Az Oettinger replika születése, avagy a család őrül, az ember örül
A mérnökember mindig szeret valamit képletekbe foglalni, pontosan definiálni. Talán ezért is van, hogy mindig értetlenül áll, amikor a ráció felett átveszi az emóció az irányítást. Vannak dolgok, amik a belsőből jönnek, nem befolyásolhatók. Ezeket valaki vagy érti, és nem szorul magyarázatra, vagy soha nem érti meg és akkor meg minek fáradni a magyarázattal. Ilyen a Bogár, hivatalos nevén a VW 1300-as vagy typ1-es szeretete. Munkám és hobbim kapcsán mentem már nagyon sokféle autóval, az egyedileg tuningolt, közel 400 lovas TVR Chimaerával, ProDrive felkészítette Subaruval, de a sajátjaim között is voltak szép darabok, tehát nem arról van szó, hogy azt hiszem, a Világ legjobb autója a Bogár. Megvan továbbá a korabeli szinte összes teszt, úgyhogy, ha esetleg magamtól nem jönnék rá, akkor azokból is látszana, hogy ez az autó a megjelenésekor sem volt a technika csúcsa, sőt a több mint 50 tesztből egy kezemen is meg tudom számolni, ahol nem volt igazi, hardcore fikázás. Nem is akarom senkinek elmondani, hogy milyen jó egy 34-40-50 lovas dudukocsi, aki tudja, az tudja, aki meg nem tudja, az így járt, magára vessen.
A sztori unalmasan kezdődik, és lassan, de biztosan csap át teljes, családbomlasztó őrületbe. Gyengébb idegzetűek nyissanak meg egy másik weblapot....
Barátaim figyelmembe ajánlottak egy eladó első gazdás bogarat. Amikor már két hasonló autóm volt otthon. Hogy talán érdemes megnézni. Ahogy azt már mondtam, az autós ember tetteit néha nem a tudat irányítja, így annak elemzésébe, hogy minek mentem el, minek néztem meg, és végül minek vettem meg harmadiknak, inkább nem mennék bele. Nem is volt olcsó, nem is volt igaz, amit a tulaj unokája állított róla ("sehol sem volt sérült"), láttam is, hogy hazudik, alkudhattam is volna többet, nem is volt pénzem, de a szerelem makacs dolog. Koszos volt, büdös volt, poros volt, de megfogott. Beleszerettem, nincs mit ragozni, na.
Egy Thököly úton lévő udvarból hoztam el, én vittem akksit hozzá, gyönyörűen beindult, nagyon szép hangja volt, mindene gyári, semmi házibarkács, Óbudai Autójavító (Mozaik utca) matricája benne. Kormányon szinte nincs kopás, műszerfal is gyári, semmi buszkapcsoló belebarkácsolva, gyári kipufogódob, érintetlen motor, korróziómentes karosszéria. Órában valós 78 ezer kilométer.
Minden papírja lejárt, 4 éve nem ment sehová. Mint a tündérmesében, gondolnánk, de a szorgalmas hülye (én) kemény munkával mindent rémtörténetté tud változtatni.
Érvényes papírok nélkül elindultam vele haza, a sebességmérő nem ugrált, a kuplung nem remegett, a váltó vajpuha, a kormány holtjáték-mentes, a fék szépen fog... Csodálatosan, csendben járt az 1200-as, 34 lóerős motor, mígnem a Nagy Lajos király útra kikanyarodva, ahogy a kettest kicsit meghúzattam, éktelen hanggal eltűnt a hátsó dob. Direkt nem a kilyukadt vagy szétesett szavakat használom, mert ez eltűnt, oxidpernyévé esett szét, megsemmisült. Innen kezdve egy ordító, műszaki vizsga-, és zöldkártya-hiányos autóval jöttem Gyömrőig. Valójában csoda, hogy a rendőrök nem kaptak el, mert az ilyen autó első számú közellenség, nyilván semmilyen magyarázatot nem fogadtak volna el.
Hazahoztam, először arra gondoltam, hogy így használom az idők végéig, életem utolsó percéig (új kipufogó és minden papírmunka után után) ahogy van, hiszen egy csodálatos autó a maga nemében.
Használtam is egy darabig, Zsófi lányom is imádta, sokat autóztunk vele nyáron, sokszor aludt benne menet közben. Aztán persze a kisördög elkezdett mocorogni. Kicsit mintha gyenge lenne. 34 ló? Nem lehet előzni vele, életveszélyes, ideologizáltam magamnak, hogy miért is kellene egy tuning motor bele... De ezzel csendes és keveset fogyaszt... De nem mindegy évi 3000 kilométernél, hogy mennyit fogyaszt? Tuning motor kell bele, nincs más választás.
Viszont mindenképpen valami korabeli okosság kellene, nem egy techno, befecskendezéses digitál, multimédiás globalizációs betegágy, hanem egy csodálatos, korabeli alkatrészes replika.... VW GT? Empi GTV 1000S?
Honnan lehetne ilyen cuccokat rendelni... És akkor – milyen érdekes – jött egy ebay-oldal.
Oettinger karbiszett, Solex 40 PDSIT - nincs minimálár... Éreztem, hogy szédülni kezdek és a pulzusom emelkedik. Valaki beszél hozzám, hiszen ez a nő a feleségem, de nem értem, mit mond, lehet, hogy vagy valami ismeretlen idegen nyelven? Kétszer visszakérdezek, mire megértem, hogy vacsora, asztalhoz kellene ülnöm, csak rám várnak.
Innen megindulok a lejtőn, de nagyon csúnyán. Okrasa Beetle. Naponta órákat ülök a számítógép előtt, minden lehetséges oldalon figyelőbe tettem az Oettinger alkatrészeket.
Persze a karburátorszett az enyém lett az ebay-ről, nem muszáj a kislányomnak minden nap enni, én sem eszem néha napokig, felesleges a sok pénzt ilyenre költeni... Csúnya is a kövér ember.
Aztán megszereztem egy főtengelyt is, nyilván az is olcsó volt, ezek nagyon olcsó alkatrészek, eh.
Az eredeti Oettinger TSV 2000 modellnek 90,00 mm-es furata volt és 78,4 mm-es lökete, így 1995 köbcentit adott ki. A hengerek nicasil-bevonatos alumínium hengerek voltak, nem meglepő módon, pontosan azonosak a Porsche 911 2.7 S modelléivel, de ott 6 henger van és 70,4 mm-es löket... Ebből már a lekvárt keverő nagymama is érzi, hogy ez szintén olcsó alkatrész, könnyű lesz megszerezni.
Nem is sikerült. Volt egy licit az ebay-en 4 darab használtra, de olyan magasságokba ment az ára, hogy kiolvasni sem bírtam az összeget, nem hogy kifizetni.
Csalásra kell vetemednem, a hengerek 90,5-ösek lesznek, így ez nem gyári Oettinger, de Mohácsnál sokkal több is veszett, és ezek a hengerek olcsóbbak. Utóbbi sokat számít, mind emberileg, mind szakmailag.
Ha pedig csalunk, akkor csaljunk tisztességesen, a vezérműtengelyt is kicserélem, mert az öreg anno csak azért nem cserélte hegyesebbre, mert a HC kibocsátás sok lett volna és a TÜV már akkor is harapott. Így a maximális fordulatot feljebb toljuk, talán a 30-as karbi venturikat is felbővítjük 32-esre.... Így erősebb lesz a gép, mint az eredeti Oettinger TSV 2000.
Az alkatrészek lassan összejöttek, néha kiültem a sarokra koldulni, éjszakánként a műhelyemben állítottam össze a motort. Lányom egyébként imád körülöttem lenni, beleteszi a kezét a fáradtolaj-tárolóba, lenyel egy hatos anyát, eldugja az utolsó 22-es seegert, amit találtam a dugattyúcsapszeghez. Segít, naná.
Az a szép az egészben, hogy ha nagyvonalúan nem számolom a munkaidőt, ami valóban számlálatlanul ömlik a projektbe, csak a ténylegesen kifizetett pénzt az alkatrészekért, akkor az autó nagyjából a negyedét fogja érni annak, amit csak a motorra költök. És még ott van a kasztni, ajándékban.
Mert a munkaóra az nagyon megy, ha valaki műszaki megszállott, mint én. Nekem nem elég a főtengelycsapok köszörült felületének a minősége, én még tovább polírozom különböző módszerekkel, hosszú órákon át. Nekem nem elég a méregdrága Carrillo hajtórudak minimális tömegkülönbsége, én még tovább tizedgrammolom őket. Aztán majd egyszer elég lesz, besokallok, és felrakom valamelyik használtautós portálra az autót, és akkor majd az arcomba röhögnek, hogy „nézd már, mit akar ezért a bogárért ez a hülye” és nem is sejtik, hogy csak a motorja van dupla ennyiben.
Van a motorépítésnek valami emberfeletti ereje, ahogy elmozdítja az embert a sokszor elérkező alsó holtpontról. Amikor éjfél után, az utolsó erőnk is elszállt, remegő lábakkal támaszkodunk a satupadnak, egyik kezünkben egy kiszakadt hengerfejcsavar, a másikban egy bottá kopott menetfúró, és üveges szemekkel bámulunk az üres menetjavító spirálos dobozba.... Ha nem lenne valami extra erő a motorépítésben, akkor az ember ebben az élethelyzetben leginkább csak a sírásra és az öngyilkosságra tudna gondolni, de nem, megint beugrik a cél. Az 140 lóerős Oettinger-gép. A cél, a Nirvána, az eredmény a beteljesülés. A gép egyelőre nem forog az alkotó pedig véletlenül sem pihen. De már majdnem minden a garázsban van, a tervek szerint májusban fékpadra teszem a gépet, hogy a kételkedők orra elé tegyem a mérési diagrammot. Ugye, hogy lett 140 lóerő, hehe.
Akit érdekel, itt a Belsőségben majd megnézheti. Igen, én vagyok az az olajos körömágyú, homályos tekintetű zombie a bogárhátas mellett....
