190-es Mercedes kabriót találtam. Eladó!

2016.01.15. 13:54
40 hozzászólás

Kétnapos Totalcar-értekezleten ülünk Kóspallag mellett, a Szent Orbán hotelben. Egymást érik az előadások, a tegnapi nap extra hosszú volt, ráadásul utána éjjel még jó soká fenn voltunk és ittunk is, tehát nem volt könnyű a mai délelőtt.

Egyetlen vigaszom a konstans fejfájásban, hogy a hűséges Foltossal jöttem, mellettem és mögöttem Rézmányi, Zomborácz és Sturcz kollégákkal. Az öreg Merci láthatóan boldog, hogy ennyi embert szállíthat, s ennyi friss levegőt szívhat. (Legalábbis elöl, mert hogy hátul mi jön ki belőle, az más tészta.)

Tehát az ember hellyel-közzel figyel, olykor még konstruktív is próbál lenni, de azért közel sem száz százalék, amit produkál, mert a pilla ólomnehéz, az ízület nyekereg, az agy sűrű, hideg iszapjában korántsem cikáznak értelmes gondolatok. Ilyenkor automatikusan pattan a notebook-fedél, a levelek, facebook, TC, Index és minden egyéb könnyen fogyasztható tartalom után jön az álmodozás. Mert álmodozni a legjobb. Például megnyitok egy pár nappal korábban kapott levelet, amiről akkor úgy ítéltem, hogy kárt tennék magamban, ha nagyon belenéznék.

Most, tompa aggyal nem fenyeget ez a veszély. De hohó, mi van itt? Istenem, a (vagy egy) sötétkék 190-es kabrió, talán épp az, amit pár évvel ezelőtt már láttam az ornbaui nagy Mercedes-találkozón. Akkor remegett már tőle a térdem, de most bekövetkezett az, amire egyáltalán nem készültem: ELAAAADÓÓÓÓÓÓ!!!!!!

Kilométer alig van benne, az állapota csodás, bár kérdés, hogy mit szólnának itthon, amikor az ember elvinné mondjuk veteránvizsgára, vagy esetleg megpróbálná beregisztrálni, s fennakadna az okmányirodai, általános érvényű értetlenségen. No és, van-e vajon EU-s típusbizonyítványa? Nyilván, mert forgalomban van. Apró fény az alagút végén.

A sokak által szerintem jól ismert, kiváló, egyszerre viszonylag takarékos és erős, 136 lovas, befecskendezős 2,3-as benzinmotor hajtja, mellesleg az autó automataváltós, ABS-es, bőrüléses, sok egyéb extrás. Igazán megéri, a benne levő kilométerenként egy eurót kérnek érte (látják, ezért jó, hogy ilyen keveset futott), 24 500 az ára. Csak a dániai Horshølmig kell érte menni. Hoztam én már messzebbről is kiváló Mercedest, hóban.