Csak úgy hívtuk: Hálátlan ribanc – Heti merítés
Szerintem többnyire kétféle autótulajdonos van: akik az autójukra úgy tekintenek, mint a mikrosütőjükre, tudja azt, hogy elvisz ide és oda és ne kelljen javítani soha. Az ilyen emberek többnyire japán autót vásárolnak, kedvenc témájuk a "képzeld, 20 éve megvan, de 1-szer vittem szervizbe, akkor is csak 10 ezret fizettem." Illetve hogy a kocsi levegővel megy.
Nézegettem a Saabokat, mert nagyon tetszettek és elsőnek egy BioPower felé húzott a szívem, de ennek több éve volt, akkoriban még nagy újdonság volt az Etanol üzemanyag.
Németből behozott, jó sok km-el, de ez legalább valós, egy tömbnyi szervizszámlát és egyéb papírt kaptam hozzá, szóval elég jól dokumentált az előélete. Megnéztem párat mielőtt megvettem, a 150k-nak hirdetettek sokkal ramatyabb állapotban voltak, ki tudja mennyiről írták át.
Volt Alfám egy 145-ös 1.6-os boxer. Hálátlan ribanc volt a neve. Általánosan elmondhatóan egy pocsékszarszakadékaljánahelye autó volt. (Mint utólag kiderült többször bucira lett törve még előttem szegényke). Igen érzelmi impulzus vásárlás volt az első morzsa az anyagi végromlás felé vezető oda-vissza nyolcsávos gyönyörűen kivilágított autópályán egyenesen Intergalaktikuslúzerszopás metropolisz belvárosába.
Napi használatra nyilvánvaló, hogy korlátozottan alkalmas a gép. Hátra gáz a bejutás, csak akik elől vannak azoknak jó. Feltéve, hogy elég girhesek, mert beleseknek ez a gép is szűkös, akárcsak az RS4 volt.
