Barátom – nevezzük Vilmosnak – a keleti típusok gigászi szakértője, barátoknak rögtönzött autós előadásai simán verik a Fábry-showkat, de még talán Jay Lenóét is. Amikor szoci autókról írok, rendszerint megkeresem, leülünk az Oktogonon lévő Burgerben, ő meg bennfentes dolgokat mesél a kocsik történetéről. Prospektus-, szakirodalom- és újsággyűjteménye könyvtárnyi, tudása feneketlen, memóriája ámulatba ejtő. Ráadásul precíz ember is, mindig apró betűkkel lekörmölt, többoldalas jegyzettel érkezik, amit a beszélgetés elején átnyújt nekem. Nekem szinte meg se kell írnom a cikket, elég tisztáznom a kéziratot. Lám, az autós újságíró a jóakarók piócája. És nem elég, hogy elbliccelem a melót, hanem ráadásul két hétre valót röhögök minden ilyen alkalommal.
Nos, Vilmosnak van rendesen szoci autója. Wartburgja, meg nagypolákja, meg Zsigája, meg Zapója. De valamennyi közül a kedvence a Moszkvics. Imádja a márkát, egy időben ugyanazt művelte a mindenféle ajándékba kapott Moszkvicsokkal, mint anyukám tavasszal a kiscicákkal– mindenfelé házalt velük, hogy jó otthont találjon nekik.
Amikor egyszer a 408-asról kellett írnom valami szösszenetet, egészen kivételes előadást kaptam, úgy az összes Moszkvicsról 401-estől 408-asig bezárólag. Vili dülledt szemmel, hörögve szidta mindet, a Burgerben megállt az élet, a békés falatozók tátott szájjal figyelték az előadást, a ketchup halkan csöppent a tálcákra.
"Az a trágyadomb! Az a szemét!" – akadt el a tű az átszakadt barázdában talán a 407-es vagy a 408-as táján "Egyikben se volt két egyforma lengéscsillapító, már amikor átadták a csepeli telepen. Meg aztán az összes kereke máshogy állt mindnek, semmit nem lehetett rajtuk beállítani, a kormánynak akkora volt a holtjátéka, mint a sztálingrádi front 44-ben! A kormánya meg jófajta kaukázusi kefírből volt, mind elmállott a napon öt év alatt. A műanyagok egyébként sem bírták a legkisebb napsütést sem, a 408-asokban úgy nézett ki a műszerfal, mint tájfun idején az Atlanti-óceán " – dühöngött.
"Ha pedig meghajtottad, azonnal besültek a szelepek abban az okádék, háború előttről származó, nagykomszomolista hévvel összehajigált Opel-származék motorban. A diffiben meg mintha nem is acélból, hanem gyurmából készültek volna az alkatrészek, Szásáék ráadásul hírből sem ismerték az illesztés fogalmát. Már akkor meg kellett volna buktatni mindet, amikor a legelső vizsgára elvitték őket, és megkapták az első rendszámukat. Már az akkori normák szerint is. Mind katasztrófa volt a 412-es előtt" – Teljesen felhúzta magát, már kicsit féltem, hogy menten agyvérzést kap.
"De Vili, hiszen imádod a Moszkvicsot, neked is van belőle egy csomó…" – próbáltam megfékezni a szavak hömpölygő áradatát.
"Hát persze. Az a színtiszta sztalinizmus, azok a formák… Csak szeretni lehet. Ne papoljon nekem senki a Zsiguliról, az már csak utánalövés. A hatvanas években a Moszkvics volt Az Autó Magyarországon, csupa nagybetűvel, így. A Skoda Octavia ritkább volt (de mennyivel jobb), Volgában csak pártemberek ültek meg a sleppjük, azt a kevés nyugati autót nem merték használni, mert egyikhez se volt alkatrész. A Trabantot, a Wartburgot lenézték a bűz miatt. Moszkviccsal járni viszont pontosan azt jelentette, mint ma új 5-ös BMW-ben kühedni. Még jó, hogy mindenkinek szép emlékei vannak róla. Csodás autó, akármekkora trágyadomb is volt."
