomják majd a show-t a csajok, a másik egy kék, hátul rommá szélesített S2000-es szép, de fogalmam sincs, mit ábrázoló festéssel az oldalán.



Alig léptem párat, máris megláttam két sztárautót, egy rettenetes Suprát és egy RX-7-et a Halálos iramban című filmből – nem megismertem, de az egyiken egy The Fast And The Furious a másikon meg Vin Diesel felirat volt –, de erről egy kicsit később, addig gyönyörködjenek ezekben a strasszos felnikben. Strassz egyébként nemcsak a felniken volt, az autóékszer fogalma, ahogy elnéztem, csak számomra újdonság. Hamarosan újra jelentkezem, Gyulavitéz, Totalcar, Hungexpo, Budapest.