Péntek este elindultunk Pécsre. Felhívtam szüleimet, akik megnyugtattak, hogy még csak három centis a hó. Legyártottuk az útravaló szendvicseinket, bepakoltunk meleg ruhát, takarókat, ivóvizet, egy benzinkúton vettünk még fagyálló ablakmosó-folyadékot, és kilőttünk. Moha bának kevés dolga volt, mert azt követően, hogy Érdnél felhajtottunk az M6-ra, csak az M60-as végénél kellett megszólalnia. 
Beértünk a hóesésbe, és onnantól csak vártam a sárga villogós autót. Először csak alig látható hóréteget észleltem, akkor még nem tulajdonítottam neki semmi jelentőséget. A hőmérő szerint -8 fok volt, a hó nem tapadt le, és a külső sávot az abban viszonylag tempósan haladó autók szele nagyjából tisztán tartotta. Paks mellett már több centis hó volt a belső és a leálló sávban. Ez csak akkor volt zavaró, amikor egy-egy lassabb autót, éppen kamiont kellett megelőzni. Szentségeltem emberesen, de nyomát sem láttam hóeltakarító autónak. Lőttem magamnak egy nyulat (egy Renault kisbuszt), amit kellő távolságból követtem. Sokat segített, hogy vezetett a helyes úton.
Szekszárdnál már elég zabos voltam: a járható külső sávot két oldalról több mint tízcentis hó szegélyezte. Nyoma nem volt hókotróknak. A felhajtókon szűzhó. Az emelkedőkön felfelé már nincs tiszta sáv. A tíznapos matricánkba talán belefért volna kicsit több hóeltakarítás.
Egyszer csak borostyán villogók fényét vettem észre, de az örömöm korai volt, mert a Pest felé vezető oldalon dolgoztak. Az alagutak után már látszott egy korábbi hóeltakarítás nyoma: néhány centis buckák voltak az út mellett, és a felhajtókon is látszott a takarítás, bár takarítottnak arcpirító túlzás lett volna nevezni.
Bár utóbb inkább felüdülésnek tűnt ahhoz képest, amit az 58-as úton, vagy Pécs belvárosában tapasztaltam: péntek este és ma (02.05.) is teljesen takarítatlanok voltak.
