Egy rejtéllyel kevesebb

2017.08.24. 17:05
12 hozzászólás

Amikor Csík visszajött Japánból, ahova a családjával ment világot látni magánba, hozott egy (virtuális) kazal képet érdekesebbnél érdekesebb autókról. Nincs ebben semmi fura, rendes autóbuzi így nyaral. A következő héten többször ültünk a képernyője előtt a belpiacos csodákat lesve. A többségüket sikerült valahogy azonosítani, de akadt egy, amibe beletört a bicskánk. Az Aocel.

Ezt a nevet nem ismeri kereső, de ez a furcsa arányú dobozautó idegesítően ismerős volt. Ilyen képtelen arányú gép kevés létezik: széles, rövid, relatíve alacsony és sarkos, mint egy cipős doboz. de hiába kerestük a megoldást minden elképzelhető keresési kifejezéssel a gugliban, nem jött fel a megfelelő kép. Húsz éve még voltam elég katalógusbúvár, talán rávágtam volna a megoldást, de úgy látszik, már elkelne a Cavinton. Meglepő véletlen, hogy egy nappal Csík cikkének megjelenése után, ahol csak annyit tudott írni, hogy valami fura Nissan ez – a kormánykerék alapján jutott erre a következtetésre – belebotlottam a megoldásba.

Valószínűtlen, hogy lenne értelmes magyarázat a vak véletlenen, sorson, vagy a szentlélek közbenjárásán kívül, de a holland Autoweeken jelent meg egy írás az elfeledett Nissan Rasheenről. Ez a belpiacos modell 1994 és 2000 között készült, még abban az időszakban, amikor a Nissan tervezői igyekeztek szokatlan autókkal színesíteni a kínálatot. Ekkortájt született a Figaro, az S-Cargo és személyes kedvencem, a Pao. A Rasheen azonban nem sikerült tökéletesen: a D formájú, hihetetlenül béna első fényszórókat sokan nem szerették, ezért ezen számos tulajdonos változtatott. Az Aocel is egy ilyen átépítés, de találtam például Hummer-orrú változatot, Lummer felirattal, és kerek lámpás, retró-stílusút is. Mind sokkal jobban tetszik, mint az eredeti, és talán nem csak nekem.

A típus végzetét mellesleg a 2000-es kínálat-ésszerűsítés jelentette, amikor egy új, már az exportpiacokon is forgalmazott autó váltotta, a terepjárósabb karakterű X-Trail, amelyet itthon is jól ismerünk. Azt viszont kevesen tudják, hogy a ruhásszekrény-esztétikum forrása a Rasheen.

Persze ahogy megvan a megoldás, már mindenki számára egyértelmű: szinkronban csaptunk a homlokunkra, hogy valahol legbelül, tudat alatt tudtuk, a Rasheen az, mi sem kézenfekvőbb, csak eddig valahogy nem ugrott be. Hiszen mi vagyunk a téma szakértői, nincs olyan, amit mi ne tudnánk.