Kamu KRESZ-táblákkal riogatnak

2008.04.14. 16:34
74 hozzászólás


Múltkor a kis Mazdákat fotóztuk Gyulavitézzel az egyik madaras Tesco parkolójában, amikor felfigyeltem ezekre a különös táblákra. Láttam már ilyet csak nem így elfordítva, és nem is emlékeztem, hogy egyáltalán létezik-e ilyen beállításban.

Megnéztem a hátulját, hátha csak elfáradt pár csavar, de nem. Ez direkt így lett felszerelve. Aztán észrevettem többet is a parkoló területén. Nem tudtam másra gondolni, mint, hogy a kék alapon fehér nyíllal és kerek alakú táblával jelölendő kötelező haladási irányt jelölik, megspékelve azzal, hogy az az út ráadásul egyirányú is. De akárhogy is préseltem az agyam, nem rémlett ilyen a – bár régi – KRESZ tanulmányaimból. Megkérdeztem Gyulavitézt, akinek szintén gőze sem volt.

Aztán az is eszembe jutott, hogy esetleg a (ha a táblázás egyáltalán az ő hatáskörük) közlekedési felügyelet szarik bele magasról az előírásokba: egyszerűen elfogytak a kerek tábláik, és ilyenekkel helyettesítették őket, gondolván, hogy a suttyó autósoknak, egy parkolóban aztán teljesen mindegy. A legutóbbi ilyen félreértelmezett járdán parkolós ügyem után azért csak nem hagyott nyugodni a dolog, és megnéztem a jelenleg érvényben levő KRESZ tankönyvben, hogy mi is a helyzet ezekkel a táblákkal.

És igen! Ilyen nincs. Háháhá. Okos vagyok. Van ugye a kerek kötelező haladási irányt jelölő tábla, ahol a nyíl az irányt mutatja. Van a szögletes, négyzet alakú, felfelé mutató nyíllal, ami egyirányú utcát jelent. És igen, van szögletes tábla, kék alapon fehér nyíllal, ahol a nyíl oldalra mutat, és szintén egyirányú forgalmi utat jelent, de! Az a tábla nem négyzet alakú, hanem téglalap. Köszönöm a tapsvihart, a virágokat az öltözőbe kérem. A táblákat felszerelő banda meg mehet a sunyiba. Ha a hatóság megtévesztéséért büntetés jár, akkor járjon a lakosság megtévesztéséért is.