Sölden Stage 2: Hólánc és némi csúszka

2009.12.09. 19:13
68 hozzászólás


Reggeli héttől nyolcig, aztán autóba és ki a hegy alá. Eddig frankó volt minden, süt a nap és meleg van, bár a hőmérő mínusz ötöt mutat. Aztán elkezdődött.

Már tegnap is baj volt velük, szakadtak, törtek, hiányosak voltak, sokszori próbálkozásra és leokézásra is leestek, igen, a rohadt, szemét hóláncok. Valószínűleg sok gondjuk akadhatott már velük, mert egy X5-ös kísérőautó lényegében tele volt csere-hólánccal, de a reggeli latyakban mocskoskodás, tolatás, finom elindulás és tucatnyi megfeszítés eléggé elvette a társaság kedvét.

A gond az volt, hogy javarészt erősen használt láncokat kaptunk, sokukról hiányoztak a szemek, melyeken átfüzhettük volna a megfeszített, kampós véget így jobb híján összevissza kellett kötözgetni őket. Ennek persze az lett a vége, hogy szépen-lassan mindegyik elnyíródott a végénél, a patentszem kicsúszott és az immáron laza láncot ledobta a kerék, rosszabb esetben még át is hajtottunk rajta. A kurzusvezetők azonban segítőkészek voltak, pár perc múlva ott voltak az új darabok.


A Schneekette-lager

Felértünk az immáron csak Schneekette-lagernek nevezett helyre, felraktuk hátra őket egyszer, kétszer, négyszer, majd újra le és fel míg jó lett, majd indulás 2800 méter magasra, a gleccserre. Útközben elszakadt, kaptunk újat, megint fel, elindulás, ami még hólánccal sem egyszerű a hóval borított jégen (nem véletlen, hogy kizárólag összkerekes Pandákat, Subaru Justykat és régi Impreza kombikat látunk virsligumikon.) Két kamera, fényképezőgép, ezek táskái, töltők, akkumulátorok (hidegben gyorsan lemerülnek, sűrűn kell cserélni őket), kesztyű, sapka, sál, kezdtem hasonlítani a Medvedisznóemberre.

Láttuk, hogy a mellettünk elkullogó, ide-oda csúszkáló többi sofőr is elfehéredett szájjal küzd a tapadás nemlétével. Végre felértünk és megegyeztünk abban, hogy ha azonnal nem történik valami jó velünk, akkor bizony kikapcsolt menetbiztonsági elektronikával kezdünk őrületes pörgésbe, közben pedig fennhangon jódlizunk mindannyian.

Persze elmélet volt most is bőven: üléspozíció, öltözet, ellenőrzés, kormányzás, igyekszem mindent feljegyezni, rettentő hasznos dolgok ám! Csúszni is lehet ésszel, és ha megpördülünk, még akkor is nagyon sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a még nagyobb bajt, vagy legalább minimalizáljuk a kárt és óvjuk életünket. Erről később, tíz perc múlva vacsora, én meg itt piszmogok.

Szerencsére odafent, a gleccseren eljött végre a mi időnk. A baráti összetartás jegyében a jókedélyű cseh párossal vágtunk neki az alul- és túlkormányzottságot szemléltető pályának. Az instruktor elképzelése az volt, hogy a nagy, havas placc egyik oldalán bójákból kirakott kört megkerülve túlkormányzott legyen az autó, majd áthajtva a másik bólyasorhoz direkt érkezzünk gyorsabban, hogy alulkormányzott legyen, majd vakarjuk össze a gépet anélkül, hogy megpördülnénk. (A cikkben lesz erről szó bővebben.)

Mindezt természetesen kikapcsolt DSC-DTC mellett.


A cseh páros (Zbynek és Jirí) elöl meg egy hosszúhajú idióta hátul

Tíz perc után feladta, mert hogy-hogy nem, sem a csehek, sem a mi autónk nem akart alulkormányzott lenni. Hiába mondtuk neki, hogy hiszen mi mindent megteszünk, de valami lehet ezekkel a francos BMW-kkel, mert csak keresztben mennének. Mosolygott, értette, miről van szó, 16 éve ezt csinálja. Aztán csak annyit mondott, na jó, akkor két autó maradjon az egyik körnél, kettő a másiknál és próbálják meg minél többször körülrajzolni az ívet. Áldassék a neve.

Meg a 330i, ami szerény véleményem szerint a BMW legharmonikusabb szerkezete. A szívómotor csodásan szól és tökéletesen lineárisan adja le az erejét (átmentünk egy nagyon hosszú alagúton, igyekeztem videózni), a drift szöge nagyon finom gázfröccsökkel adagolható, a kormányzás pedig direkt és gyors. Ott pörögtünk-forogtunk a csehekkel és jól éreztük magunkat. Persze időnként megpördültünk, de ez mit sem számít ahhoz képest, amikor végre először sikerült két teljes kört megtennünk, csak vigyorogtunk, mint a bolondok. Aztán újra, meg újra. Tudom, hogy élvezték volna, megtettem önök helyett, talán megbocsátanak.