Luxusautók az enyészetnek

2014.05.06. 10:33
75 hozzászólás

Dubajról legtöbbünknek minden bizonnyal a jólét, a gazdagság és a fényűzés jut eszébe. Hatalmas felhőkarcolók, mesterségesen épített sziget, minden utcasarkon luxusautók, százmilliós járművekből álló rendőrségi flották. Az igazság azonban az, hogy 2009-ben az Egyesült Arab Emírségekbe is begyűrűzött a válság, számos építkezést leállítottak, az ingatlanárak visszaestek.

red-ace-dubai-101212

Ez azzal is járt, hogy sokan elvesztették jól fizető állásukat, vagy éppen vállalkozásuk ment csődbe. Bár addigra már hozzászoktak ahhoz, hogy mindenből a legjobbat szerzik meg maguknak, szembesülniük kellett azzal, hogy nincs miből fenntartaniuk ezt az életmódot, meg kell válniuk luxuslakásaiktól és méregdrága autóiktól. Sokaknak még komoly tartozásuk is volt, így nem tehették meg, hogy egyszerűen csak eladják a sportkocsikat - inkább a reptéri parkolóban hagyták, majd elmenekültek az országból.
red-ace-dubai-102312

Sok esetben még különböző iratokat is hagytak a szélvédő mögött, a kulcs pedig még mindig ott van a gyújtáskapcsolóban. Mások egyszerűen csak az út szélén támasztották le azt az autót, amelyért korábban kisebb vagyonokat fizettek ki. Ezeket a kocsikat ma centis vastagságú porréteg borítja, melybe a járókelők üzenetet írnak a tulajdonosnak, vagy egyszerűen csak rajzolnak valamit.

1478818942-655x409

Hasonló a kép a rendőrségi telepeken is: ide akár a gyorshajtási bírság befizetését elmulasztó tulajdonosok autói is bekerülhetnek. Az elhagyott járműveket ugyanis hat hónap után megörökli az állam, amennyiben annak gazdája nem igazolja, hogy nincs fennálló tartozása. Az egyik legismertebb ilyen eset néhány évvel ezelőtt egy Ferrari Enzo körül alakult ki, melyet azóta - több másik autóval együtt - árverésre is bocsátottak. Az elhagyatott autók közt persze nemcsak Ferrarikat, hanem más ritkaságokat is találunk. A Porschék és Mercedesek mellett olykor fel-feltűnik egy DeLorean vagy éppen Honda NSX is, jobb sorsra várva.

640x418x314620717 7c87227138 z.jpgqzz1.pagespeed.ic .sgj2oZBfCG

Természetesen számos más országban is találhatunk elhagyott luxusautókat. Katarban  például a kevesebb mint 300 darabos szériában készülő Jaguar XJ 220-ból pusztult egy, a franciaországi Cannes-ban pedig egy Maybach 57-est hagyott el gazdája. Irakban Szaddam Husszein idősebb fiának F40-es Ferrarija porosodik mindentől távol.

Ha nem is luxusautókkal, de elhagyott járművekkel és roncsokkal Budapest is tele van. Nemcsak lopott autókat pihentetnek félreeső helyeken, számos más oka is lehet annak, hogy a tulajdonos nem keresi autóját. Erről szóló cikkünket itt olvashatják.