2014.04.24. 16:43
36 hozzászólás


Csendes kis rendezvénynek indult még tavaly az Oldtimer Premier árnyékában, annak társeseményeként a Retropartyzánok. A rendezők félig-meddig maguknak akarták csak bebizonyítani, hogy bele lehet túrni a magyar autós-motoros múltba ízléssel is, össze lehet hozni itthon is valami jópofa, hangulatos kiállítást. Aztán vasárnap már csodálkoztak, hogy elfogytak az előre bekészített karszalagok (a belépés ingyenes volt, de a statisztika miatt szükség volt ezekre), annyi lett a látogató. A nosztalgiára, pontosabban a jól, ízléssel, tuc-tuc zene, hasfestés és ültetett alufelnis sportkipufogó nélkül előadott nosztalgiára úgy látszik, komoly hallgatóságot lehet összetoborozni.

R1289367

Nem volt kérdés, idén meg kellett ismételniük, egy kicsit nagyobban, egy kicsit színesebben, egy kicsit szélesvásznúbban. A helyszín továbbra is Csepel, de most az Orion park, ahol több a lehetőség. 700 négyzetméterről 3000-re nőtt a használható csarnokméret, így már 100 autót is ki tudnak állítani, a kültéri, veteránautóknak fenntartott parkoló a múltkori nagyjából 150 nm-ről 800-ra bővült. Ja, a belépés továbbra is ingyenes, a Veterán Zsiguli Egyesület idén még könnyebben össze tudta rántani a szponzorációs hátteret.

R1289362
Már tavaly voltak ügyes installációk, például ez a lakótelepi részlet

Ízelítő a standok tematikájából: fekete autók (Csajka, Pobjeda, ZIM); KGST-kerékpárok; 50 éves a Skoda 1000MB; szolgálati autók a Malév, a rendőrség, a taxi, a BKV, az Autóklub, a tűzoltóság és a mentőszolgálat színeiben (Zsiguli, Ikarus, Wartburg, Trabant, Dacia, Zsuk és Nysa típusokra készüljünk); három autó a cseh rendőrmúzeumtól (remélem, látjuk majd a sárga-fehér autókon a "VB" feliratokat), a pápa kabrió Polksi 125p-je.

image002
A pápa csak magas autóban fér el - ezért

A Zsigulik természetesen nagy csoportot alkotnak majd, ünnepelve a gumicsíkos Lada 40. születésnapját, kiállítják azt a Ladát, amely elsőként kapott Magyarországon veteránminősítést, az udvaron pedig ki lehet próbálni egy kereklámpás 1200-est, illetve egy jobbkormányos kocka Ladát. Mmmm, már milyen izgalmas.

Polgár 21013 2
Ladák színre, tétre, befutóra

No meg helyet kapnak még az utcaképet csak foltokban színesítő, ám már a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években nagyon is jelen levő típusok ilyen standokon, mint:

- olasz autók a szocik között

- Volvo és Saab

- 40 éves a Volvo 240,

satöbbi, satöbbi, satöbbi, inkább nem lőjük le.

Nysa mentő
Na, ilyet tényleg rég láttam, pláne ezzel a rendszámmal

Tehát holnaptól, azaz április 25-től 27-ig, Csepelen, a Retropartyzánokon mindez és még több. Akár az OT Premierről, akár a Rendőrnapról, akár a katonai parádéról, akár csak a vasárnapi rántott hús mellől jönnek el, mindenképpen jó lesz, bízhatnak bennük.