A szerkesztőségbe jár az angol Autocar hetilap, és mint minden külföldi papírújság, rendes késéssel szokott érkezni. Aztán még kell egy kis idő, hogy a kezembe akadjon. Hát tegnap megragadtam a június másodikai számot. Rögtön az elején a szerkesztői beköszöntő: hoppá, beharangozzák a Dacia-gyárlátogatásról szóló cikküket.
Hű, ez az a Dacia-túra, ahol én ott is voltam. Elég monstre program volt, a szokványos sajtóbemutatókkal ellentétben nem kisebb, hanem egyetlen nagyobb turnusban hurcolták az újságírókat. Vagy nyolcvanat.
Köztük volt szegény Hilton Holloway is, aki az Autocar munkatársa, korábban mountain bike-okat tervezett. Valószínűleg nem egy egységnyi sugarú hülye lehet. A britekkel nem egy buszon utaztunk, nem is emlékszem a fickóra, mi főleg KK-Európa szakújságíróit nyertük meg, köztük például egy tévésként viselkedő szlovén matrónával, meg az operatőrével, aki az ő negyvenezres egylábú állványával mindenki fotójába belesétált. Egy idő után valami másik brit agyon akarta ütni a fickót, de az nem Hilton Holloway volt.
Szegény Hiltonból valaki nagyon hülyét csinált, optimális esetben nem ő maga.
Nézem az egyik képalát, mely szerint a Dacia formatervező stúdió csak 27 főt foglalkoztat BUDAPESTEN.
Aztakurvaeget, eddig egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy a fenében lehet összetéveszteni Bukaresttel? Illetve össze lehet, ha brit földműves vagy, és sosem mozdultál még ki a faluból, ahol élsz. De amikor elmész Bukarestbe, hogy utána megírd, hogy Budapesten jártál...hát, ennyire nem olcsó a pia még ott sem. Egyszer hallottam egy dunai matrózról, hogy annyi ideig volt részeg, hogy nem emlékezett arra, hogy oda-vissza megjárta a hajó a Budapest-Titel utat, de az újságírócsapatban nem volt ilyen matt részeg fickó. Azt észrevettük volna.
El is intéztem volna annyival, hogy sajtóhiba, előfordul, de akkor már elolvastam a cikket, amely egyébként tök jól mondja ez a Dákó-sztorit, jó diagramokkal és infókkal. Ám egyszer csak ismét beüt a ménkű: a formatervező stúdió Budapest központjában van, a svájci nagykövetség volt épületében. Kicsit később: a fejlesztő központ Tituban 90 perc autóútra van Budapesttől.
Ha már szar, legyen egyforma. Egyébként errefelé jártunk, persze nem pont így: Bukarestből indulva mentünk mindkét nap ide-oda:
Még mielőtt szegény Holloway-re kimondjuk a fatvát, azért elárulom, hogy nem feltétlenül ő a hülye. Az ember, amikor elutazik egy városba, tudja, milyen gépre szállt fel. Oké, az esetemben egyszerűbb a helyzet, hiszen én Budapestről mentem Bukarestbe, de valahogy ez a csávó is eljutott oda. Viszont a kéziratot, ami ma már csak elektronikus formában létezik, azért még pár ember látja, belepiszkál, de ugye a végén mindig az a hülye, akinek ott a neve, és nem a tájékozatlan olvasószerkesztő, korrektor, vagy bárki más. Ettől függetlenül nem értem, hogy bárki összetévesztheti ezt a két várost. Én például nem szoktam összekeverni Oxfordot Cambridge-dzsel, de ki tudja.
Végül a Twitterén látszik a megfejtés: a helyszínen még marhára tisztában volt vele, hogy Bukarestben jár. Ha csak nem extrém feledékeny, akkor nem ő hibázott. (Egyébként erősen repülőbuzinak tűnik, már csak ezért is érdemes átböngészni a csatornáját.)
