Éjjel azt álmodtam, hogy a Vaterán látatlanban vettem egy Fiat 850-es kupét. Utána elindultam a dolgomra a Suzukimmal, de az egyik falu végén egy útépítésbe ütköztem. A piros lámpánál ott várakozott a frissen vásárolt Fiatom. Át akartam ülni bele, de nem találtam a kulcsát. Kénytelen voltam túltolni az útakadályon, mert már sokan voltak mögöttem, és nagyon dudáltak. Csak az volt a baj, hogy mindez emelkedőn történt. Mindegy, valahogy megoldottam, senki nem segített persze.
Mivel nem tudtam kinyitni az ajtót továbbra se, hirtelen utánfutó trélerre került a Fiat (álomban az ilyesmi teljesen normális), és az Igissel húztam tovább, amin persze nincs vonóhorog. Valami kisváros díszkövekkel kirakott főtere mellett megálltam, kerestem tovább mindenütt, még a virágágyásokban is a kulcsot, de sehol nem találtam.
Akkor felbukkant a Hollósy Balázs kolléga, elpanaszoltam neki, hogy veteránoznék az új szerzeménnyel, de nem találom a kulcsot sehol. Mondta, hogy azt bele szokták önteni egy gumitömbbe, ne izguljak, Tényleg volt egy ilyen gumitömb a motorház tetején, a Balázs elővett egy snitzert, felvágta, de nem volt benne kulcs, csak pár tartalékizzó.
Szerencsére a főtéren volt egy lepukkant műhely, úgyhogy gyorsan be is álltunk oda a szerelvénnyel. A szerelőt Vályi Pistából és Csikós Kareszéből gyúrták össze. Csípőre tett kézzel ingatta a fejét, hogy mekkora marhaság volt ezt a szart megvenni. Csápos emelőre tettük a kocsit, hogy majd alulról jutunk be valahogy, de akkorra nekem már gyanús lett, hogy ebben motor sincs, mert nagyon magasan hordta az orrát. (Tudom, hogy farmotoros a 850-es a való világban, de most álomban vagyunk.)
És tényleg, alulról látszott, hogy nincs benne benzinmotor, helyette egy rozsdás, viharvert villanymotor volt valahogy összekötve a féltengelyekkel. Vályi Karesz és Hollósy Balázs sokatmondóan összenéztek, hogy ennyire hülye hogy lehet valaki, megvesz egy ilyen szart, ami ráadásul tele van bokrokkal meg fákkal, merthogy amíg alulról nézegettük, felül egy kisebb erdő nőtt ki rajta, madarak is csicseregtek benne.
Én égtem, mint a Reichstag, hogy tényleg milyen amatőr vagyok, igazuk van ezeknek a derék szakembereknek, de ekkor az utánfutóra tévedt a szemem, és fel is csillant, mert rájöttem, hogy ez többet ér, mit amennyiért a Fiatot vettem. Erre ők is elmosolyodtak, megveregették a vállamat, a roncsot Vályi Karesznak adtam ajándékba, aztán mind a hármannégyen elmentünk a tér másik végébe sörözni. A sörnek olyan íze volt, mint egy olcsó hamisított Earl Grey teának, viszont szép, fehér, kemény, gusztusos habja volt neki.
Izzadtságban úszva ébredtem, annak ellenére, hogy végül hepienddel ért véget ez a nyomasztó autóvásárlási történet.
Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy megoszthattam ezt az élményemet, ami reggel óta nem hagy nyugodni.
