2016.05.21. 06:26
6 hozzászólás

Nem bírtam ki szombatig. Muszáj volt kimennem a Hungaroringre, hogy megnézzem magamnak a GT Conceptet. Abban reménykedtem, hogy most tömeg nélkül, nyugiban ámulhatok előtte, és kattinthatok is néhány képet az olvasóknak.

Tömeg nem volt, de zárt ajtók mögött, egy fekete lepellel letakarva pihent az Opel utóbbi évek talán legnagyobb visszhangot kiváltó koncepcióautója – ami most először kerül ki a nagyközönség elé. Ritka lehetőség ez, hogy egy ilyen komoly nemzetközi visszhangot kiváltó tanulmányautót itthon nézhessenek meg az emberek (ráadásul egy ingyenes, komoly tömegeket vonzó rendezvényen). Szerencsére volt pár kedves opeles a környéken, akik átérezték a dolog súlyát, nem akarták a TC-olvasókat friss GT Concept képek nélkül hagyni.

Meg kell hagyni, már a lepel alatt is mutat ez a dög – tényleg olyan volt, mint egy szexistennő selyemkombinéban. Az ember már így is szívesen elnézegeti, a domborulatokhoz hozzáképzeli mi lehet a textil alatt. Aztán jött a villantás: egy karcsú boka, mondjuk combig (ahogy azt a balettpatkányok éneklik a Macskafogóban). Kész, az ember bezsong tőle.

Aztán megkaptam, amiért mentem. Ott állt pucéran. Wáhhh. Képen is üt, de élőben sokkal durvább. Sajnos nem volt módom túl sokat időzni az autó mellett, pedig azért a részleteken elméláztam volna – például nagyon szeretném tudni, pontosan hogyan oldották meg, hogy az oldalablakok úgy néznek ki, mint ha nem is lennének, pedig pixelesen bár, de átlátszó a felület. Sebaj, legalább lesz mit néznem szombaton is.

Opelék nagyon büszkék az Év Autója díjra, a környéken minden Astrán ott virít a nagy matrica. Sajnos még nem volt szerencsém az új Astrához, de azt hiszem, ha választanom kellene, a kiállított Ímeazelsővel fordulnék egyet. Nosztalgia lenne, a legdurvábbik fajtából. 93-94-ben hétvégenként egy autókölcsönzőben dolgoztam, pont ilyeneket szállítottunk ki az ügyfeleknek, akiknek sürgősen kellett egy bérautó. Hogy mit kaptak azok a szerencsétlen Astrák, édes jó Istenem...

A péntek délutáni veterán opeles örömautózásról lemaradtam, de biztos sokan látták a Várkert Bazár előtt kiállított, majd onnan a Hősök teréig kocsizó öreg Kadetteket, Kapitäneket, Admiralokat, GT-ket, meg ki tudja mi minden volt még a sorban.

De csüggedni nem kell, szombaton ezek is kijönnek a Hungaroringre, meg lesz egy halom más érdekes Opel is. Mint például az Opeles Felsőbbrendűség Guruló Szobra – az Omega, amiből mindenkit lenéznek.