Oda? Ezzel? Hülyék!

A Torkosborz-művelet: villanyautóval Nürnbergbe

2016.01.23. 18:28
41 hozzászólás

Még decemberben vetette fel Balázs barátom, hogy menjünk el a nürnbergi játékvásárba egy villanyautóval, mert az milyen jó poén már: elemes autóval menni játékautókat nézegetni. Hümmögtem, hogy jaja, vicces lenne, de inkább nem erőltetném, mert csak a szopás volna vele. Út közben megáll, megfagyunk, üvöltő német farkasfalkák hordják szét a megdermedt végtagjainkat, hülyeség. Most pedig itt áll egy tisztán villanyos Kia Soul EV a ház előtt, és a vasárnapi indulást szervezem. Többen is lehülyéztek miatta, de ez van, valakinek ezt is meg kell csinálnia egyszer.

Én pontosan olyan vagyok, mint a legtöbb TC-olvasó: nem hoz tűzbe a villanyautó. Nem azért, mert hülyeségnek gondolnám, egyáltalán nem tartom annak, sőt. Hanem mert az én életemben nincs realitása. Vezettem már i3-at, Zoét, Tesla Model S-t, Kia Soul EV-t. Mindegyik zseniális volt a maga módján, a Teslától a mai napig lúdbőrzik mindenem, bármelyiket elfogadnám. Ha csak úgy adnák. De nem gondolkoznék el a vásárláson, még ha lenne is annyi pénzem. Mert nem hiányzik a töltögetéssel járó szívás, az örökös görcs, hogy mi van, ha kifogyok az áramból – lássuk be, a mi szemszögünkből így néz ki egy villanyautós élete.

Pedig budapesti használatra – a napjaim nagy többségében – a fenti típusok bármelyike jó lehetne, a hatótáv elvileg elég. Ha a taxisoknak jó a Leaf, nekem is jó kellene, hogy legyen. De ha valami közbejön, simán kevés lehet a fagypont körül elérhető 70-120 igazi, nem katalógus hatótáv-kilométer. Vagy tévedek? Lehet. Vajon meg lehet-e villanyautóval oldani minden feladatot? Nem, mindent biztos nem, de sokat viszont igen. Gondolom én – tehát nem tudom. Éppen ezért jó lenne megtudni, extrém esetekben milyen gondok lehetnek egy elektromos autóval. Nem fejben lejátszani és megmondani a tutit, hanem rendesen megnézni, hogy a való életben mivel lehet szívni. Hát ez jön most. Mit jön, olyan dobhártya rezegtető surrogással robog velem a villanyszopóroller, hogy már szinte fáj. Társam az önsorsrontásban Aloha Dávid, akivel együtt csináljuk végig ezt a közel egy hetet, amit magamban csak Torkosborz-műveletnek hívok. Magunkat pedig csak Vadász1 és Vadász2 hívónéven emlegetem. Ismerik a viccet: vadász, vadász, te szopni jársz ide. 

A Kiánál elég bátrak voltak bevállalni egy ilyen tesztet, így egy Soul EV-vel futunk neki a távnak. Tudják, hogy nem lesz egyszerű, hogy bőven vannak buktatók az útban, de úgy tűnik, bíznak annyira a termékben, hogy izgalommal ugyan, de aggodalmaskodás nélkül ránk bízták a villanyos Soult. Kaptam tőlük egy kis technikai felkészítést, illetve a trip olvasóbarátságához hozzájárultak egy villámgyorsan lefejlesztett microsite-tal, ahol térképen, élőben követhető, mikor hol tart az autó. Innentől minden rajtunk múlik.

Úgy kezdtem a rákészülést, hogy igyekeztem minden vészhelyzetre összekészíteni a felszerelést. Az biztos, hogy sokszor meg kell állnunk tölteni. Gyorstöltés közben pedig nincs fűtés a kocsiban, meg aztán a fűtéssel egyébként is csínján kell bánni, hiszen a hatótávunk rovására hűt és fűt a villanyautó. Szóval, kell meleg aláöltöző, meg vastag kabát(ok), bakancs, sapka, csősál, kesztyű, takaró, hálózsák, satöbbi. De legfontosabb az aláöltöző. Mióta megvettem a motoros aláöltöző nadrágot, télen ki sem mozdulok a házból nélküle. Ha csak a farmer van rajtam öt fok alatti hidegben, sírni tudnék, úgy éget a hideg vászon. Többször fordultam már vissza a kapuból, hogy gyorsan magamra rántsam a modern jégeralsót.

Aláöltözőből olyanunk is lesz, ami már-már csalásnak számít. Egy kis magyar cég fűthető aláöltözőket fejleszt, ők adtak a Warm to Go előszériájából egyet-egyet tesztelésre (még szerencse, hogy nincs pacemakerünk, a fűtőbetétek hőmérsékletét szabályzó impulzusjelek összekuszálhatják a szívritmusszabályzót). Ezek saját akksiról képesek egy túrázó motoros, vagy hóban ücsörgő vadász testének hőérzetét szinten tartani, akár hat órán át. A Soulban egész biztosan elég lesz, még akkor is, ha hatótáv-növelési okokból teljesen kikapcsoljuk a fűtést, esetleg az ülés- és kormányfűtés gombjait is „off” állásba billentjük. Meg aztán arra is készülni kell, ha esetleg gigadugóba keveredünk az autópályán, vagy hóvihar üt rajtunk. Tudom, én is kaptam anno SMS-t, üljünk át másik autóba, de nem minden török kamionos vagy ukrán kisbuszos szeretne minket társaságnak.

Aztán kell egy rakás cucc az autóhoz. Először is egy bőven 10 Amper felett tudó hosszabbító – igaz, ilyet elvileg nem illik használni a hálózati töltőhöz, de van az úgy, hogy nem az számít, mi illik, hanem hogy mi kell. Aztán láthatósági mellények, egy masszív vontatókötél, hólánc, esetleg fújható hólánc, jégoldó, jégkaparó, egy masszív hókefe. Erős túlzás lehet a hólapát, de inkább beteszek egyet, kis helyen is elfér a szétszerelhető verzió. Zárolajzó-jégoldó egy ilyen modern autónál nem szükséges, kulcs nélkül nyit-zár mindent, de ha már a kezembe akadt, eltettem egyet. Téli szélvédőmosót mindenképp viszünk pár literrel, a német vagy osztrák kúton nagyságrendekkel drágább, mint itt egy autósboltban. Ha nagyon spórolunk a fűtéssel, és a beáramló hideg levegő útját elzárjuk a belső légkeringetéssel, könnyen elkezdhet az autó párásodni, egy csomag páramentesítő kendő hasznos lehet. Ha kilyukad valamelyik gumi, jól jöhet a fedélzeti defektmentesítő mellé egy defektjavító, mert az Murphy, hogy a defektet ilyenkor egy másik fogja követni.  A tréler pedig itthon sem olcsó mulatság, hát még külföldön. Ha esetleg le kell szedni a kereket, leggyorsabban egy elektromos kerékkulccsal lehet, a leállósávban minden másodperc számít.

Ha bármivel összemocskoljuk a kezünket, lesz nálunk nedves kéztörlő, hogy ne saras-koszos kézzel fogdossa már az ember a kormányt. Biztos, hogy sötétben is autózunk majd, tehát kell egy akkus elemlámpa, lehetőleg olyan, ami akár villogni is tud. Velem eddig egyszer fordult elő, hogy az autó, amivel utaztam, generátor probléma miatt megállt az autópályán. Nem tudom, mikor fostam annyira, mint amikor a koromsötétben a kivilágítatlan kisbuszt toltuk a pár száz méterre levő parkolóig. Azt mondják, a leállósávban egyébként is nagy az esélye az embernek egy randa balesetre, ezt pedig a vaksötét komoly szorzószámmal növeli, fontos, hogy teljes áramszünet esetén is láthatóak legyünk. Épp ezért előkapartam a garázsból egy mágneses talpú sárga villogót is, ami persze igényli a 12 voltot, de a vész-12 voltra is van megoldás. Méghozzá zseniális megoldás. A zseb-bika. Ez a kis doboz elvileg beindít egy akár háromezer köbcentis, lemerült akkumulátorú benzinmotoros autót is. De ez a funkció most kézenfekvő okokból nem izgat minket, sokkal inkább az, hogy van benne egy 6000 mAh-s akksi, ami a krokodilcsipeszeken keresztül 12 voltot ad, az USB csatlakozón keresztül meg a sztenderd 5 Voltot, tehát telefont, tabletet, kamerát, bármit tudunk tölteni ha kell. És van rajta egy baromi erős LED is, ami ha kell, tud villogni is. Ez egy elektromos túlélőkés! Épp csak nyílt sebet nem tudok összevarrni vele, de tüzet biztos lehet gyújtani, van benne elég kraft.

A felszereléssel megvolnánk, de hogyan készülünk a villanyautó töltésére, az útra, meg egyáltalán? Még szerdán elhoztam a Soul EV-t a Kiától, kipróbáltam az M3-ason, hogy tempomattal Mogyoródig és vissza hogy alakul a hatótáv 130-nál, 90-nél (mindkét esetben fűtés nélkül) és 90-nél, 18 fokra állított klímával. Ha az ember százharminccal megy, 14 kilométerre elfogyaszt 21 kilométernyi villanyt. Kilencvennel ugyanerre a 14 kilométerre 14 kilométernyi áramot használtam el, ami jó, hiszen teljesen feltöltött akksival, ebben a hidegben durván 120 kilométer hatótávot ír a fedélzeti számítógép, így jó eséllyel elérünk mind töltőállomást. De ha felkapcsolom a klímát és beállítok 18 fokot, ugyanerre a 14 kilométerre már 18 kilométernyi villany megy el. Szóval, tényleg óvatosan kell bánnunk a fűtéssel, necces esetben a kellemes belső hőmérséklet miatt ragadhatunk valami Isten háta mögötti helyen. Ahol aztán majd jól megfagyunk, és jönnek a már említett farkasok. Tehát a hosszabb etapokon 80-90 lesz az utazónk, és valószínűleg teljesen kikapcsoljuk a fűtést. Ez nappal még csak-csak elviselhető, de sötétben, mikor már a nap fénye sem melegít, nem lesz kellemes.

A villanyautóban az a jó, hogy szinte bárhol, ahol van 220 Volt (ami 230, de ezt most hagyjuk), tudunk tölteni. Csak hogy a fali konnektorból 12-15 óráig is eltarthat, hogy a 120 kilométerre elég áramot belediktáljuk az akksiba, tehát ilyen esetben kétszáz kilométer megtétele simán eltarthat 15-17 óráig is. Ha kimondott töltésre kialakított oszlopból vesszük az áramot, elvileg megvan 5 óra alatt a töltés, ami nem ideális, de már sokkal jobb. Gyorstöltőn 30 perc alatt meglehet a 80%-os töltöttségi szint. Elvileg. Aztán jöttek a való életben szerzett tapasztalatok.

Mert az, hogy ott az ELMŰ székház előtti ingyenes és könnyen kezelhető töltő, az egy dolog. De én még sosem töltöttem ott semmilyen autót. És az első próbálkozásom kudarcba fulladt. Telefonnal ordibálós, duzzadó halántékú kudarcba. Nem kétséges, én voltam a kiváltó ok: rosszul kezdtem tölteni. Mint később kiderült, a Soulban valaki korábban beállította a programozott töltést – ez ugye akkor jó, ha valaki egy idősávra időzítve szeretné tölteni a kocsiját – és ezért, amikor rádugtam a kábelt a kocsira és az oszlopra, nem történt semmi. Se az oszlopon nem gyulladt ki fény, sem a kocsin, pedig ez, a Váci úti oszlop arról híres, hogy magától bekapcsol, nem kell hozzá semmi más, csak csatlakozni.

Sebaj, az oszlopon ott a felirat, hogy a mobilos applikációval kell elindítani a töltést. De applikációm nincs. Viszont elindíthatom úgy is a töltést, hogy hívom a feltüntetett elműs számot. Azt ne kérdezze senki, miért vannak ezek a dolgok rajta azon az oszlopon, ami elvileg magától indul, én sem tudom.

Már hívtam is az illetékeseket. Meghallgattam a vontatott tájékoztatót, az egyesével felolvasott azonosító számsort, majd vártam. Asszem nyolc perc elteltét mutatta a kijelző, mikor utoljára ránéztem. Időnként lila fejjel ordítottam a telefonba, hogy valaki vegye már fel, de nem hatott. Aztán feladtam. Elmentem ügyintézni a környéken, majd visszaálltam a Fisker karma mögé. Majd most, most minden klassz lesz. Kivettem, bedugtam, semmi. Telefon, kicseng, gépi hang, azonosító számsor, megszakadt. Franc. Akkor letöltöm az appot. De az meg ügyfél azonosítót kér. Franc. Szerencsére az oszlopon ott a felirat, hogy melyik emailcímre küldjek nevet, címet, és azután küldik az azonosítókat. Fasza, már küldöm is, igaz kezdek nagyon fázni, de biztos pikkpakk jön a válasz-email.

Addig is telefon. Felveszi, elmondja, hívásazonosító – és megint megszakad. Szó nélkül bontja a vonalat. Jó, akkor hívom az általános ügyfélszolgálatot, ahol újabb egy perc várakozás után elmondják, nem ők az illetékesek (ez a 06-40-38-39-40), hanem a 06-40-37-38-39. Már tárcsázom is. (Milyen fura ezt a kifejezést leírva látni, utoljára 22 éve használtam tárcsás telefont, amire azért emlékszem, mert már azelőtt is mindenhol nyomógombossal telefonáltam.)

Felveszi, elmondja, azonosítószám, bontja a vonalat. Hmm. Mint ha mondott volna valamit, arról, hogy hánytól hányig. Megint felhívom, felveszi, elkezdi a szöveget a gép, és kiderül, hétköznap 8-16 óra között foglalkoznak csak velem, kivéve csütörtök, akkor este nyolcig van valaki a vonal másik végén. És itt kezdett összeállni: a töltésindító vonal is csak négyig él, de ezt nem mondják, nem írják sehol (vagy ha igen, nagyon apró betűkkel). Olyan nincs, hogy az ELMŰ székház előtt ne tudjak tölteni: irány a portás. Aki elmondja, a kollégái csak négyig voltak. Fél öt van, nincs mit szépíteni, rábasztam. Bőven volt még áram a kocsiban, de szerettem volna kipróbálni, hogy megy ez a töltés. Ha akkor biztosan kiderült volna, hogy az oszlop folyamatosan adja a delejt, én is rájövök a beállítási hibára, de a feliratok félrevezettek. Ugyanakkor a call-center teljesen szétcsinált idegileg, ordítás közben Grafitember örök érvényű műve jutott eszembe.

Még szerencse, hogy Balázs, aki az egész ötlettel eredetileg előállt, még korábban mondta, hogy van valami töltési lehetőség a WestEndben is. Ami ide egy ugrás, ki kell próbálni. A WestEnd mélygarázsában azonnal megtalálom a töltőt, ami üres. Csak be kell dugni a csatlakozót és máris tölt. Töltene, de nem tölt, igaz, világít az oszlop visszajelzője, meg a kocsin is az egyik kék lámpa. Hamar leesik, hogy olvastam valamit a programozott töltésről, meg a kapcsolóról, amivel azonnal kiiktathatom a programot. Megnyomom, és tölt. HALLELUJA! Még a töltés közbeni, programozott fűtést is bekapcsolom, melegítse csak föl a kocsit, amíg elmegyek nézelődni.

Aztán látom a falon: parkolási regisztrációért hívjak egy számot. Nem pontosan értem, miért kell regisztrálni, de már hívom is, mindent tudni akarok. Azonnal kiderül, hogy ha regisztráljuk a villanyautónkat, akkor 4 óra parkolást ingyenbe kapunk – a töltés egyébként is ingyé van. És akár most azonnal regisztrálhatok a fizetőfülkénél. Ahol azt is megtudtam, közel száz elektromos autó van már náluk a rendszerben rögzítve. Engem ez a szám megdöbbentett, ráadásul az is kiderült, ebből a mennyiségből durván 30 darab a Nissan Leaf, valami 17 darab a BMW i3, és van vagy 15 darab Tesla. Őrület.

Mikor egy óra múlva visszamentem a kocsihoz, az ablaktörlő alá csúsztatva találtam egy gondosan laminált szórólapot, amiben engem, mint Kedves Villanyautós Társat, meghívtak egy virtuális és valóságos közösségbe. Írtam is Antalóczy Tibornak, hogy köszönöm a kedves invitálást, de a csoportnak nem válnék tagjává, hiszen nem vagyok villanyautós, de szívesen meghallgatok minden ötletet, tanácsot. Ugyanis azt tervezem, hogy 800 kilométerre utazunk a Kia Soul EV-vel. Annak ellenére, hogy szerintem nem egészen biztosak az épelméjűségemben, számtalan ötlettel segítettek, sőt, még útvonaltervet is összeállított a Magyar Villanyautó Klub lelkes közössége – ezúton is köszönet nekik.

Az Istenhegyi úton kipróbáltam a gyorstöltőt, pikk-pakk ment a dolog, a mellettem töltekező Leaf taxi gazdája igyekezett mindenben segíteni, tőle tudtam meg, hogy ilyen hidegben a gyorstöltés is kábé kétszer annyi ideig tart, mint normál esetben. Lefényképeztem volna a környezetbarát taxi mellett gyorsétteremben abrakoló Soul EV-t, de a kutas szólt, hogy nix fényképezgetés, a Mol kutakon mindenhol tilos fotózni.

A villanyautósok figyelmeztetéseinek és tanácsainak, illetve az elműs kalandnak (ami másnap folytatódott, de ebbe most nem mennék bele részletesen, a lényeg, hogy végül lett azonosítom az apphoz) köszönhetően elkezdett egy élénkpiros lámpa villogni a fejemben és megszólalt egy hangos riasztó is: gyorsan vegyük fel a kapcsolatot valamelyik osztrák, meg német társasággal, mert amikor vasárnap ott állunk egy működő töltőoszlop mellett ügyfélkártya, meg azonosító szám nélkül, nagyon ideges leszek. 

Hívtam is az osztrák Smatrics ügyfélszolgálatát, ahol három gépi mondat  után kapcsoltak kezelőhöz. Akinek elmondtam németül, mire készülünk, ő elkérte a telefonszámomat, nevemet, emailcímemet, és megígérte, hogy utánanéznek, mit lehet tenni. Ez volt mindennel együtt tíz perc. Aztán öt órával később már hívott is Christoph John ügyfélszolgálati menedzser, aki elintézte, hogy vasárnap a bécsi 0-24 órás ügyfélszolgálatukon átvehessem az ügyfélkártyát – amit normál eljárásban postán küldenek ki. Sőt, arra is lett megoldás, hogyan tudunk még Bécs előtt tölteni a kártya nélkül. Majd, mikor észrevettem, hogy az ő appjukat nem lehet Magyarországról letölteni, azonnal intézkedett, hogy átállítsák a beállításokat, így már péntek óta itt is elérhetővé vált a Smatronics App. De azt is elmondta, ha esetleg nem sikerülne, akkor csak állítsam át a telefonomon az országbeállítást, és menni fog. Ügyfélszolgálatból jeles. A németeknél az RWE-hez kaptam kontaktot, aki gyorsan megnyugtatott egy emailben, hogy ügyfélkártya nélkül, bankkártyával, vagy Paypallel is lehet minden töltőjüknél fizetni.

Itt tartunk most, vasárnap reggel indulás. Zsiga haverom bekéredzkedett a kocsiba, hogy legalább Győrig hadd jöjjön velünk, mert annyira izgatja a villanyautós utazás gondolata, hogy vállalja azt is, hogy onnan hazavonatozik. Ami végül is nem meglepő, Zsiga a MÁV-nál áramellátó mester, jelentsen ez mávul bármit is, és teljesen izgalomba jön minden elektromos járgánytól. Ráadásul imádja a vonatokat és a vonatozást, és ez egy mávosnak nem csak öröm, de ingyen is van, szóval csinál magának egy villanyász-vasutas vasárnapot. Kint, Nürnbergben a hazaútra betársul Balázs, az egész eszement ötlet atyja, vele érkezünk haza 30-án.

Az utunkat folyamatosan figyelemmel lehet majd követni az állandóan frissülő térképen, ami a TC címlapján is kint lesz. Mindenki láthatja, merre hasítunk megdöbbentően csendes Kia Soul EV-nken, illetve éppen hol fagy kockásra a valagunk, mert nem tudunk tölteni és elfogyott az áram az akksiból, vagy csak egyszerűen az ítéletidő miatt dugóban ragadtunk. Jönnek a posztok, a FB-kontent, az Instagram fotók - időnk speciel lesz a tartalomgyártásra. Reméljük áramunk is.

Izgalmas lesz, ez már most látszik. Nem tudnám megmondani, hogy mennyi idő alatt jutunk át Ausztrián, ha egyáltalán. Viszont, ha megérkezünk Nürnbergbe, alaposan megnézzük magunknak a 2016-os játék újdonságokat, és ígérem, nem csak a szép modelleket, maketteket, játékokat mutatjuk meg, de a kiállított különlegességeket is körbejárjuk – mert ezen a kiállításon hiába a játékoké a főszerep, egy csomó standon lehet olyan autókat látni, amikhez egyébként nem lehet két méternél közelebb kerülni. Itt egy kis szerencsével akár a legeldugottabb alkatrészeiket is megnézhetjük, olyan részletességgel tudjuk megmutatni őket, ahogy semelyik múzeumban, kiállításon nem lehet. Szóval jó lesz, csak kicsit félek a fagyhaláltól, illetve az elüszkösödött végtagok látványától. Meg az amputációtól.

kauffer logo.png

Horvátország

Az igazi nyaralást a tengerparti kikapcsolódás jelenti öblök, sziklák, vagy homokos partok mentén.

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig itt számos szálláslehetőséget megtalál.