Mi volt tegnap?

2008.04.06. 11:00
27 hozzászólás


Ismét itt vagyok tökölön, ma a driftbajnokság OB futamára kerül sor. A nap előtti készülődésben elcsíptem a tegnapi EB futam bajnokát egy rövid beszélgetésre. Az EB meleg helyzeteiről és speciális épített autójáról kérdeztem Kerényi Ádámot.


TC: Számunkra dráma volt látni, amikor Gézával ütköztél. Azt hitük fel kell adnod a versenyt.

KA: Számomra is dráma volt, de nem az autó miatt, mert azt egyből láttam, hogy csak ráhajlott a lemez a gumira, egyből tudtam, hogy könnyen javítható. Gézával azonban nagyon jó kapcsolatban vagyok, rossz, ha az ember egy baráttal ütközik össze. Az ő autójában nagyobb kár keletkezett, de szerencsére nem komoly.


TC: A döntőben aztán megint tövig rágtuk a körmünket. A zsűri sokáig nem tudott dönteni.

KA: Mindhárom zsűritagnak az volt a véleménye, hogy a holland az első kanyarban jobb volt, de utána végig én. Ezért hoztak ki végül engem győztesnek. Ez így is van, mint tudod, tegnap úgy jöttem ki, hogy egy métert nem próbáltam az autót. Óvatos voltam abban a kanyarban, hiszen még szokatlan volt számomra a kocsi.


TC: Hogyan született ez az elképesztő felépítésű BMW?

KA: A tavalyi év során nagyon sok tapasztalatot szereztem a V8-as E30-assal, rájöttem az autó hibáira, rájöttem, hogy pontosan miben rosszabb egy BMW, mint például egy S14-es Nissan. Ezt elmondtam Tominak, aki ezek alapján rakta össze ezt az autót.


TC: Így ránézve nyilvánvalóan látszik, hogy elsősorban orrnehéznek találtad az autót.

KA: Nagyon orrnehéz volt, én rövidnek találtam a tengelytávját, kicsinek a kormányszöget, szerettem volna még erősebb motort, hogy legyen benne tartalék. Ez az autó most minden igényt kielégít és nagyon sok tartalék van benne. Hiába nyertem meg a tegnapi napot, nem vagyok magammal elégedett, sokat korrigálgatok, érzem, hogy az autóban még sokkal több van. Fog ez még javulni.


TC: Milyen érzés így hátulról irányítani az autót?

KA: Egyáltalán nem nehéz megszokni ezt az üléspozíciót. Azt nehéz megszokni, amit most se érzek rendesen, hogy az autó eleje hol van. Azért van leütve mind a két sarka, mert a bójákat nem érzem még annyira. Vezetői érzés tekintetében hamar megszokható ez a helyzet.


TC: A motor hogy muzsikál?

KA: Az elektronikával gondjaink vannak, egyelőre vészprogramban megy a motor. Bőven van még benne, jelenleg 6000-nél letilt, ez el fog menni 8000-ig, szerintem egy 100 lóerővel még erősebb lesz. Nagyon sok tartalék van benne.