Magyarország legerősebb autója

2012.03.31. 10:33
104 hozzászólás

Amikor megérkeztünk a Toyota Suprákkal zsúfolt standra, még nem gondoltuk, hogy hamarosan alapjaiban változik meg a véleményünk a Carstyling.hu Tuning Show-ról, és annak résztvevőiről. Mert hiába éreztük már negyedóra után, hogy a vaskeresztes Golfok, az agydaganatot okozó elektronikus zene, és a mindezt keretező felkészületlen biztonsági őrök miatt véget vetnénk az életünknek, egy csapásra megváltozott minden.

A kiállítás legérdekesebb szegletében nem voltak fények, nem volt zene, sőt még szőnyeg sem. Volt viszont öt Toyota Supra, köztük az az 1988-as évjáratú példány, melyet tulajdonosa úgy mutatott be, hogy ez Magyarország legerősebb autója.

Gergő, a tulajdonos azzal kezdte, hogy senki nem hisz neki, de ez már nem zavarja. Néhány éve ugyanis annyira belefeledkezett a sorhatos turbós sportautó tuningolásába, hogy már csak amerikai oldalakat nézeget, és közben folyamatosan a következő fejlesztési lépésen gondolkodik. Eddig egy új Mitsubishi Lancer Evo árát költötte el, ami soknak tűnhet, de mindjárt rájövünk, hogy minden forint jó helyre került.

Félelmetes méretű turbó trónol a motorblokk mellett, a kívülről kopottas, magáról semmit el nem áruló autó motorterében. A tulajdonos rögtön megjegyzi, nagyobbat szerettek volna, hiszen a blokk elég túlméretezett, Dubaiban és Amerikában 2400 lóerős példányok pusztítják a gumit. Neki egyelőre nem ez a legfontosabb, mivel még a mostani összeállításnak sem tudták lemérni a teljesítményt. Ekkora csigákat használnak a versenykamionokon is, hiszen 3-tól 6 ezer köbcentiig megfelelő a Garrett GT 4718 típusa.

Miközben belemérem a mobiltelefonomat, hogy legyen elképzelésük a méretéről, kiderül, hogy a motorblokk sem eredeti. Az újabb MK4-es Supra, háromezer köbcentise, vagy ahogy a típus kedves bolondjai emlegetik, a 2JZ motorkódú változat. A főtengely és a hengerfej is gyári, már mentek vele 10 ezer kilométert, néha még boltba is leugrik vele a gazdája, ha a másik autóját éppen javítják.

 Az 1000 lóerő csak számított érték, az viszont kőkemény tapasztalat, hogy a hátsó drag gumik nem találják a tapadást, amikor az öreg Supra 200-as tempónál fekete csíkokat húz a pályára. Magyarország legerősebb mérőpadja éppen eddig a tempóig mér, ezt viszont harmadik sebességben eléri a dühöngő vadállat. Van tehát hová fejlődni, elsősorban végig jól tapadó pályára volna szükség. Ha ez meglesz, a Supra bizonyítani fog - állítja a tulajdonos.

Más gond is van. Amikor 6 ezres fordulatszámnál felépül a töltőnyomás, hirtelen sokszáz lóerőt ugrik a teljesítmény, aminek hátsó futómű bölcsője sem tud ellenállni, enyhén elcsavarodik. Főként ezért, és a versenygyújtás hiánya miatt nem képes kevesebb mint 10 másodperc alatt futni a negyed mérföldet, vagyis a gyorsulási versenyek hivatalos távját. Ez sem rossz idő, de bőven lehet mér faragni belőle, állítólag. Gergő nem csügged. Már beépítette a megfelelő benzinpumpát. Az óránként 1000 liter üzemanyagot szállít elméletileg, közben készül a versenyelektronika, illetve már spórol az új futóműre.