A láthatatlan melós

2010.03.09. 14:45
226 hozzászólás


Kevés szó esett az egész expedíció atombiztos hátterét adó Insigniáról. Zokszó nélkül vitte a négy embert, és a plafonig rakott csomagokat, olyan robbanékonyan, mint ha semmi sem lenne az utastérben. Na ja, az a kétliteres turbómotor, a maga 220 lóerejével nem volt éppen vérszegénynek nevezhető.

Kép-047

A kocsi még koszosan, sófoltosan is feltűnő jelenség lehet, mert hétfő hajnalban, a legutolsó kilométereken, megállítottak a rend éber őrei. Átadtam a papírokat, de szemmel láthatóan nem érdekelte őket a jogosítványom, inkább az Insigniát méregették: milyen autó ez? Jöttek is a kérdések, milyen motor van benne, milyen rendszerű a hajtáslánc? Na, ezzel megfogtak, nem informálódtam kellőképpen. De azért megemlítettem az állítható karakterisztikájú lengéscsillapítókat, az intelligens fényszórókat. A forgalmiban szereplő teljesítményadatra elismerően csettintettek, a maximális sebességre vonatkozó kérdésre csak óvatosan válaszoltam: nem tudom, még nem próbáltam. Ez igaz is, de egyébként az ilyen jellegű kérdésre az ember rendőrnek jobb, ha nem válaszol pontos számadattal, ki tudja, ugye. Az egész történetbe meg inkább bele sem kezdtem. Alvásra gondoltam inkább.

Kép-055

Hétfő este megkapta a sokat látott Insignia a neki jogosan kijáró szerető gondoskodást is. Elvittem lemosatni, ahol gyakorlott mozdulatokkal, szakszerűen szabadították meg több, mint ötezer kilométer porától, meg a beltérben felhalmozódott csokis parány és csipsz morzsáktól. A fénycsövek által megvilágított mosóban kezdtek előjönni a formák, a kocsi színe is ismét láthatóvá vált. Jól néz ki, ez azt hiszem leszögezhető. A mosós srácok is dícsérték a kiállását -persze ez lehet formális udvariaskodás is, de az én magánvéleményem szerint ez egy jó formájú autó.

Mostanra már vissza is került az Opelhez, mint kiderült az egyik vezető beosztású munkatársuk (a szakma egyik örege, a fő PR-guru) adta át a személyes használatú kocsiját, hogy a misszió sikerrel járhasson. Nem tudjuk eléggé megköszönni a nagyvonalúságát.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész, 51.rész, 52.rész, 53.rész, 54.rész, 55.rész, 56.rész, 57.rész, 58.rész, 59.rész


(X) akiknek köszönhetjük: