Sokféle tuning, sokféle embernek

2015.03.26. 10:59
13 hozzászólás

Szombat délután fél egy felé indultam kifelé a Hungexpóról. Hiába volt kiírva az üvegajtóra, hogy kijárat, ott is befelé jöttek az emberek. Miután nagy nehezen kifurakodtam, megértettem, miért: kilométer hosszan állt a sor. Még, hogy a tuning nem érdekli az embereket…

amts rezmanyi-20

 

A Motor Show pavilonjában kezdtük a nézelődést Rézmányi Balázzsal, majd miután megnéztük az eddig csak neten látott sisakokat és nagyot csalódtunk a sorjás műanyagok és gyenge csatok miatt, átsétáltunk az EMAT kiállítási területére. Az időutazás létezik, legalábbis a szervezők mindent megtettek, hogy az 50-es években érezzük magunkat. A bejárat mellett jobbra egyik pin up girl lakkozta a másik haját, előttünk pedig az elmúlt évek EMAT győztes gépei feszítettek részletes leírással. Ezt a későbbiekben szívesen láttam volna a másik pavilonban is. A patkányok és a rodok nagy része megállná a helyét nemzetközi színtéren is, nincs szégyenkezni valója az építőknek. Szívesen elnéztem volna még itt több gépet is, de kicsi ország vagyunk, örüljünk inkább annak, hogy ami van, az rendben van.

amts rezmanyi-15
Turbós Bogár-rod


A tuning autók pavilonját a hátsó sarokból kezdtük. Érezni lehetett, hogy van tematika a standok. A Retró Autó Klub autói fogadtak a balunkon. Az itt kiállított, főként léghűtéses tuning Volkswagenek, Porschék nagyon kedvesek a szívemnek, mégsem időztünk sokat. Aki jár hazai ilyen tematikájú találkozókra, már javarészt ismerhette a kiállított autókat. A sétáló sáv másik oldal ott álltak az igazán mai irányzatok szerint épült autók: nagy konkáv felnik, matt fóliák, kirívó színű rejtőminták, pokoli ültetés. Sok pénz, sok munka, de nekem kicsit indokolhatatlan.

amts rezmanyi-23
A 356 és a 911 mellett volt még 914 is a Retró Autó Klub standján


Továbbsétálva a Volkswagen csoport szinte minden típusából (még Lamborghiniből is) találtunk ültetett példányt, helyenként becsúszott egy-két dezertőr másik frontról: Peugeot 406 vagy Daewoo Matiz. A legtöbb autó a Stance Works iskola szerint épült. Valószínűleg a hétköznapokban is használják a srácok ezeket, nem tűnik nagy kihívásnak. Volt egy-két igen jól eltalált felni-ültetés-szín kombó.

amts rezmanyi-30
Nem festve, bőrözve. Mindenhol


Csehek is hoztak szép számban autókat, de igazán a belga különítmény jelenléte lepett meg. Szinte új, sok pénzből épült autókat hoztak, ami sajnos innen nézve nálunk még messze van. A magam részéről a csiricsáré, agyonfényezett, agyonledezett, messziről F&F stílusú átalakításokat nem tudom befogadni, de hiába nem tetszik, van akinek ez jön be. Hiába gondolnánk, hogy kevesen, a körülöttük tolongó emberek száma arról tanúskodott, hogy sokaknak ez tetszik.

amts rezmanyi-47
Ratlook grillkkészlet


Kifelé Rézmányi Balázst elhagytam parkolót fotózni és elsétáltam a rat look klub és a hangnyomás versenyre várakozók között. Előbbi nekem távol áll a klasszikus rat vonulattól (rendbe rakott, technika, ültetés, tuning, mutatós felni), de polgárpukkasztásként felfogható a dolog. Utóbbinak sosem értettem meg a lényegét. Összességében azt mondanám, hogy felesleges fennakadni a kiállítás azon autóin, amiktől kifordul a belünk, van bőven olyan is, amire lehet nyálat csorgatni.

Kattintsák végig a galériát, biztos találni fognak olyat, ami tetszik!