Odanézz, vazger!

2008.04.27. 15:24
151 hozzászólás


– üvöltött fel a Motordoki, és én odanéztem, mert a barátságos invitálásnak nem lehet ellenállni. Pedig akkor már órák óta úton voltunk, Bukarestből Budapestre, ami mindenképpen egy felüvöltős útvonal.

Az odaúton is sokszor üvöltöttünk fel. Először, amikor egy teherautó nyitott oldaldobozából elénk esett egy vascső, majd egy tűzoltó készülék (aminek letört a szelepe és pörögve fehér port okádott), végül egy közepes méretű kempingfőző (ami kiütötte a szembejövő Peugeot 206 bal első kerekét).

Akkor is rezonancia tört elő a hangképző szervünkből, amikor az előttünk haladó, húszméteres betonoszlopot szállító moldáv nyergesvontató olyan sebességgel ment be a kanyarokba, hogy a vontatmány átdriftelt a szembejövő sávba, és ez nem egyszer, véletlenül történt meg, hanem húsz kilométeren át folyamatosan.

Üvöltöttünk akkor is, amikor Bukaresttől a határig nyolc darab frissen borult autót számoltunk össze, ami még éppen füstölgött, vagy ott telefonált mellette a vérző fejű tulajdonosa, esetleg fityegő kerekekkel éppen a trélerre szuszakolták fel.

A történeti hűség kedvéért fontos megemlíteni, hogy a borult roncsokból öt darab Logan volt, de ez sokkal kevésbé a Logan hibája, mint azé a tényé, hogy a román utak nagy részén nincs padka, az út széle pedig egy méterrel magasabb, mint a környező szántóföldek, ami nagyban javítja minden típus borulási hajlamát.

Szóval megint üvöltött a Doki, mint a fába szorult féreg, de ez most más hangszínű üvöltés volt. Felnéztem, de nem láttam semmit.

Ott, ott, böködött balra, és akkor észrevettem, bár egy koszlott öreg Dacia kissé kitakarta.

Szerencsére kicsit előrébb gurult a sor, így mellé kerülhettünk, és teljes pompájában csodálhattuk meg a DLRT-t, gyengébbek kedvéért Dacia Logan Rallye Taxit.


Elnézést kérek Luc Bessontól és Gérard Krawczyktól, de Samy Naceri Peugeot 407-ese fantázia szempontjából egy gyenge kettes alá ehhez a brassói Lumpihoz képest.

A design legütősebb eleme persze a kétkidurrantós hátsó lökhárító és a küszöbtoldatok. De vegyük észre az értő kézzel elhelyezett Sparco, O.Z. és Alpine matricákat, az ízléses ablak és lámpasötétítést, meg a decens csomagtartóél-légterelőt is.


Mondjuk, nem tudom, hogy én beszállnék-e Alex taxijába, mert ez a külső gyors, de nem eseménytelen odaérést ígér, én pedig a taxizásban az íven fordulás helyett a biztos odaérést preferálom.

És igen, most mindenki meg fogja kérdezni: Hogy nézett ki elölről? A válasz: nem tudom. Ugyanis mi három motort vonszoltunk utánfutóval, és hiába tapostuk ki az Astra belét, a DLRT-t nem tudtuk utolérni.

Mellesleg: tudják, hogy hívják a románok és a székelyek az utánfutót?

Remorka.

Oké, gondoltam érdekel valakit.