Újabb BMW-s élmények

2008.06.14. 09:13
203 hozzászólás

Megint BMW tesztautó, megint kalandok. (Kétliteres automata dízel X3, teszt hamarosan!) Én nem tudom, hány bogarat tapostak el mostanában Münchenben, de nagyon rossz a bajor márka karmája. Úgy látszik, mindig történik velem valami, ha új BMW-vel közlekedek. Két rövid élménybeszámoló, ha szabad. (Na jó, az első eset akkor is megtörténik, ha Velorex-szel vagyok.)

Egy: az öntudatos suzukis néni

Még mielőtt elkezdődik a kommentháború: nem a suzukisságon van a hangsúly, hanem az öntudatos néniségen. Akivel a Clark Ádám téri körforgalomban találkoztam. Meg utána az Alagút utca végén. Meg még utána a Mészáros utca - Hegyalja út sarkon.

A Clark Ádám térre - ami ugye egy-két éve immár valóban körforgalom - a Lánchídról gurultam be. Magyarországon nem optimális a többsávos körforgalmak szabályozása, simán a párhuzamos közlekedés szabályai érvényesek rá ugye, ami azt jelenti, hogy ha jelentős nyüzsgés van az adott körforgalomban, célszerű eleve csak a külső sávot használni, mert a belsőből az életben nem jutunk ki többé.

(Normális helyeken úgy működnek a körforgalmak, hogy aki a külső sávban mozog, az a következő kijáratnál ki is hajt. Így aztán, aki csak a többedik kijáratnál lépne ki, a többedik mínusz egy kijárattól számítva természtszerűleg van lehetősége kisorolni. Na mindegy.)

A Clark Ádám tér pedig egy kétsávos körforgalom: bár nem választják el felfestések a sávokat, attól még az. Tehát úgy távozunk belőle, hogy kisorolunk jobbra, és onnan szépen indexelve hagyjuk el a terepet.

No de a suzukis néni (előző szériás halványzöld Swift, kopottas, de egészséges; szikár testalkat, ötvenes, bibircsókos) nem úgy gondolta. Szájában cigarettával, fülén telefonnal olyan szépen kivágott elém, miközben én szépen indexelve kívülről próbáltam lelépni, hogy ihaj. Fékeztem, dudáltam, amivel azt értem el, hogy egy gyalog a járdáról elkezdett valamit üvöltözni, és rázta felém, vagy hát a BMW felé az öklét.

Mintha a belső Thalia be akarna vágni a külső Thalia elé, teccikérteni?

Az Alagút utca végén a lámpánál pont mellé sodródtam jobbról, de hiába duddantottam át, nem húzta le az ablakot. Mondjuk nem is ért rá, mert még mindig telefonált. Viszont a Hegyalja út előtt, a másik lámpánál balról már át tudtam szólni.

Mondom kezicsókolom, legközelebb körforgalmat ne a belső sávból tessen már elhagyni, mert veszélyes. És jön a szóáradat. Mert neki ott elsőbbsége van. Tudja, mert minden nap arra jár. Indexelt is. És fel is van festve, hogy ő ott kimehet a belső sávból.

De, mondom, nem mehet ki: egyáltalán semmi nincs felfestve, egy fia csík nincs az úton. Válasz: de régen fel volt, csak már lekopott. Ja, mondom, az más, közlekedjen továbbra is ugyanúgy ott, majd legyalulja valaki, viszontlátásra.

Régen, amikor még nem volt körforgalom a Clark Ádám tér

És azóta fogom a fejem, amikor ezembe jut az eset. A néni még alighanem arra az állapotra emlékezet, amikor nem is volt körforgalom a tér, és évek óta eszerint közlekedik ott (pedig közben már volt ott sárga csíkos buszsáv, minden, mire elértük a mai minimalista, felfestetlen állapotot). Ha arra jártok, és zöld Swiftet láttok, legyetek résen!

Kettő: a türelmetlen szobafestő

Állok a Bajcsy végén este hatkor a csúcsban, fordulnék jobbra a Lánchíd felé. Nem egyszerű, a József Attila utca csúnyán bedugult, ráadásul egy Andrássy felől érkező turistabusz is beszorul a kereszteződésbe. Kell is várni egy komplett lámpaváltást, mire úgy-ahogy feltisztul a helyzet.

Megint zöld, a busz segge lassan eltűnik a képből, de még mindig nem tudok menni, mert ha most begurulnék, a két zebra között, pont a kereszteződésben kellene töltenem a következő pirosat. Várok, várok, motor jár, váltó D-ben, lábam a féken, lámpa még mindig zöld, moccan a busz, látom, hogy most már át tudok gurulni a zebrákon. Pont elindulok, amikor csattan egy tenyér a tetőn, és hallom: "Mennyémá, mi is szeretnénk haladni!"

Én vagyok a piros pötty, mögöttem a Mazda

És látom a tükörben, hogy a mögöttem ezidáig békésen kullogó Mazda E2200 anyósüléséről szállt ki egy kantáros kék munkásnadrágot és gyér ősz hajzatot viselő festékfoltos öregember, hogy kicsit noszogassa ezt a tetű béemvést, aki nem hajlandó bepofátlankodni az útkereszteződésbe.

Nem a sofőr volt a paraszt (tudják, nem az a paraszt, aki a földet műveli, hanem akire én mondom!), tehát a nevelésnek nem lett volna értelme, nem szálltam ki beszélgetni. Pedig talán mégis kellett volna egy kicsit nevelni. Miután a külső sávból besoroltam a belsőbe, még azelőtt a kereszteződés előtt persze, ahonnan a József Attila külső sávja buszsávja lesz, a Mazda szépen elkormolt a buszsávon, utasaiban pedig - hacsak nem olvasnak Belsőséget - sosem fog tudatosulni, hogy nem a béemvés volt balfasz, hanem ők voltak bunkó taplók, ezúttal legalábbis.

Könyörgés a pesti autósokhoz

Léccilécci: mielőtt ilyen magabiztosan nekiálltok kifordulni, beszólni, rácsapni, leköpni, legalább adjátok meg az esélyt annak a valószínűtlen felállásnak, hogy talán nincs igazatok! A fővárosi közlekedés legvisszataszítóbb eleme nem is a dugó, a kátyú, a BKV, hanem az az önfejű, eszetlen, agresszív úgyisnekemvanigazam-amásikelevehülye mentalitás, ami szinte tapintható, amerre járok a fővárosban. Písz, téjkitízi, kípszmájling, és ami a lényeg: vegyük már végig fejben, mi is történt valójában, mielőtt leugatunk, leköpünk, megverünk, netán agyonlövünk valakit!