Mosolyogva mutat be a Golfnak

2011.09.14. 17:00
223 hozzászólás

Két órát kellett várnom a Land Roverénél is tömöttebb sajttáj után, mire szétszéledt a nép és hozzá lehetett férni a Hyundai i30-hoz. Igen, ahhoz az új koreai kis kompakthoz, amely elődje alig négy évet élt, máris leváltották.

Na nem azért, mert annyira rossz lett volna, hiszen a technika java nem változott, csak éppen nem volt arca. Most lett.


Sajnos a Hyundai annyira szeretné felvenni az úgynevezett prémiumok szokásait, hogy nemcsak abban majmolja a német triumvirátust, hogy semmitmondó számokat biggyeszt rájuk egy jól csengő név helyett, hanem az egyenarc-mániában is. De míg egy Audi A1-es talán tényleg profitál valamit az A8-asra hajazó pofájával, a Hyundainak azért még nem kellene akkora arc. A németországi központban, ahol az i-sorozatot tervezik, úgy tűnik, másképp gondolják, mert az i30 ugyanazt az ábrázatot kapta, mint nagyobb testvére, a nemrég bemutatott i40.

Nem rossz ez a folyékony szobrászatnak becézett dizájnvonulat, de nekem mindig az az érzésem, hogy kicsit túlhúzták a gyurmát. Ha pár centivel rövidebbre nyújtották volna például az első fényszórókat, nem hatna annyira ferdeszeműnek – de most már nyilván ragaszkodnak hozzá, hiszen sokaknak bejön. Tény, hogy van egyénisége, és ez már komoly érdem az előző i30 után.

Le lehet persze mazdásozni az elejét meg béemvésezni az oldalát, de a külsőnél sokkal nagyobb a minőségi ugrás odabent. Annyi ideig fogdostam, szagolgattam, birizgáltam csodálkozva a standon pörgő autó belsejét, hogy a rám váró vezesses Rácz Tamás az autó mellett állva elszédült a körözésben. De komolyan, ez már nem az a look and feel, amit egy koreai autótól várnánk. Minden finom, puha, jó fogású anyagokból készült, még ha nem is a legütősebb formákkal, a minőségérzet megdöbbentő.

Vegyük még hozzá, hogy minden fölösleges parasztvakítás kapható hozzá, az elektromos kéziféktől a gombos indításig, és a motorok terén sem jönnek zavarba: a legjobb példa a közvetlen befecskendezéses, turbós 1,6-os benzines. Alapból hatos kézi váltó jár mindegyik motorhoz. Hamarosan jön egy 128 lóerős, 99 g/km kibocsátású dízel. Hová lett az európaiak előnye?

Nehéz fogást találni rajtuk. Lassan elcsépelt lesz már a megállapítás, hogy Korea az új Japán, de talán az sincs már messze, hogy kikiáltsuk a Hyundait az új Toyotának. Már nyomják is az új hibrid-fejlesztéseket. Csak az imidzsen kell még dolgozniuk egy keveset.