2016.09.16. 18:00
39 hozzászólás

Budapest belvárosában, a Március 15 téren fordultam volna jobbra, rá a Szabadsajtó útra, mikor láttam, hogy a gyalogosok a legnagyobb nyugalommal indulnak el a zebrán, pedig nekik már rég piros a lámpájuk. Jól láttam a gyalogosok közlekedési lámpáját, a kocsiból tisztán látszott a vakítóan piros, álló emberke. Még rá is szóltam az orrom előtt öntudatosan nekilóduló emberre, hogy miért indul el, mikor már rég tilos. Erre csak annyit mondott, hogy nem, mert neki zöld. Elfordítottam a fejemet, és nem akartam hinni a szememnek.

Ha nem álltak volna mögöttem a többi türelmetlen autósok, még hosszasan forgattam volna értetlenül jobbra-balra a fejem. A zebránál a gyalogosok lámpája az egyik irányba már piros, a másikba még zöld. Én ilyet még sosem láttam. 

Félek, ez a furcsa hangolás egyszer visszafogott szóváltásnál komolyabb galibát fog okozni, hiszen a kanyarodó autósok csak azt látják, hogy a gyalogosoknak már piros, tehát jó eséllyel nem kell számítaniuk lelépő emberre, és gázt adnak, hogy mihamarabb elhagyják a kereszteződést. A gyalogos, aki pedig a régi sétáló Váci utca felől érkezik, a legnagyobb magabiztossággal indul majd el a zebrán, hiszen neki bőven zöldet mutat a lámpa. 

Lehet, hogy figyelmetlen vagyok, de én még hasonlót nem láttam, egy gyalogátkelő-szakaszra mindig ugyanolyan jelzést ad mindenhol a lámpa: egyszerre piros és egyszerre zöld mind a két oldalon. Ez így logikus, szerintem senki nem is számít másra, a fenti videón látható helyzet veszélyes is lehet. Aztán közben kiderült, a dolog annyira nem új, hogy vagy fél éve, ebben a cikkben az Index is foglalkozott vele. 

A kulcsszó: a járdasziget
A BKK 2014 tavaszán indította el a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca azt a kísérleti lámpaprogramot, ami az úgynevezett gyalogos zöldhullámot biztosítja olyan hosszú átkelőhelyeken, ahol középen járdasziget is van. A program lényege, hogy a lámpa addig mutatja a zöld jelzést, amíg a gyalogos még biztosan átér a járdaszigeten túl is az úton. Ha nem, akkor pirosat ad, annak ellenére, hogy a szemből még éppen befutó gyalogosoknak zöld jelzés van. Ezzel megakadályozható, hogy a járdaszigeten ragadjanak a gyalogosok, ami mindenképp veszélyesebb, mint az út szélén álldogálni. A kísérleti program bevált, és a BKK azóta több helyen alkalmazza ezt a módszert, többek között a Kossuth Lajos utca - Váci utca kereszteződésében is. Mindamellett, hogy a program hasznos, mint látjuk Róbert esetéből, azért félreértésekre is alkalmat adhat.

Akinek nem lenne teljesen világos, hogy is néz ki a helyszín, annak itt egy Google Maps-link, illetve egy screenshot. Jól látszik, hogy aki jobbra kanyarodik, annak gyakorlatilag az arcába világít a gyalogosok lámpája. Én úgy tanultam, hogy közlekedés közben az ember ne csak a saját tábláit figyelje, hanem a neki háttal lévő közlekedési táblák körvonalára is ügyeljen, ebből tudhatja például, ha a másiknak elsőbbségadási kötelezettsége van, vagy esetleg épp nincs. És hogy a gyalogosok lámpáira is figyeljünk, mert ha nekik zöld, akkor leléphetnek elénk, és ha piros, akkor már nem kell számítanunk gyalogosforgalomra a zebrán. De úgy tűnik, ez az edig számomra pengeélesnek tűnő logika a BKK, vagy esetleg kompletten a modern forgalomszervezés szerint idejétmúlt, ósdi dolog. Amivel onnan nézve nincs is semmi baj, hogy az emberek nem a járdaszigeten várakoznak, csak azt nem értem, hogy ezt miért nem tudatosítják az emberekben?

Ön szerint ez a gyalogos zöldhullám: