Mekler Lacit autós körökben elsősorban csodás Alfa Romeóiról ismerik, továbbá arról, hogy ő indította el a korábbi, lassabb folyású oldtimeres rendezvényekhez képest jóval keményebb tempót diktáló Coppa Pannonia Regia veteránversenyeket. Ha valaki zsenge ifjúkorában ingyen jár dolgozni a közeli Lamborghini-dealerhez, csak hogy igazán jó autókat tapogathasson, az valószínűleg már születéskor erősen beütötte a fejét, mondjuk az ilyen emberre, nem alaptalanul. Persze fentiekhez nem árt, ha az ember zsenge ifjúkorát éppen nem Magyarországon tölti, hiszen nálunk a Lamborghini márkakereskedő-hálózat viszonylag gyérnek mondható – de ez csak egy mellékszál. Viszont talán hozzájárul ahhoz, hogy valaki merjen nagyot álmodni.
Laci tehát szereti az autót, ennyi sejthető, ráadásul nem riad vissza a kihívásoktól. Három évvel ezelőtt például elkezdte fontolgatni, hogy kimegy Mongóliába. Kocsival, hát persze. Lábon. Hogy miért éppen Mongólia? Egyszerű a válasz, hadd idézzem őt – "Mongólia érintetlen, valódi hely, de rövidesen, talán már tíz éven belül nem lesz az. Engem Las Vegas nem érdekel, oda minden barom el tud jutni, de Mongólia izgalmas, oda senki se megy, maximum repülővel. Hát ilyen helyre kell utazni, az kihívás."
E mongol kiruccanás elé azonban több apró akadály is gördült, például, hogy ezek a távoli, bel-ázsiai országok nem pontosan az Európai Unióban megszokott szabályok szerint működnek. Vízum kell. Mindenhova. Ha ott vagy, háromnaponként be kell jelentkezni a hivatalos szerveknél – nehogy már valaki csak úgy le akarjon telepedni egy tadzsik tanyán, engedély nélkül. És rágjuk meg alaposan a legpenészesebb tökmagot is a zacskóban: Mongóliába nem hajthat be senki magánautóval. Ne feledjük, autós túráról van itt szó. Magánautós-túráról.
A behajtási szabály megkerülésére remek alkalomnak ígérkezett egy külföldiek által szervezett mongol rali 2009-ben, amire Laci be is fizetett két jelentkezésnyit, mert úgy volt, hogy barátai is vele tartanak majd a mongol túrára. Aztán kiderült, hogy csak kicsi autóval lehet indulni a ralin. Sebaj, Laci beszerzett egy drapp Lada Samarát, hogy akkor majd azzal. Ekkor lépett vissza minden barát az ötlettől. Elbukta a kétszer hétszáz font nevezést.
Idén jött el az idő, hogy belássa – másoknak ez csak egy olyan buli lenne, ami fájdalmasan sok szabadságba és pénzbe kerül, neki viszont közben mániája lett. Nincs mit tenni, kettesben kell megcsinálniuk az utat Edittel, a feleségével. A kocsi adott – Toyota Land Cruiserük. Megbízható darab, viszonylag keveset futott, az indulás előtti pénteken még csak 301 ezer kilométeren állt a kilométerszámlálója. Korábban voltak már vele egy Kaukázus-ralin, azt jól viselte, akkor már kapott egy kis ráolvasást. A jogi háttér kicsit macerásabbnak tűnt, például rögtön az autóbevitel problémája, meg csomó egyéb is.
Nem kis feladat volt az összes vízum beszerzése. Laci sorolja – "gondolj bele, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, utóbbi országban most épp háború van, aztán meg háromszor bemegyünk majd a ruszkikhoz, és kijövünk, hát az sem volt egyszerű, ráadásul mindenhova meghívó kell. Csak a vízumokra háromezer eurót költöttem el. És azt is kijártam, hogy saját autóval mehessek be Mongóliába. Amikor elkezdtem kilincselni emiatt, kiderült, egy, most a követségen dolgozó illetőnek tizenöt évvel ezelőtt igen nagy szívességet tettem, és ő elintézte nekem. Szóban, papírt nem adott, de ennél többet nem lehet. Ezekben az országokban minden kizárólag személyes kapcsolatokon keresztül működik."
Az útvonalat sem lehetett egyszerű megtervezni. Schmidt Peti térképész, Mekler barátja vállalta magára a feladatot, amely így szólt – a lehető legszebb helyeken vezessen, messze az ismert, nagyforgalmú utaktól. Sejthető, hol visz egy ilyen útvonal egy olyan országban, ahol a legnagyobb autópálya maximum egy keskeny aszfaltcsík, amelyen csak úgy fér el egymással szemben két teherautó, hogy fél kerékkel lehajtanak a padkára. Ott a harmadrangú út feltehetőleg egy szabad szemmel nem látható zergecsapás a hegyoldalban. A Pamir-hegységben például hétezer méteres hegyek között, úttalan utakon visz az – khm – út.
Az autó azóta megkapta a sárgumijait, a tetőn van még két, sziklás útra való másik. Olaj, hidraulikafolyadék, tudományos bandázsok, kevésbé tudományos drótok, ragasztók, spéci emelő, minden van a Toyota óriási fiókjaiban. A tetőn széthajtható, viharálló sátor, a vonóhorogra konzol készült, amelybe pontosan belepasszol az alumínium létra profilja, így nem kell soha felverni, kihajtogatják, fent alszanak, az első emeleti lakosztályban. Tiszta Éretlenek, – "hol a szálloda?", "hát ott, a kislány felszáll oda!"
Közben Laci mutogatja a cuccokat. Fekete, összehajtható zsák, valami csővel, fejjel a végén. Orvosi, de leginkább állatorvosi eszköznek néz ki, ha nem ebben a közegben látom, azt hiszem, ilyennel adják a beöntést az elefántnak. De nem, ez egy zuhany, az ember megtölti vízzel, felkötözi a tetőre, hogy megmelegedjen, aztán alááll, és siet, de rohadtul, mert alig pár liter fér bele. Már látom, hogy Laciék sorsot húznak majd, melyikükre szálljanak aznap a legyek…
Meg ott a Garmin a műszerfalon, az óriási emelő a tetőcsomagtartó élére kötözve, megvannak az ajándékok, amiket a gyerekeknek visznek, ott a hely a konzerveknek, gázfőző bekészítve, kannák is fent a tetőn. Mert az egyáltalán nem egyértelmű, hogy az ember csak úgy, gázolajat vételez az Aral kútnál, mondjuk a tádzsikoknál, hiszen arrafelé többnyire benzinnel működnek az autók, és azokat is sokszor pillepalackból, meg lavórból, meg fazékból tankolják.
A Toyota felkészítése nem volt ennyire durva: kapott egy alapos szervizt, egy túlméretes kartervédőt az aljára, meg egy gégecsövet a folyón való átkeléshez, mert olyanból lesz elég.
Június elsején, azaz holnap indulnak, az út hossza 26 ezer kilométer. 66 nap alatt meg kell tenniük, mert augusztus 7-én, reggel kezdődik a Splash-futam. Amit Laci szervez.
Semmi gond, mindent kiszámolt előre – "hazairányban már augusztus 5-én Kaunasban leszünk, Litvániában. Az csak 1142 kilométer, megérkezünk időben, nem félek…"
Jó kis kaland lesz, szerintem sokan vagyunk, akik – legalább fejben – szívesen bevállalnának egy ilyet. Hogy ott legyünk – legalább fejben - megpróbálok majd tájékoztatni a dolgok menetéről, ahogy kapom a híreket, képeket. Addig is – maradjatok vételben.
