Szombaton ismét megtelik a parkoló

2017.09.08. 11:29
0 hozzászólás

Most szombaton, vagyis szeptember 9-én, délután 3-kor véget ér a nyári szünet, visszatér a Parkoló Parádé. Kellemes, kora-őszi időjárást ígérnek, vagyis idén talán utoljára ácsoroghatunk pólóban kedvenc autóink mellett. A helyszín most is a Hungexpo, ahol 6-ig miénk a terep. Mivel minden információ elhangzott már legalább egyszer, ez a poszt amolyan emlékeztető, mert mi szóltunk.

Szóval a kapu délután 3-kor nyílik meg az Albertirsai útról, utána pedig mindenki azt csinál, ami jól esik. Lehet beszélgetni, bölcsen hümmögni, támaszthatod kedvenc autód, hogy el ne dőljön. Viszont lesznek programjaink is, ha esetleg művelődnél.

08

Ha például kíváncsi vagy az Erőmérő-sorozat titkaira, vagy meghallgatnál egy előadást a motortuning részleteiről, akkor érdemes beülni Göbölyös Motordoktor Zsolt Mesterkurzusára. Szívó, turbó, esetleg dízel, Göbi mindenről tud mesélni, és az előadás végén kérdezni is lehet, sőt, biztatunk is erre mindenkit. A Mesterkurzus egy órával kapunyitás után, 16.00-kor kezdődik a III-as fogadóépületben.

Készültünk egy másik érdekességgel is, a Nissan hoz ki egy nagyobb kontingenst. Lesz Leaf, Micra, és még nyolc autó, melynek egy részét nem csak nézegetni lehet, de még egy próbakör is belefér. A legérdekesebb viszont egyértelműen a félbevágott Leaf lesz, ahol mindent meg lehet majd tudni a villanyautók működéséről. És a Nissan egy kis nyereményjátékkal is készül: aki kitölt egy nissanos kvízt, az nyerhet egy egész hétvégére szóló Micra-tesztvezetést.

Ezen felül a szokásos, instagramos fotóversenyünk is megy, ezért ha olyat, vagy olyan szögből látsz valamit a parkolóban, ami megfilterezve jól mutat, töltsd fel #tcparkoloparade17 hashteggel. Aki a legtöbb lájkot kapja, az egy bluetooth-os hangszóróval gazdagodik.

Update: a Parkoló Parádéra ellátogat a DAS két szakembere is, akiktől bátran lehet tancsáot kérni jogi esetekben. Vitás kérdés a biztosítóval? Netán kárrendezési probléma? Adásvételi gebasz? Kérdezzetek tőlük bátran. 

Tehát még egyszer: szombat délután 3-tól 6-ig, a Hungexpón Parkoló Parádé, a belépés most is ingyenes. 

(És hogy a buli megmaradjon, nyomatékosan kérnénk mindenkit, hogy kerülje a gumiégetést és a csapatást, zártak már be emiatt hasonló mókát. Elhisszük, hogy meg tudod csinálni, de láttunk már olyat is, aki nem. Ne itt próbálkozzatok.)