Első lett a Totalcar a pilisi Truck Triálon

2008.06.08. 22:05
29 hozzászólás

Előbbi írásom Szomjasnál fejeztem be. A kétéltű lánctalpas 15 tonnát nyom, 240 lóerős, 20 literes sorhatos motor hajtja. Nevéhez méltóan 65 liter gázolajat belefetyel óránként. Mivel maximális sebessége 50 kilométer/óra körüli, bizonyosan nem a gazdaságossága miatt szeretik a csöppséget. Amikor még hadrendben állt harckocsikat segített átkelni a vízen. Most üléseket szereltek reá, akit a hátára vesz, annak maradandó élményt nyújt. Az élmény annál maradandóbb, minél hátrébb ül az ember, ugyanis az ütés-szerű irányváltásokat itt lehet a legjobban érezni. Szomjas vezetése láthatóan komoly felkészültséget és feltehetően izomerőt is igényel. A sebességváltót általában két kézzel kezelik, amely kizárólag olyan csörömpölés kíséretében hajlandó működni, ami az egyébként egyáltalán nem halk menetzajt is elnyomja. Szomjasról szívesen írnék még, mert első lánctalpas élményemet jelentette, de most visszatérek a szorosan vett témához, a pilisi Truck Triálhoz.

Amikor előző posztomat írtam javában zajlott a verseny. Annak ellenére, hogy az autók általában csigalassúsággal közlekednek, mégis nehéz megunni a látványt. A pálya mindegyik autó után más, minden vezető más koncepcióval közeledik és persze a gépek sem egyformák. Itt nincs ideális ív vagy fékezési pont, minden menet teljesen egyedi.

A nagy akarásban az egyik teherautó az oldalára dőlt, nem is állt volna meg, de mérhetetlen mennyiségű olaj folyt ki belőle, így hívták hozzá a markolót. A markoló igen nagy tiszteletben áll errefelé, nem egy elakadt gépet rántott ki a hajánál fogva a bajból. Monumentalitását nehéz leírni, pláne ilyen szűkös keretek között, de jó néhány képet találtok róla galériában, és hozzáteszem, hogy az elakadt autókat olyan játszi könnyedséggel segítette tovább, hogy az valami hátborzongató volt. Egyébként is az egész rendezvényen az embernek olyan érzése van, mintha az óriások (legalább is gépóriások) földjén járna, minden olyan nagy és erős. Aztán az óriás elakad, magatehetetlenné válik, jön a markoló és segít.

Miután véget ért a verseny, egyfajta szabadfoglalkozás következett, mindenki mehetett, amerre látott. Volt itt a kéményes Wartburgtól elkezdve, a tuning Ladán és a quadon át a versenykamionig minden. A szervezők versenykamionja utasokat is szállított a szabadfoglalkozás alatt. Engem is elvittek, de nem a lájtos pályán, amin akkor mentek ha az autó hátulján ültek. Viszonylag sok Truck Triált láttam már, de azt kell mondanom, hogy ez a műfaj is igen más belülről, mint a technikai sportok általában.

Tényleg elképesztő ahogyan képes a rettenetes emelkedőkön felmenni, és amilyen komótosan le tud ereszkedni szédítő mélységekbe is. Mindegy volt, hogy az ablakon az eget láttuk vagy éppen fél méterre magunk előtt a homokfalat, a fiatal srácok ügyesen terelgették a hatalmas jószágot, a legtöbb lehetetlennek látszó akadályt is leküzdöttük.

Maradjunk a lehetetlennél és a leereszkedésnél. Az egész nap láthatóan igyekeztek élménnyel ellátni a szervezők, így miközben a teherautóval forgolódtunk, valaki kalimpált, hogy menjünk oda, mert ott lesz valami. Odamentünk egy irdatlan gödörhöz, amelyet a markoló ásott ki sebtiben. Az egyik fala teljesen függőleges volt. A teljesen függőlegeset itt most a szó szoros értelmében kell elképzelni. Olyan jó öt, de inkább hat méter mély volt, egy teherautó pedig ott állt a peremén. Ez az autó egyébként később közönségdíjas (is) lett, egy Praga volt. Mint a tulajdonosa elmondta, a prototípus kategóriába sorolták, mert nem volt rajta plató, de egyébként messze volt a hátsókerék kormányzós gépektől. A tulajdonos mondta is, hogy a besorolás miatt semmi esélye, ám kár volt szerénykednie, elhozta a második helyet. Szóval tudott valamit a 47 éves gép bámulatosan csavarodó alváza és gyakorlatilag 90 fokos terepszögének köszönhetően.

Nos, ott állt a szakadék szélén, én meg gondoltam, hogy most valami tradicionális autógyalázás lesz, hogy beugrat oda a szakadékba, orral beleáll a földbe, oszt jónapot, a közönség meg majd tombol, hogy milyen jó móka. Egyszóval teljesen elképzelhetetlen volt, hogy az autó oda értelmesen lejusson, hogy ki, az meg pláne. Nem tudom a képek mennyire adják ezt vissza, minden esetre teljesen elképedtem, az öreg gép ugyanis magabiztosan megcsinálta a lehetetlent. Utána több-kevesebb sikerrel mások is, de ehhez hozzátartozik, hogy minden autó után lejtősebb a perem és a leomló homok miatt már nem is olyan mély. Szóval durva volt, ha szabad ezt mondani.

Számomra ez volt a csúcspontja a rendezvénynek, amely nagyon jó hangulatban telt, izgalmas volt végig. A rendezők (akik szemlátomást nagyon szívükön hordozták a sorsom, vagy ha realistább akarok lenni a Totalcar sorsát) többször érdeklődtek, hogy itt maradok-e az eredményhirdetésig. Természetesen maradtam, a különdíjak átadásánál kiderült, miért volt fontos, hogy én is ott legyek. Nagy megdöbbenésemre engem is a dobogóhoz hívtak, kaptam egy oklevelet, átvételét tükör hiányában nem tudtam lefotózni. Bizonyságul, íme alább az oklevél fényképe.


A Truck Triál már Pécsett is nagyon tetszett, ez a rendezvény is igazán élményekben gazdag volt nézőknek és versenyzőknek egyaránt. Remélem hamarosan jöhetek a következőre. Azt beszélték, hogy a jövőben az új szervezésben zajló Truck Triált is nemzetközivé akarják növeszteni. A versenyzők már arról tanakodtak egymás között, hogy a jobbára köves pályához szokott külföldi versenyzőket, hogyan lehet legyőzni ezen a homokos pályán. Úgy legyen!