Ha ég, az égő

Amikor legutóbb arról keseregtem, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenem, még nem tudtam mi vár rám. Eleredt az eső, ami azt hiszem a legnagyobb szopacs, ami heroikus on-line tudósítóval történhet. Két szerencsém azért volt. Az egyik, hogy rutinróka lévén hasznosságával arányosan nevetséges esőöltözetemet magammal hoztam, a másik, hogy igazán eső nem is volt csak csepergett.

Közben véget ért a kvalifikáció, amit Radír nyert. Niki – aki legalábbis az én laikus szememnek kiválóan terelgette a vasat – sajnos valahol a huszadik hely környékén végzett. No, a lényeg, hogy elindult a tsuitso, azaz a párbaj. Ha a kvalifikáció látványos volt, akkor ez egyenesen frenetikus. Így sajtómellényben a pálya közvetlen szélén ácsorogva valóban hihetetlen, hogy a srácok, amikor százzal elfűzik az első kanyart keresztben, nem mennek egymásnak. Itt azért világosan látszik, hogy miért van szükség vizsgatételre és a licence megszerzésére, mielőtt valaki indulhat ezeken a versenyeken.

A párbaj lényege egyébként kb, hogy a hátul haladó presszionálja vetélytársát, az elöl haladó pedig igyekszik minél inkább eltávolodni. Az első menetben az egyik, a másodikban a másik versenyző van elöl, előzni általában nem szabad, sőt hibának minősül. Ha az elöl haladó megpördül vagy orrtolósan ér egy kanyarba – ami egyébként errefelé olyan értékű produkció mintha kecskékkel fajtalankodna –, szóval ilyen esetben természetesen meg lehet előzni.

Volt itt valami izé, hogy valamelyik külföldi versenyzőnek folyamatosan égett a féklámpája, aztán – legalábbis a speaker – ebben valami szándékosságot vélt felfedezni. Az én jelenlegi szakmai érettségemen túlmutat, hogy a folyamatosan égő féklámpa stratégiai értékét fel tudjam becsülni, így kommentálni nem tudom az esetet.

Még egy bejelentkezést tervezek, az eredményekkel.