2008.03.22. 17:30
27 hozzászólás


És akkor most jöjjék a mi kis installációnk. Öt autóval vonultunk fel, szépen leparkoltuk őket két rövid halszálkába, kis táblákra felírtuk, melyik micsoda, és az egészet körbekerítettük egy piros-fehér szalaggal, amit rozsdás felnikbe dugott rozsdás kipufogókra kötöttünk (két 250-es Jawa hangtompító, egy vadiúj, még füstöt nem látott Wartburg dob, és valami ismeretlen izé). Van még egy asztalunk, ahol Angéla fogadja a látogatókat, matricát oszt, és pólókat ad el nekik, valamint egy asztal, ahol most ezt a posztot írom, mint ügyeletes tudósító.

Rácz Tamás, Totalcar, Hungexpo, Budapest

A falra kötözött ötméteres TOTALCAR-molinó alatt megtekinthető Csiki harminchat éves állólámpás Mercije, ami alul körben bámulatosan rozsdás, érdemes megnézni. Mellette Winkler MX5-ös Mazdája áll, rajta több hét garázspora, amit szándékosan hagytunk rajta, annyira jól néz ki.

Asztalos Angéla, Totalcar, Hungexpo, Budapest

A következő műtárgy Karotta Nissan 200SX-e, ami felnyitott gépháztetővel, nagyon látványos, ám rendkívül szeszélyes motorral várja a látogatókat. Aztán jön a pult és az íróasztal, majd Karotta másik autója, az AE86, szintén tátott szájjal.

Totalcar, Hungexpo, Budapest

A sor végén, vagy elején, ahogy vesszük, az én kis 318-as (injektoros!) BMW-m pózol. Teljesen meg vagyok hatva, hogy az öreg, kissé megfáradt kasztnijú autót most is többen fotózzák; nagy boldogság, hogy 170 ezer forintért sikerült olyan autót vennem tavalyelőtt, ami ennyire érdekli az embereket, még a DeLoreannal, a Fast & Furious autókkal, sőt, morcosított Suzuki Swiftekkel egy hangárban is.

Ez vagyunk mi. Aki nem hiszi, járjon utána, Tudják: Hungexpo, Budapest, hétfő estig.