100 felett a combig érő kátyúkban

2008.04.14. 20:40
41 hozzászólás

A világ egyik legrangosabb autóversenye, a Dakar 1979-óta kerül minden évben megrendezésre. 2008 azonban megszakította a sort, hiszen idén terrorfenyegetésre hivatkozva az A.S.O., a szervező cég az utolsó pillanatban lefújta a versenyt. Ennek bejelentését követően nem sokkal már körvonalazódott egy pót-Dakar, aztán hivatalosan is közölték, hogy Magyarország és Románia területén rendeznek egy eseményt Central Europe Rally néven.

 

Az egész világ érdeklődését vonzó autós megmozdulás megnyitója április 17-én lesz Szegeden. A közelítőleg 100 autót, 100 motort és quadot valamint 20 kamiont számláló mezőny 20-án indul Budapestről. Romániában, Nagybányán egy speciál szakaszt követően indulnak vissza, az utolsó rész a Veszprém-Balatonfüred szakasz, amelyre 26-án kerül sor. Közutakon a versenyzőknek a KRESZ szabályainak betartásával kell közlekedniük, ezt szigorúan ellenőrzik. A gyorsasági, speciál szakaszok más hasonló eseményeknek is rendszeresen otthont adó katonai lőtereken zajlanak majd, így a természetet nem károsítja a verseny.

 
Tesztnap

 A TotalCar naponta többször frissülő on-line tudósítást nyújt olvasói számára. Igyekszem majd az olvasót a verseny közelébe vinni, már amennyire ezt fényképeken és írásokon keresztül lehetséges. Az első ilyen élménybeszámolóra már a verseny előtt sor kerülhetett, ugyanis a BMW X3 versenyautókkal rajthoz álló X-Raid csapat veszprémi tesztelésére kaptunk meghívást, ahol beszélgethettünk a csapat tagjaival, sőt egy körre el is vittek.

 

Elsőként volt szerencsém a versenyautóba ülni, és mivel a tudósítás számomra olyan, mint anyának gyermeke táplálása, a kamerát is szerettem volna magammal vinni, hogy annak a néhány olvasónak, akik még nem mentek versenykörülmények között dakaros, élmenő versenyautóval, valamiféle testközeli élményt nyújthassak. A csapat egyik tagja azonban sajnálattal közölte, nem vihetek kamerát. Kicsit erősködtem, hogy hadd de, azonban nagyon határozottan elutasított: hogy higgyem el, lehetetlen a kamerát kézben tartani menet közben.

 
Nem hittem el, ültem már raliautóban párszor, van némi rálátásom a dolgokra, tudom, hogy nem egy pihe-puha álom, de azért azt a kamerát igazán hozhattam volna. Természetesen nem akartam tovább erősködni, így a kamera maradt, én meg beültem. Becsatoltam a sisakot, lehúzták rajtam az övet, még én is húztam rajta egy kicsit, mert tudtam, hogy az soha nem lehet túl szoros. Aztán elindultunk.

 
Testközelből

 Az első pár száz méteren komolyan azt gondoltam, én ezt az egészet nem fogom bírni, olyan kiszámíthatatlan és erőteljes hatások érték a testem függőleges irányban. Nemhogy kamerát nem tudtam volna, a saját fejemet sem tudtam megfelelően tartani, néha olyan érzésem volt, hogy leválva a nyakamról az ölembe hullik, majd egy rugó valahogy ismét a helyére húzza. Az autó száz kilométer/óra feletti sebességgel ment át combközépig érő kátyúkon és útegyenetlenségeken, az 5-10 perces menet alatt ez megszokhatatlan tulajdonságának bizonyult. Bár az eszemmel tudtam, hogy megbirkózik ezekkel az akadályokkal, bent ülve elég valószínűtlen volt.

 

Ebben a hangulatban repesztettünk tehát, amikor azokból a képkockákból, amikor nagy néha sikerült előre néznem és megfelelő távolságra fókuszálnom, kezdett összeállni, hogy egy fal felé közeledünk. A pilóta természetesen úgy állt a gázon, mint kispolszkis előzés közben, a fal meg csak jött. Érzésre nyilvánvaló volt, hogy egyszerűen beleállunk, mint a szög, persze távolról sem erről volt itt szó. Amikor elértük, az autó újabb fájdalmas manőverrel az égnek emelte orrát…..kék ég….súlytalanság….föld….nyekk. És azzal a tempóval folytatta az őrjöngést, amit maximális sebességnek neveznek a magyar autópályákon, olyan gödrökön keresztül, amelyben egy személyautó is eltűnik.

 
Miután megfelelő légzőgyakorlatokkal kiakasztottam lengőbordámat a májamból, elengedtem a nadrágomat, amelyből azt a vizet facsartam ki görcsös markolással, amelyet én izzadtam bele, lassan normalizálódott minden, visszagurultunk a szervizkamionhoz. A pilótától kérdeztem, hogy a boldogságos Szűzmáriában lehet ezt bírni órákon keresztül a versenyen, de megnyugtatott, hogy azért ilyen terep nem szokott lenni olyan hosszan. Később egy másik pilóta hozzátette, hogy egyszer egy ilyesmi terepen valami történt az egyik nyakcsigolyájával és emiatt vezetés közben elájult. Megnyugodtam, hogy akkor mégsem vagyok annyira csiken, hanem ez a műfaj tényleg tud durván kemény lenni.

 

A csapat vidáman várta első reakcióimat, ahogy kiszálltam az autóból, amelyek a következők voltak: „Tényleg kár lett volna a kamerát vinni.” Ezt nagy röhögés fogadta. „Egyszer műrepültek velem, csak ahhoz mérhető.” –mondtam, amelyet komoly egyetértő bólogatás követett.

 

Milyen lehet ikrekkel?

A tesztnap alatt több csapattaggal is beszéltem, köztük az egyik pilótával, a nagyon kedves francia fiatalemberrel, Guerlain Chicherit-vel.

 

TC: Első alkalommal jársz Magyarországon?
GC: Nem, 2003-ban már jártam itt a Citroen szervezésében.

TC: Mit jelent számodra a Dakar-sorozat, egyetlen szóban összefoglalva?
GC: A kalandot. Azt, hogy bármi megtörténhet.

TC: Mi a köze ennek az eseménynek ahhoz, amit a nagybetűs Dakarnak nevezünk?
GC: Szerintem ez egy nagyon érdekes rali lesz annak ellenére, hogy nem lesznek homokos szakaszok, mint Afrikában. Az eddigi tesztelések és tapasztaltok alapján azt gondolom, hogy leginkább a marokkói versenyre hasonlít.

TC: Azt mondják, Romániában olyan hó van, hogy bizonyos szakaszokat törölni kellett.
GC: Ezt egyelőre el sem tudom képzelni, hiszen itt 25 fok van és nyár, Románia pedig nincs olyan messze. Készülni nemigen tudunk rá, hiszen minden hivatalos csapatnak kötelezően ugyanazokkal a BF Goodrich abroncsokkal kell mennie. Ennek a ralinak az is lényege, hogy az autóknak minden körülmények között jónak kell lenniük.

TC: Beszéljünk egy kicsit az autókról!
GC: (szavamba vág) Igazi vadállatok.

TC: Igen, ezt észrevettem…

GC: (nevet)

TC: Csővázas felépítés, teljesen egyedi futóművek, a tengelytáv hosszabb, a nyomtáv szélesebb, karbon karosszéria elemek. Őszintén, van ezeknek a gépeknek bármi közük egy utcai BMW X3-hoz?
GC: A motor. Ugyanaz a motor van benne, mint egy széria X3 3.0 SD-ben. 3 literes, kétturbós, sorhatos dízelmotor.

TC: Na persze, lehet a motoröntvény ugyanaz, de nyílván más vezérműtengelyek, más dugattyúk stb.
GC: Nem, ez tényleg teljesen széria motor. Más a vezérlése, más a feltöltés, de alapjaiban ugyanaz, mint amelyik a széria X3-ban is dolgozik.

TC: Érdekes, a motorral foglalkozó vezetőmérnök mégsem engedett befotózni a motortérbe. Csak van ott valami titok. BMW ez egyáltalán?
GC: Titkok minidig vannak, hiszen ez egy versenyautó, de hidd el, ez egy széria BMW motorja.

TC: Hát nem tudom. A BMW-k kiválóan alkalmasak arra is, hogy csajokat szedjünk fel velük. Hol van ebből a nagyzene, meg a krómfelni? Egyáltalán, mikor szedtél fel ezzel utoljára csajt?

GC: (nevet) Hát igen, tény, hogy kicsit zajos meg rázós. Nem a legalkalmasabb csajozásra, nem mindenkinek jön be. De például az én lányom imádja.

TC: Ja, a lányok aranyosak. Nekem ikrek vannak.

GC: (egy pillanatra elkerekedik a szeme, majd világossá válik a nyelvbotlás okozta vicces félreértés) Ikrek?! Nem, nem a lányom, a barátnőm.

(az interjú nevetésbe fullad)

TC: Milyen helyezést vártok ezen a versenyen?
GC: Az elsőt.