Közeleg a rajt

2008.04.18. 22:00
15 hozzászólás


Készül a Hősök tere, legalábbis startdobogó már áll. Mellette nem messze „dakaros” felszerelések tömkelegéből lehet választani, láthatóan igen széles gazdasági rétegeket mozgat meg vertikálisan a CE Rally. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy mindössze 2 hónap alatt szervezték meg az egész rendezvényt, ha belegondolunk ez valóban nem lehetett kis munka. Rengeteg embert kell kezelni, ki kell szolgálni a média érdeklődését, és nem utolsó sorban magának a versenynek biztonságosnak kell lennie.

 
Holnap (szombaton) a Műjégpályán lesz a gépátvétel, így akik versenyautót akarnak látni, jöjjenek oda. A rajt, mint már írtam, vasárnap lesz, indul a mezőny Romániába. Én is velük tartok, hogy pontosan hogyan fogok vezetés közben blogolni még nem tudom. Sokan bíztattak, hogy Romániában autózni rémálom, de majd igyekszem időt szakítani arra, hogy nektek beszámolhassak az ottani történésekről úgy, hogy ne maradjak le az egész eseménytől.

 
Nézzük tehát a CE Rallyt a számok tükrében!

     -          2600 kilométer távon