Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!

2015.07.29. 12:04
47 hozzászólás

flyer.jpg

Öregszünk, öregszünk, más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal trombitáljuk össze a Totalcar-közeli barátokat, újoncokat, ismert és ismeretlen arcokat egy közös bulira. Valamikor nagyon-nagyon régen, amikor sok, mostani olvasónk még fel sem érte az íróasztalt, na akkoriban csináltuk meg az elsőt, amelynél világosan leszögeztük az alapelveket, melyekhez azóta is ragaszkodunk (nagy sikerrel).

Ez nem egy márkafanatikus találkozó, ez nem egy kötött program, itt nem kötelező semmi. Ez valójában nem más, mint egy nagyon lazára vett hétvége azokkal, akik írják, azoknak, akik olvassák. És nem utolsó sorban az ország egyik legaktívabb közösségének találkozója. Könnyen lehet, hogy egyben a legrégebbi ilyen összeröffenés is egyben. Nem is tudom, hogy azok közül, akik az elsőn ott voltak, vajon jön-e még idén valaki? Felnőttünk, apák lettünk, családot alapítottunk de bízom benne, hogy ahogy bennem, úgy a többi, lassan őszülő autóbuziban is megvan még valahol a Matchboxot tologató kisgyerek és a srác, aki egy sör mellett órákon át képes vitatkozni azon, hogy Porsche 959 vagy Ferrari F40.

De hogy mi szokott mégis történni egy ilyen találkozón? Mondjuk elmondjuk, hogyan kell cikket írni, autót fotózni, vitázunk nagyokat, elmesélünk mindent, amire kíváncsiak vagytok és persze zenélünk, rántottát ütünk háromszáz tojásból és irgalmatlanul sokat nevetünk, hasfájásig. Meet the meat azaz találkozz a hússal, velünk!

 DSC 2225

Az idei találkozónkat is tópartra szervezzük, egyszerűen azért, mert nagyon bevált. Ezen a tóparton ráadásul (a kemping területén belül) akad strandfoci-pálya, asztalitenisz és lengőteke is, aminél jobb sport nincs is éjszaka, pár fröccs után. Találkozzunk 65 kilométerre Budapesttől, a Nádas-kempingben! A Bánki-tó ideális helyszín, büfé van és ha netán előre foglalnál helyet valamelyik vendégházban (az egyik még üres, sátorhely rengeteg van), akkor mindenképpen mondd el a telefonba, hogy a Totalcar-Belsőség találkozóra jelentkezel!

 DSC 1946

Fontos! Ha netán pénteken érkeznél, akkor időzíts délután három utánra! Korábban nem lesz lehetőséged elfoglalni a szállást, na de aztán! Az árak barátiak, itt mindent megtalálsz, amit tudnod kell, de csak akkor foglalj, ha tényleg el is tudsz jönni. Az ember sok, a hely kevés!

De aki már volt legalább egyszer egy ilyenen, az tudja, hogy a hangulat pazar! Mi ott leszünk!