Eredményhirdetés: megvan a rabszolga!

2010.03.02. 18:00
295 hozzászólás


A vártnál is nagyobb sikert hozott álláshirdetésünk. Legalábbis nekünk. 139 írásbeli jelentkezést kaptunk, általában önéletrajzot és motivációs levelet, amiről eddig nem tudtam, hogy létezik, de most alaposan behoztam a lemaradást. A leveleket és önéletrajzokat többször átrostáltuk. Mivel sok jelöltből válogathattunk, az első szűrő egyszerű volt: a láthatóan alkalmatlan, egy rendes önéletrajzot összeütni képtelenekre nyomtunk egy delete gombot.

Ezt követte a keményebb meló, hogy vajon mi ér többet, a láthatóan alapos autóipari ismeretek és a hátsó udvarban berheléssel töltött több ezer munkaóra, vagy két felsőfokú nyelvvizsga? Sok rokonszenves jelentkezőt kellett kihajigálnunk ilyen alapon, a lelkünk mélyén azt szerettük volna, ha valami csodabogárra eshet a választásunk, mert a saját sztenderdjeink szerint kicsit kevés már a Totalcarnál a klasszikus hülye. Úgyhogy alaposan megsirattuk a praktizáló református lelkészt és a pilótát, hogy végül tíz jelöltet hívjunk be személyes beszélgetésre.

DSC 7891

Igazából már az első körben felvezettem a margóra András neve mellé, hogy „az életrajza alapján ő az”, de kell a személyes találkozás is. Kicsit szomorú, illetve nagyon szomorú, hogy egy sokat fizetni deklaráltan nem tudó céghez ilyen sok megfelelő végzettségű és szakmai gyakorlatú ember jelentkezik – elég nagy a córesz, az van. Tehát tíz embert kérettünk be. Volt köztük, akinek magam mondtam, hogy ne legyen már idióta, mi pont a felét tudjuk fizetni a multicégnek, ahol egyébként dolgozik, és épp a múlt héten léptették elő, tehát maradjon, ahol van. De nagyon szívesen látnánk a továbbiakban külső szerzőként, mert ő például kellően hülyének tűnt. Csak ugye ennyire hülye ne legyen már. Elég jó volt tehát a felhozatal, és sajnos András az első találkozásra túlságosan normális benyomást keltett, de nem mehettünk el a következő körülmények mellett:

-    angol-német felsőfokú nyelvvizsga
-    angol-német műszaki szakfordító
-    BME Közlekedésmérnöki kar, autógépész szakirány
-    szakmai gyakorlatát Németországban a Sachs Racing Engineeringnél végezte
-    spanyol haladó
-    francia alapfok
-    diplomaírás keretében verseny-lengéscsillapító tervezése és
kivitelezése a Kárászy Kft-nél.

Otthon pedig saját műhelyben berheli a 02-es BMW-jét.

IMG 3456jav

Úgyhogy felvettük. Minden kedves jelentkezőnek köszönjük, és őszintén reméljük, hogy az a 10-15 ember, aki még szintén nagyon tetszett volna, hamar jó kis állásokat talál. Még mielőtt véget ér a válság. Szomorú, hogy ennyi jó ember van munka nélkül.

Stump András második napja a Totalcar szerkesztőségének tagja, a mellékelt képeken látható, amint részt vesz a Szent Hétindító Értekezleten. A nyertesnek tehát gratulálunk, reméljük, idővel ő is Csikóssá válik majd, és bölcs belenyugvással vegyes boldogtalan panaszáradattal viseli a hírnév viszontagságait. Addig azonban MUNKÁRA! MI EZ A HENYÉLÉS?! DÜBÖRÖG A GENFI SZALON!