Legújabb céges autónk - egy borzalom
Egy rendesen működő vállalat életében eljő a pillanat, amikor elengedhetetlenné válik egy teherautó. Hozni-vinni a marketing anyagokat, a remittendát a Lapkertől, költöztetni a kollégákat, kiszállni rendezvényekre.
A Totalcar most érte el a fejlettségnek azt a fokát, hogy kimondjuk: teherautó nélkül nem döcög tovább a szekér. O. Nagy Gábor szerintem itt erősen felszisszent, de egy jó képzavar szinte simogat, ezt nem érzik a nyelvtudósok... Röviden: itt és most kell egy haszonállat. És itt tenném hozzá: a videót mindenképpen nézzék meg. Mindenképpen.
A pénz azonban igen kevés, ha lenne, elhasználnánk mi magunk, tehát a keret szűkös. Mondjuk ki, fogaink között zizegve szűrve a kellemetlent: negyedmillió, nem több. Lehetőleg átírással együtt. Tudom-tudom, a haszonjármű kelendő dolog, az olyat még roncsként is el lehet adni épeszű pénzért. Ráadásul a lehetőségek korlátozottak: a Barkas büdös, Zsukja van már a vezess.hu-nak, mint stílusos, egyben olcsó és fenntartható haszonállat, olyat nem választhatunk, a klasszikus japán furgon/pickup szörnyen unalmas és közhelyes, amerikait nem kapni ennyi pénzért, maximum egy hengerfejet rá. Meg mi valami testhez illőbbet szerettünk volna, olyat, amiben van némi elegancia, sportosság. Szóvalhogy ott lobog benne a tűz.
Hát lett ez. Egy Daihatsu Hi-Jet. Százhatvanötér’. Kis cég, kis teher. Mielőtt valaki elkezdene dobálózni, hogy ebben semmit nem találni a fent említett stílusból, tűzből, egyebekből, hadd világítsak rá az igazamra.
Piros. Kétajtós. És ketten ültök benne, maximum. Közvetlenül a hátad mögött dorombol a motor, a hajtás pedig még amögött van eggyel – klasszikus középmotoros építésű tehát. Könnyű szerkezetes, a tervezésekor pedig szóba sem került a biztonság, a halállal játszik, ki ezzel közútra merészkedik. A motorjának ereje pedig végképp olyan óriási, hogy a túlméretes fékek alig-alig bírnak megküzdeni a szörnyű dinamikával. Középmotoros Ferrari ez, ha nem is egy flepniváltós, manettinós 458-as, de legalább egy Dino aspiráns. Ami, ugye, szintén csak majdnem Ferrari.
Tehát lássa mindenki a lényeget, maradjunk ennyiben, ne rontsunk ünnepet. Ez a Totalcar kis Ferrarija, ráadásul milyen hasznos is.
Az állapot? Hát…
Rég volt ilyen jókedvű autó-adásvételben részem. A kereskedő sráccal többször beszéltem előtte, de már az első telefonnál úgy kezdte – „arra azért ne készüljetek, hogy túl fényes az állapota, mert nem az, sőt.” Amikor a gyöngyösi autókereskedő így kezdi, milyen lehet élőben a kocsi?
Olyan.
Sajnos ez volt az egyetlen épkézláb platós Daihatsu a neten, a hasonló Suzukik pedig fél misi fölött kezdődnek. A másolatot, a Piaggiót nem akartuk, még ha ugyanaz is a technika. Az ember maradjon a minőségi, legendás, nagy márkánál, nem szabad beérni félmegoldásokkal. Ez kellett megvennünk, az IGAZIT.
A második telefonomra, amikor a nagy dellát már megkaptam, és égette a zsebemet, ismét rákérdezett a srác – „biztos, hogy lejöttök érte? Mondtam, ugye, hogy az állapota elég szörnyű….” Igen, igen, jövünk, nekünk ő KELL. Te jó ég, milyen lesz ez?...
Vidám út Gyöngyösre az SX4-ben, elsőre megtaláljuk a kereskedést. Nem látjuk vágyunk tárgyát.
A telep hátuljába száműzték a kicsikét, mert a ház előtti kereskedőrészen akad ugyan néhány totálkáros roncs, de az ő látványával mégsem akarják végképp elriasztani a kultúrkört.
Szambázunk hátra az ottaniakkal, potyogtak a könnyeink a röhögéstől, madáré, nepperé ugyanúgy. Hangosan hahotáztunk. Visítva kacagtunk. Őrjöngve fetrengtünk a röhögőgörcstől. Már hörgünk a porban. Ez nem lehet igaz. Hogy ezt megveszi valaki. Ezt. Pénzért. És elviszi. Beleül és elmegy, híííííí-híííííí-haaaaaaa-haaaaaa, hőőőőőőőő-höhöhőőőő-húúúúúhúúúúú… És hogy mi leszünk azok. Szegény Hi-Jet pedig csak nézett, és szomorkodott, értette ő, rajta mulatunk…
Merthogy már harmadszor járt addigra a kereskedésben az autó, ennyiszer vették vissza. Először kétszer az asztalostól, aki ezzel járt, évekig, utoljára pedig a „barna bőrű vasgyűjtőktől”, akiket Pista némi eufemizmussal fagyűjtőknek nevez a videóban. Pedig pont azért nem volt nekik jó a kocsi, mert nem bírta a súlyt, állítólag. Itt, a kereskedésben javítottak meg rajta pár dolgot, nemrég cseréltek hengerfej-tömítést, kitakarították a tankot, mert tele volt faforgáccsal.
„Tényleg elviszitek?” – kérdezte a srác hitetlenkedve, miután nagy nehezen, bikáról beindítottuk a Gépet. Még mindig törölgette a könnyeit. Nem, nem a füsttől könnyezett, pedig az is volt bőven, hiszen ment a motor… „Figyi, százötvenért igen.”
„Legyen százhetven” – mondta erre. „Legyen száznyolcvan, és akkor az eredetiségvizsgálatot ti fizetitek” – így én. Hát így lett százhatvanöt plusz a húszas eredet.
Az elhozatalról inkább meséljen helyettem a videó. Külföldről kattintó, a videót a korlátozott sávszélesség miatt megnézni nem tudó olvasóinknak azért legyen itt dióhéjban: nem volt a motorban olaj, alig van fék, nincs ablaktörlő, nem megy a sebességmérő, nincs 3. 4. fokozati szinkron, azok a sebességek a széthullott váltórudazat miatt amúgy sem mindig találhatók meg, ki van kötve a fűtés, a fényváltókapcsoló országúti állására van kötve a tompított, mert nyilván szétégett korábban, a motor 20-30 másodperceként kajakra le akar fulladni, fordulaton is, olyankor rúgni kell, a plató falai mindig lenyílnak, jobbos kanyarban balra ömlik a tankból az útra a benzin… De utazott 80-at, mentünk vele 99-et GPS szerint, a 45 lóerő egészen szépen lökte, ügyesen rugózik (százszor jobban, mint a nagy pickupok), nem is olyan borzalmasan zajos, valahogy mindig megálltunk, világítottunk, dudáltunk, indexeltünk. Hazaértünk vele, összetörve ugyan a szűk hely miatt, de egyben.
Most az átírást várja a kicsike, aztán a takarítást, majd kap egy olajcserét, ezt-azt megnézünk rajta. Van még rajta egy év bizalom, és igazából a motor tűrhető (kell neki egy karbitakarítás), nincsenek zajai, csak a kipufogónak vannak komoly bajai. Jó a diffi is, rohadás akad, ugyan, de semmi se szerkezeti, igazából a miriádnyi, brutálisan elhanyagolt apróság az, ami olyan szörnyűvé teszi. Brutális egy szar, tényleg, de valahol az ecsetes ráfestegetés, a faforgács-rétegek, a kosz és a döglődő bigyók mögött megbújik benne az élet.
Hogy mi lesz vele? Nem cél a patika állapot, de meghalni sem akarunk benne, amikor használjuk.
Tehát átfényezve nem lesz, csak rálehelve, de ettől még – ahogy Pista is mondja a videóban – terveink vannak vele.
És nem csak a családok költöztetése.
