Húsz év után újra Zalában

Mindketten sokat jártunk Zalában gyermekkorunkban. Tündérem édesapja "keszthelyi gyerek" volt, mi pedig Sényén, egy harminc házas faluban kapálgattunk hétvégenként a telken. A családi legendáriumnak ma is része, hogy csak harmadik utunk alkalmával tudtuk végigolvasni a Kehidakustány táblát.

Majd' két évtized után szívet melengető érzés áthaladni a kis zalai falvak sokaságán, egymás szavába vágva meséljük a feltörő gyermekkori emlékeket.

Bár ez semmi ahhoz képest, amit a vacsoránál hallottunk: valaki húsz éve akart balra kanyarodni Dunaföldvárnál, de sosem volt arra dolga. Most megtehette, teljes az élete.

Mellesleg a második ellenőrző pont felé tartunk. Az elsőnél elsöprő sikere volt a még mindig ragadó, sosem száradó sárga gumicsizmámnak.

Elhasználtuk a tegnapi ajándék dominónkat, és az is kiderült, hogy a rajtnál kapott képregénynek sokkal nagyobb jelentősége van, mint gondoltuk. A tegnapihoz képest sokat javitottunk, az első  és a második ponton kb tíz autónyit hoztunk.

A váltó kiválóan bírja a megpróbáltatásokat, az eső pedig elállni látszik.