Újra szervizben a Voyager

Hát már megint, füstölögtem magamban Debrecenből tartva hazafelé a rettentő huzatban. A még engedélyezett autópályatempón picivel innen gurulunk az M3-ason, a bal első ablak teljesen lehúzva, dühöng bent a forró vihar, se beszélgetni, se rádiózni nem lehet. Hülye vagyok talán?

A feltárt ajtó

Nem, csak az történt, hogy reggel, amikor elindultunk, se szó, se beszéd, beesett az ablak az ajtóba. A motor ment, de hallhatóan darált valamit, és nem húzta vissza az ablakot - gyorsan el is engedtem a gombot. Elérni, felhúzni az üveget nem lehet, kárpitot bontani nincs idő, mert menni kell. Hát mentűnk, nagy cúgban. Szerencsénk volt, nem esett, viszont meleg volt: a fárasztó zajterhelésen kívül nem lett semmi bajunk.

Itthon megkezdtem a boncolást. Nem voltak vérmes reményeim, sejtettem, hogy nem lesz elég valami jelentéktelen bigyót visszapattintani, de hát a kíváncsiság mégiscsak emberi alaptulajdonság. Meglepően könnyen lejött a kárpit, 5-6 csavar meg pár patent fogta csak, leszerelés közben egyszer sem fogott el a különben gyakran átélt érzés, hogy nem fogom tudni visszacsinálni, amit elkezdtem.

A Mester keresi a dolgok lényegét

Lefejtettem a vastag zajszigetelő fóliát (furamód nagy Cadillac felirat díszelgett rajta, biztos oda is szállított a gyártó), és mindjárt láttam, hogy ehhez én kispályás vagyok. A bowden megrágva, a dobról letekeredve kígyózott az ajtóban. Lepattintottam a csévélődob fedelét, és láttam, hogy a bowden egyik vége szabályosan kitört a dobból. Na még ilyet!

Másnap leesett a jobb oldali ablak is. (Nem kell hozzátennem, hogy első: a középső ablakok a Voyageren nem nyithatók, a hátsók meg csak billenni tudnak, igaz azt motorosan). Nagyot káromkodtam, és elküldtem a forgalmi szerinti tulajdonost, vagyis jobbik felemet, Adriennt a szomszéd faluban lévő bejáratott szervizbe, hogy nézzék meg, mi a baj. Arra gondoltam, tán a hirtelen beköszöntött nagy meleg adott kegyelemdöfést a megfáradt, tízéves műanyagnak.

Kiterítve a szerkezet a ravatalon

A szervizben a bal ablakot kitámasztották egy precízen megalkotott célberendezéssel, a jobbat meg két tapadókoronggal fixálták felhúzott helyzetben. És közölték, hogy ha viszek csereszerkezetet, szívesen kicserélik, javítani nem lehet a cuccot.

Átmeneti ablakrögzítés összecsavarozott tetőléc-darabokkal (egyben nem lehetett beerőltetni a megfelelő hosszúságú lőcsöt az ajtóba)

Telefon ide, telefon oda: a Chryslert is megemésztő bontók harminc rugót kérnek a komplett szerkezet darabjáért. Hát, mondom; egész bontott ajtók nem érnek ennyit, tehát telefon Celldömölkre, a guruhoz: hatvan ropiért már megéri legurulni oda-vissza 300 kilométert.

Tom-Voy, minden Voyagerek mágusa meghallgat, mondja, hogy nahát, nem szokott ilyen lenni, szerinte fel akarták törni a kocsit, de vigyem nyugodtan, megoldják.

Profi gány: a léc tetejét a szerelő bemarta flexszel, hogy ne ugorjon le róla az ablak

Viszem hát nyugodtan, erős meggyőződéssel afelől, hogy ez hülyeség, ki akarna feltörni egy tízéves, gyerekülésekkel meg plédekkel, pulóverekkel megpakolt koszos családi buszt; Tamás biztos csak védi a mundér becsületét, nyilván típushibáról van szó, de majd kiderül, ha lebontjuk a jobb első ajtót is.

Lebontjuk: egyértelmű hirtelen fizikai túlerőltetés nyoma itt is: egy sínpáron mozog két csúszka, ezek emelik az ablakot, ezekben van a bowden másik vége. Vagyis az egyikben csak volt, ugyanúgy kiszakadt, mint a másik oldalon a dobból. Tamás bólogat, mondja, hogy biztosra veszi, megpróbálták kampóval letépni az ablakot, ilyen világot élünk, pár napja az ő Voyagerén az egyik zárat marcangolták szét fényes nappal egy áruházi parkolóban.

A két szerkezetet kicserélik (egy bontás alatt álló kocsiból jönnek a komplett egységek, az a kocsi kábé az enyémmel egyidős, pormentesek, újszerűek, makulátlanok az alkatrészek, az elöregedés-teóriát szégyenkezve a szőnyeg alá söpröm), kárpit vissza. Az én ablakemelő motorjaimat beszámolják, a teljes költség a két ajtóra egy Pesten bontott emelőszerkezet ára.

Pici törés a csúszkán: kiszakadt a bowdenvég. A másik ajtóban a csévélődobbal történt ugyanez

Megyek hazafelé, néha kicsit lehúzom-visszaemelem az ablakokat, szívemet béke önti el, megint feltétel nélkül szeretem a nagy családi buszt. És nagyon-nagyon szeretném az ablakemelő bowdent annak a lótetűnek a nyaka köré tekerni jó szorosan pár percre, aki semmi haszonért okozott nekem egy jó kis kárt, meg egy feleslegesen elkirándult napot. Hát ennyi.