Még nem árulják, de már lopják

2010.01.06. 18:22
200 hozzászólás


Tesztautót egyeztettünk a Kiával. Gondoltam, megkérdezem, mikor jön a Venga. Kia Andrea erre csak annyit mondott:

- Ne is kérdezd, az egyiket már el is lopták a kettőből. Az udvarunkról, próbarendszámmal.

Aztán ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy valójában ez már a harmadik autó egy hónapon belül, amit elloptak tőlük. Két Sorento után, igaz, ezek még nem az új típusból voltak.

Azt hiszem, egy feltörekvő márkának nem kell jobb elismerés. Bár, pillanatnyilag ez kevésbé vigasztalja őket.

A lopás sztorija elég érdekes. A Kia importőrnél elnökváltás volt, a régit hétfő este búcsúztatták a MOM-parkban, és amikor kijöttek, már nem volt meg a Sorentója. Csakhogy ebben benne volt a Venga kulcsa is, amit annak rendje és módja szerint elloptak kedd reggelre a cég udvaráról sorompón, portáson keresztül. (Khm...)

Az ellopott Venga furcsasága, hogy ennek forgalomba helyezését megtiltotta az anyavállalat, tekintettel arra, hogy előszériás példány, csupán a cég alkalmazottainak küldték, hogy megismerkedjenek a típussal. Nincsenek is a forgalomba helyezéséhez szükséges papírjai sem - ezért volt próbarendszámos. Miután már minden porcikáját ismerték volna a Kia-alkalmazottak, felajánlották volna egy oktatási intézménynek - mást úgy sem tudtak volna kezdeni vele.

Egy picit én is megrémültem, mert mindig azzal nyugtatgattam magamammat egy-egy tesztautó esetében, hogy ez annyira új, hogy még nem lopják. Elvégre, eladni még nem nagyon lehet, alkatrésznek pedig azért nem lehet eladni, mert nincs mihez. Hát, ez az elméletem megdőlt. A Vengát majd februárban kezdik el árusítani, hivatalosan a Kia importőt két példánya van az országban, még a kereskedőknél sincs kint.

Ha tehát valakinek felajánlottak eladásra egy piros, 1,4-es, benzines, négy villanyablakos, tükörbecsukós Kia Vengát, az fogjon gyanút, esetleg értesítsen minket, a Kiát, vagy a rendőrséget. Az autó specialitása még az is, hogy nincs rajta hátul típusmegjelölés, csak a Kia embléma. Igaz, ez csak akkor lesz majd feltűnő, a többi feliratos Vengához képest, ha már olyanok is lesznek az utcán.

Ja, és ha véletlneül megkerülne a piros Venga, mi kapnánk meg először tesztre, úgyhogy tessék keresni! Köszönjük.