Narancssárga szeretetsugár és a hudiksvalli magyarok

2010.03.03. 23:52
76 hozzászólás


Nehogy azt higgyétek, hogy minket itt a szerkesztőségben nem döbbent meg az az iszonyatos energiájú narancssárga szeretetsugár, ami a bejövő e-mailekből és kommentekből áramlik a svéd havazásban egyenletes fordulatszámon kilométereket faló Insignia felé. A biztatás mellett nagyon sok felajánlást is kapunk, és kezd az az érzésem lenni, hogy Svédország tulajdonképpen Magyarország előretolt helyőrsége, vagy már okkupáltuk is őket. Ugyanis a Ponton-expedíció útjába eső szinte összes városból kaptunk már szállás-kaja-abajgatás ajánlatot, és bizony nem svédektől, hanem ott élő magyaroktól. Mindenhol ott vagyunk, kólóniába tömörülve, a kínaiak fasorban sincsenek hozzánk képest.

hudik

Az egyik legnagyvonalúbb ajánlat például Hudiksvallból, egy alig tizenötezer lakosú kis városkából jött. A történelemkönyvekben boldog Hudiknak is nevezett település egyik legnagyobb nevezetessége, hogy négy évszázados történelme folyamán tízszer égett le, és tízszer építették újra. (Nem, a füstölős elosztót nem használják már) Szóval innen írt nekünk Z. Zoltán nőgyógyász, akinek szakmai tudásából nem sokat tudnának profitálni a fiúk, ajánlatából annál inkább:

Sziasztok Kalandorok!
Nemcsak a honi, de a külhoni magyarságot is megmozgatja a vállalkozásotok. Szeretném (az egyébként utatokba eső) Hudiksvalli magyar kolónia nevében felajánlani segítségünket.Az odautatok elég feszített, de a visszaúton szívesen látunk titeket egy pihenőre! Hudiksvall alig 240 km-re délre van Domsjötől az E4 mellett, gyakorlatilag 0 kitérő.
Ajánlatunk:
-Egy lazac-vacsora, mert anélkül elmenni Svédországból, hogy megkóstoltátok volna a lazacot, szarvashiba. Akár csütörtökön, akár pénteken este.
-Ha hosszabb pihenőt szeretnétek, ingyenes szállást biztosítunk nektek. Ha legalább egy nappal előre szóltok, egy teljesen  berendezett lakást tudunk foglalni (ismétlem: grátisz), ha csak úgy beestek, akkor szét tudunk osztani titeket az itteni, egymás közelében lakó magyar családok között.
Ezzel is megspórolhattok egy tank benzint legalább, és nem utolsósorban nekünk okoztok egy felejthetetlen élményt!
Üdvözlettel a hudiksvalli magyarok nevében:
Z. Zoltán

És akkor most nyújtsa előre a kezét egy körmösért, aki azt mondta, hogy nem vagyunk önzetlen és összetartó népség.

Update: E poszt kapcsán telefonáltunk Balázs Viktorral - a szerzővel -, aki megerősítette, hogy Csikósék megtépázott négyese 20 perc múlva dokkol a szállodában. Nincsenek már messze a céltól, holnap indulnak a végső rohamra. Mindenki egészséges, bár holtfáradt, de jól vannak. Tévedés azonban azt hinni, hogy ennyi volt. Pár perc múlva érkezik Csikós napi összefoglalója. Véreres szeműek, előre!

- omm -

 

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész



(X) akiknek köszönhetjük: