Izgalomból nem lesz hiány, gyertek!

Parkoló Parádé 16/Múzeumok Éjszakája: autóztatók listája

2017.06.19. 14:26
17 hozzászólás

Összejött az indulók listája – ezekbe a kocsikba lehet majd beleülni a Parkoló Parádé ínyenceknek való, különleges kiadásán, most szombaton. Csalódnotok nem lesz miért.

Nagyjából ötven autót kerestünk volna a Parkoló Parádén való autóztatáshoz, hétfőn úgy tűnt, egy húszas, nem is eléggé vegyes felvágott lesz csak belőle. Aztán nekilódult a TC-olvasótábor, és egyszer csak ott tartottunk – belefulladunk a sok érdekes kocsiba. Nemcsak hogy jó lesz a szombati rendezvény, hanem ha a jégeső és a tájfun el nem mossa, egyenesen besza'!

Merthogy úgy tűnt, lesz körülbelül húsz Mercedes meg néhány olyan autó, amilyen sokunk szomszédjának is van, illetve pár szocialista verda, ami ugyan fontos, de nem bővíti eléggé a horizontot. Vakartuk a fejünket, mi legyen, majd kedd délután ismét megszemléltük a Google jelentkezési ívből kialakult listát. És fogtuk a fejünket – te jó ég, két eseményre elég lett az autó... Viszont alkalomból egy, parkolóhelyből ötven van, ez az idei fix keret, nem léphetjük át. Vérző szívvel és billentyűzettel, káromkodva, hogy jaj, ezt nem hagyhatjuk ki, de muszáj, de akkor ne azt hanem..., na de melyiket?... után kialakult a lista.

Egyet kérek – senki ne hajoljon fémcipzáras dzsekiben, fémcsatos övvel, ridiküllel az autókra, s ne üljön majd az ülésekre hegyes, kiálló tárgyakkal a farzsebében, mert ilyenekkel brutál kárt lehet okozni bennük – egy ilyen rendezvényen ezektől az óvatlan, alapvetően teljesen ártalmatlannak tűnő feledékenységektől tart a legtöbb kiállító. A Múzeumok Éjszakáján eddig nem keletkezett kár semmiben (kivéve egy-két félretankolást, de az nem látogatói hiba), a látogatók is, az autóztatók is a legnormálisabb emberek voltak, igazán felszabadult volt a hangulat, s tényleg csak ilyen apró dolgokon múlik, hogy tényleg felhőtlen maradjon az egész.

Elég sok kétüléses roadstert kidobáltam, mert olyan autóból három kell, hogy ugyanannyi utast elvigyen, mint egyetlen Zsiguli, de a várhatóan nagy látogatószám miatt jó lenne, ha minél több autót tudnának kipróbálni lehetőleg a legtöbben. Így is maradt benn elég... A kétajtós kocsikat is keményebben szelektáltam, mert azoknál az utascsere lassú. Mercedesből helyből kivettem a húsz évnél fiatalabbakat, mert ezek az autók elég jól bírják az öregedést és vénen is sok fut belőlük az utakon – legyen akkor azoké az elsőbbség, amelyek tényleg nagyon más kor hangulatát hozzák el. Ha valamiből két hasonló volt, akkor a kettő közül az eredetibbet választottam, mert remélhetőleg abban jobban megvalósul az időutazás. De idő hiányában akadt, amikor két összemérhető alternatíva közül azt vettem előre, amelyikhez találtam képet – mármint megnyitható képet a felajánlásban.

Szoci autókat is rostáltam, mert ilyenekbe ülni is van éppen elég lehetőség – a legtöbbeknek ma még elég egy nagypapa, egy „jó nekem a régi is”-típusú rokon, egy autóbuherátor huszonéves ismeretsége a joyride-hoz. A Wartburg 1.3, Skoda 120 és a Lada 1500 közül, mint régi népautók, utóbbi kettőt hagytam bent, mert mert azok hosszabban voltak velünk és hamisítatlanabbul hozzák a korstílust, a Trabantot a két ajtaja miatt eleve hátrasoroltam, a Felicia Fun nagyon klassz, ha kívülről látjuk, de se nem igazán öreg, se nem része a nosztalgiánknak (hiszen alig volt belőle), se nem különleges autózási élmény – mert igazából egy Felicia fura fenékkel... De a turbós kispolszki például nem maradhatott ki, ezt talán mindenki érti. Olyanokból pedig, amik jártak már a Múzeumok Éjszakáján, alig egyet-kettőt tartottam bent, mert az a jó, ha minden évben alaposan kicserélődik a kínálat – hiszen csak ötven pozíció van, azaz még annyi se, mert mi, a TC-sek is általában kiteszünk egy-egy autót. Sorolhatnám még a szempontokat, de a döntéshozatal burkológörbéjét látjátok így is.

Lesz érdekesség, nem kell aggódni. Például most megy az agyalás, hogy hogyan szorítsunk helyet a Robur busznak, mert olyanban mindenki ült vagy óvodásként, vagy kisiskolásként, vagy kiránduláson, vagy nyári munkán, vagy téesz-melók után valamikor – és tényleg nem látni már egyet se, soha. Na de, ki ült már Mazda RX-7-esben? És a második generációjában? Láttatok-e már kéthengeres, kétütemű, farmotoros Vespa 400-ast belülről? Ha nem, és szeretnétek, már most kezdjétek a fogyókúrát, mert az autó, khm... nem igazán hatalmas. De lesz régi Mustang, kupé, kabrió és limuzin Mercedes is mindenféle korból, akadt olvasó, aki az aranynál csak kicsit értékesebb Pagoda Mercedesét is elhozza majd. Annál félek, rettenetes lesz a tolongás.

Ha már sportos autók: Honda NSX, Lotus Esprit Turbo SE (hoppá), Mitsubishi Lancer Evo VI (az egyetlen túl új autó a csoportban, de ezt ugye, nem hagyhattam ki), illetve vagy egy Acura Integra, vagy egy Lancia Thema Turbo 16V – utóbbi kettő ugyanazzal a jelentkezővel érkezne, tehát csak az egyik lesz ott közülük. Ha már előkerül a Lancia és az Integra szó is, kis csúszással (Integra=Integrale) ilyen lesz együtt is, egyetlen kocsiban, ami egy Delta Integrale 16V formájában vetül majd elénk. De félek, hogy a Nissan 300ZX, a a Chevrolet Corvette C3, a Mitsu Galant ECI Turbo és az Opel Manta B 400 replika sem lesz lassú. Ezeknek a gyorsabb kocsiknak – nehogy összeakadjanak a lassú többivel – egy hátrébb kijelölt pályán külön kutyafuttató lesz, amit most számolunk. Talán még a nagy kedvenc, szerelős posztokat író külsős szerzőnk, Csipszer Máté is elküldi ott pár embernek a frissen összeállt Toyota Corolla Hacsirokuját.

Elegánsan is hentereghet, aki akar, mert ha addigra összeáll, eljön egy hosszú tengelytávos Rolls-Royce Silver Shadow, egy Bálna-Merci (mert az olyat egyszer meg kell tapasztalni, ráadásul állítólag ez az egyetlen, gyárilag piros színű Európában), az öregebb korosztályból egy W108-as, azaz 250S, egy Chevy Impala és egy jobbkormányos Range Rover is – majd lehet rémüldözni benne bal egyen, mert tudom, hogy elsőre nagyon fura ott, kormány nélkül.

Nem sorolok fel minden autót, mert szörnyű a mennyiség, túl sok az érdekesség. Mi a TC részéről mindenesetre kihozzuk a Rulettkerék-205 GTI-t (kíváncsiak vagyunk, hány kört bír ki), illetve én vagy az épp most töltés nélküli Pontont rángatom el (már van ígéretem tartalék akkura, hogy tovább bírja), vagy a Bianchit – komplikált az egyenlet. Mindkettő érdekes, egyik biztosan ott lesz.

Én sajnos a háromórás programból csak az elején és a végén fogok beszállni 50-50 percre az autózásba, mert közben, este nyolc órás kezdettel, a Mesterkurzus keretében előadást tartok a veteránozásról - nehéz lenne felnőnöm Novoth Tibi és Becsületesnepper Kroni szakszerűségéhez, ezért a stílus is más lesz. (Portrészerű kedvcsináló videó az eseményhez ide kattintva nézhető.) Mivel se veteránosnak nem tartom magam, se különösen nagy hozzáértőnek, a tematika inkább e buzéria személyes oldalairól szól majd, mint a technikaiakról, de remélem, érdekes lesz úgy is. Nem fogok megsértődni, ha tök üres lesz az előadóterem, mert mindenki inkább kint autózik - a pörformansz ugyanis kint lesz videó formájában a Totalcaron, később ott is megnézheti bárki, aki lemaradt róla. Donvöri, hevfan.

Álljon itt a kipróbálható autók sora:

1) Acura Integra (esetleg Lancia Thema Turbo 16V) – 1992. (vagy 1990.)
2) BMW 540 – 1993.
3) Chevrolet Beretta GRU – 1989.
4) Chevrolet Corvette C3 – 1978.
5) Chevrolet Impala V8 – 1968.
6) Fairway Driver London Taxi – 1996.
7) Fiat 127 – 1974.
8) Ford Sierra RS Cosworth – 1989.
9) Ford Gran Torino – 1974.
10) Ford Mustang Convertible – 1969.
11) Ford Escort XR3i Cabriolet – 1995.
12) GAZ-69 – 1971.
13) Honda NSX – 1991.
14) Izs 2715 – 1992.
15) Lada 1500 – 1977.
16) Lancia Delta HF Integrale 16V – 1990
17) Lotus Esprit Turbo SE – 1989.
18) Mazda RX-7 FC – 1986.
19) Mercedes-Benz 250S – 1967.
20) Mercedes-Benz Pagoda – 1970.
21) Mercedes-Benz 280 CE kabrió – 1980.
22) Mercedes-Benz 230 E – 1984.
23) Mercedes-Benz 200 E – 1991.
24) Mercedes-Benz S320 – 1992.
25) Mercedes-Benz E230 CE – 1993.
26) Mercedes-Benz SL500 – 1995.
27) MG Midget – 1976.
28) Mitsubishi Galant ECI Turbo – 1987.
29) Mitsubishi Lancer EVO VI – 2000.
30) Nissan 300ZX – 1994.
31) Opel Manta B 400 replika – 1982.
32) Opel Omega A 2.0 GL Diamant - 1991.
33) Polski-Fiat 126p 1.0 Turbo Cabrio-Limousine – 1983.
34) Range Rover – 1995.
35) Renault R16 TX – 1977.
36) Robur Lo 3001 – 1985.
37) Rolls-Royce Silver Shadow LWB – 1972.
38) Skoda 120L – 1981.
39) Toyota Tercel 1.5 GL – 1983.
40) Toyota Corolla AE86 – 1984.
41) Vespa 400 – 1959.
42) Volkswagen Bogár – 1974.
43) Volkswagen Transporter 1 Samba - 1963.
44) Volkswagen Transporter 2 – 1976.
45) Volkswagen LT 4x4 expedíciós – 1995.
46) Volvo 480 Turbo – 1993.
47) Volvo 262 Bertone Coupé -1981.
48) Volvo 855R - 1996.
+1) Moszkvics pedálos kisautó gyerekeknek

A kiállító/autóztatóknak álljon itt egy felhívás: az autókat délután 6-kor engedjük be,szombaton addigra lehetőleg mindenkinek oda kellene érnie IV-es kapu elé, ott lesz ugyanis a behajtás. Egy óra azért kell nekünk (és nektek) a látogatók érkezéséig, mert a rendezkedés nem mindig egyszerű, ha meg már ott vannak a nézők , végképp nagy a káosz.

Egy megjegyzés a nézelődni érkező látogatóknak: a Hungexpo egy külső területén a IV-es és V-ös kapu felől este 7-től megközelíthető, óriási és ingyenes belső parkoló várja a betérők autóit, aki pedig tömegközlekedésre szavaz, annak ott a VT-Arriva különjárat, amely negyedóránként indul az Örs vezér teréről az Expo busz megállóhelyéről. A belépés és a parkolás is ingyenes. A PP16 Facebook-eseményét itt találod, lehet előre cimbizni. Az autóztatáshoz a belső parkolóból át kell slattyogni (kábé egyperces gyaloglás) az A pavilon mellé, de megtaláljátok.

Amúgy meg: a belső parkolóban éppolyan Parkoló Parádé zajlik majd, mind máskor mindig, hozhatjátok az ültetett/zajos/rat/lángot okádó csodáitokat ezrével, mindenki jöjjön, este talán még jobb a buli!

Egyetlen kérésünk van: nincs gumiégetés, gyorsulgatás, driftelés, sem a kapun belül, sem azon kívül, azaz ott pláne nem. Nem akarunk fenyegetőzni vagy túlmagyarázni semmit, legyünk annyira kulturáltak, hogy ezt tiszteletben tartjuk. Máskülönben épp azok miatt lesz vége ennek a szuper kis rendezvénynek, akik a legnagyobb hévvel vetik magukat bele - ez meg súlyos butaság lenne, nem?

Találkozunk szombat este – kivel hatkor, kivel hétkor, esetleg utána.

Fontos információk!

Kezdés június 24.-én 19 órától, behajtás a Hungexpo IV-es és V-ös kapuján (Albertirsai út), a rendezvény 22 óráig tart.

A kiállítóknak 18 órától van a behajtás a IV-es kapun!

ME-terkep

A gyalog érkezőket az Örs vezér teréről 19 órától negyed óránként induló busz szállítja a rendezvényre a VT-Arriva jóvoltából. A busz az Expo busz megállóhelyén veszi fel az utasokat.

A belépés és a parkolás is ingyenes!

Egyetlen kérésünk van: nincs gumiégetés, gyorsulgatás, durrogtatás, driftelés sem a kapun belül, sem azon kívül. Nem akarunk fenyegetőzni vagy túlmagyarázni, de legyünk annyira kulturáltak, hogy ezt tiszteletben tartjuk!