Háromkerekű bringa, de nagyon kéne

2010.04.05. 16:10
72 hozzászólás

 

Szombat délután sétálgatok Budapesten külföldi vendégeimmel, relax van, mutogatom a várost, parliament on the right side, freedom statue on the left side, erre min akad meg a szemem? Egy fekete háromkerekű izén. Egyből téptem is ki a fényképezőgépet szegény barátom kezéből, miközben éppen próbált ráfokuszálni a Kálvin téri templom tornyára.

Mi ez?
Lehet, hogy én vagyok tájékozatlan, de bevallom, élőben még nem láttam ilyet. Vannak halvány emlékeim, hogy régebben mintha már felvillant volna ez az inverz trike egy éjjel a monitoromon, akkor is nyelnem kellett egy nagyot, hogy a számban hirtelen összefutó nyál ne csorduljon ki. De mellette állva még sokkal kívánatosabb volt. És rendszám volt a hátulján, motoros.
Hazaérve egyből utánanéztem, honnan szalajtották a hójáróval keresztezett gokartot, mit is tudhat, majd elkezdtem összeszámolni, hogy összes ingóságomat pénzzé téve meg tudnám-e venni. Sajnos, nem.

BRM Can-Am Spyder Roadster galéria
Úgy hívják, BRM Can-Am Spyder Roadster. A kanadai Bombardier Recreational Products gyártja, akik már más elvetemült járművekkel is gazdagították az emberiséget. Ezres Rotax V2 hajtja az egyetlen hátsó kereket, 106 lóerő jut 317 kilóra, így el is hiszem, hogy 4,5 alatt van százon. És durván ötmillió forint a bruttó ára.
Veszettül kíváncsi vagyok, milyen lehet menni vele. Tele van ugyan pakolva elektronikával: kipörgés-, blokkolás-, felborulásgátló rendszer próbál vigyázni a nyeregben ülőkre, de az élménybeszámolók alapján ettől függetlenül ipari mennyiségben termeli az adrenalint. Nem ellenkeznék, ha valaki megdobna a kulcsával.