Érdekes és tanulságos hét volt, amit a Clio RS-sel töltöttem. Alkalmi utasaimnak, illetve azoknak, akik a hátulra szorultak inkább kínszenvedés, hiszen 185 centiméter felett - fejtér ide vagy oda - egy-egy durváb bukkanón bizony koppant a fejük.
Bevallom, átkoztam az ország rossz útjait, nagyon sok jó dologtól és élménytől fosztanak meg minket és biztos vagyok benne, hogy sok - általunk tesztelt - modell megítélése más lenne, ha olyan utakon közlekednének, amilyeket elképzeltek tervezőik és a futóműhangoló brigád.
De sajnos, ez nincs így. Az autósok, közlekedők zsebeiből ömlik a pénz, de nagyon kevés esik csupán le az aszfaltig. Furcsa szelek fújják szét őket még furább elfelejtett sarkokba, kétes autópálya-felújításokba és ki tudja még hová. Sok a lyuk a zsákon, folt meg kevés. Nem mondok újat, javarészt csapnivalóan szar utakon közlekedik a magyar idehaza. Ezért is becsültem meg azt a pár kilométernyi sima, friss flasztert, ami néhanapján a kerekek alá került. Nem Budapesten.
Minden jónak vége szakad egyszer, a Clio RS elment én pedig gyűjtök egy V8-as légpárnásra.
Mai cikkünk blogposztja.
