KRESZ nincs, csak a csodás nők

2013.04.04. 15:12
22 hozzászólás
DSC 0060 resize

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az erős szivarok, a finom rumok és a könnyű sörök országában trópusi lazasággal folyik a közlekedés is. Hivatalosan ugyan léteznek kresz-szabályok, de valójában egyetlen elv mentén alakul a forgalom: nézz előre, nyomd a gázt, és majd csak lesz valami. Ilyen körülmények között kicsit úgy kell vezetni, mintha egy vadászpilóta sisakján át néznénk a forgalmat.

A dominikai sofőr simán leköveti a látóterében levő öt-hat, de akár tíz objektum mozgását is, pontosan kiszámolja a pályájukat, és ezen adatok ismeretében alakítja a saját útvonalát, a járműve sebességét.
Bármilyen meglepő, a módszer remekül működik, baleset- és életveszélyes helyzetek követik egymást minden percben, de ezzel a módszerrel rendre megoldódnak. Baj csak akkor van, ha valamelyik szereplő hirtelen valami váratlan cselekményt hajt végre – a hiba lerombolja a mindenki fejében pontosan felépített koreográfiát, és csattanás van, hol kicsi, hol meg nagy. Olykor, a roncstelepen látott maradványok tanúsága szerint nagyon nagy. Direkt agresszivitást egyébként nem nagyon tapasztalni: a legszívatósabb helyzetekben is kőarccal ülnek a sofőrök a volán mögött, végső esetben esetleg dudálnak, lehetőleg ritmusra, úgyis minden autóban maximális hangerővel szól az ütősökkel gazdagon feldíszített karibi zene.

P1440912 resize

A tömegközlekedés nagy részét a motortaxik (helyi nevük: motoconcho) és a végső széthullásuk után is még évekig használt iránybuszok bonyolítják, a fővárosban sok, szintén lelakott régi japán autóval is taxiznak. Lehet sofőrös személyautót, kisbuszt  bérelni, az európai és amerikai turisták igényeinek leginkább ezek felelnek meg.
Az útviszonyok változatosak: a sűrűn lakott délkeleti partvidéken majdnem-autópályát is találunk, míg az ország szegény körzetekben bővelkedő, hegyes-völgyes belsejében az utak nagyon rosszak. Kivételt képez a Santo Domingót az északi partvidékkel összekötő, kiváló főútvonal, amit az amerikaiak építettek. Ezt viszont a helyiek nem nagyon használják, mert fizetős.

A járműállomány nagyon vegyes, az autók nagy része az USA államaiból érkezik (főleg amerikai pickupok és távol-keleti márkájú személyautók). Sok régi japán pickupot és tipikusan a fejlődő országok számára kifejlesztett és nagy mennyiségben gyártott robogókat, motorokat is látni. A skála a vadonatúj Ferraritól az utolsókat köhögő 60-as évekbeli Honda mopedig terjed, jelezve, hogy a félmagyarországnyi, tízmilliós népességű országban nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek. Az amerikai külügyminisztérium országelemzése kifejezetten nem javasolja, hogy rendezett forgalmi viszonyokhoz szokott polgárok Dominikán autót, vagy pláne motort vezessenek, pedig, ha átveszi a helyi ritmust az ember, kifejezetten izgalmas és szórakoztató lehet – kábé, mint az orosz rulett.

DSC 0128 resize

Az autók élettörténete könnyen leolvasható az idő előrehaladtával egyre gyarapodó horpadásokból, karcolásokból, gyűrődésekből: Dominikán egyetlen autó sem marad szűz sokáig. Ha ott élnék, vennék egy jó műszaki állapotú Toyotát, aztán gondosan nekicsapnám minden irányból a kereskedés falának, és az immár Dominika-komfort járművel félelem nélkül repesztenék, mint egy dominikai, az agyam zümmögne, mint egy vadászpilótáé, és az esti rumos kólámra gondolnék, miközben a feltuningolt hangrendszerből üvöltene a karibi rock. 

Mai Égéstér-adásunk kiterjesztett kommentposztját olvashatták.