Óriási volt az évnyitó Parkoló Parádé!

19. Totalcar Parkoló Parádé - 2018.04.26.

2018.05.06. 00:05
3 hozzászólás

Megnyitottuk az évet az idei első Parkoló Parádéval, amit köszönünk minden résztvevőnek, nagyon jól sikerült. Sokan voltatok, és minden korosztályban találkoztam autóval is, emberrel is. Rengeteg márka képviselte magát, ugyanúgy előfordult átlagautó, mint veterán ritkaság. Mindenki kitett magáért, és egy-két tahó elhajtáson kívül elég jól sikerült a rendezvény. 

A hatalmas amerikai grillpult mellett, stílusában hű Cadillac, egy Oldsmobile és egy nyitott Chevy Chevelle hörgött csöndben. A megszokott kis piros Piaggio már az utolsó kólákat rakta a hűtőbe, amikor nyílt a kapu, és elkezdett beáramlani a tömeg. Érdekes látvány volt, ahogy begördült a 300 lóerős, elsőkerék-hajtású nyolchengeres Cadillac Eldorado, majd az ugyanilyen erős, ugyanúgy elöl kaparó, öthengeres Ford Focus RS.  

Az Opel Astrát rotyogó nyolchengeres AMG Mercedes követte, a lapos Mazda Miatákat gyöngyház lila Alfa Romeo, aztán porig ültetett Lada - és még meddig lehetne folytatni. Sokszínű volt a parkoló, nemigazán tudtam mindent megnézni, mert amint felfogtam, mit látok, a szemem ugrott át egy következőre.  Néhány személyes kedvenc mellől percekig nem tudtam elindulni: például az ültetett, nyitott kipufogós Citröen Kacsa, vagy a neonzöld Trabant Tramp. Utóbbinál inkább azért akadtam le, mert alapból ritka a használhatatlansága miatt, de a Kacsát nagyon kreatívan építették meg, a beltérben például kovácsolt vaspadok voltak.

Ahol egy Trabant van, ott lesz több is, nekem a platós babakék vitte a prímet. Az alapból apró autó, egész használható méretű platót kapott, bár amilyen szépre megcsináltak, nem valószínű, hogy valaha is megpakolnák. Mellette sima kétüteműek voltak, de az egyiken úgy festették le, mint anno a kelet-német rendőrautókat - elég érdekesek lettek volna az autósüldözések. Kicsivel odébb egy öthengeres Volvo-motort forgattak, ezúttal nem Fordban, hanem a rendes helyén, egy 850-es origami-Volvóban. A legerősebb - 250 lóerős - változatot meg lehetett venni kézi váltóval, ebbe a konkrét beltérbe a kor minden kényelmét beleszuszakolták.

Az autókat sikerült egész rendszerszerűen elhelyezni, nagyjából együtt voltak az Alfák, a BMW-k, a Mazdák vagy a Skodák. Szinte lehetetlen volt megmondani mi hol van, de pont ezért bolyongott olyan jót gyerek, kamasz és akik lelkükben ragadtak ebben a korban. A driftelő távirányítású autót ugyanolyan lelkesedés övezte, mint az alig nagyobb Smart Roadstert és a szabvány parkolóból kilógó amerikai autókat. A poén kedvéért a terepre született Toyota FJ Cruiserek a padkát leküzdve X alakban álló merev hidakkal pihentek, miközben egy BMW-t úgy kellett lesegíteni keresztbe, hogy ne kapják le a kartert.

A jó időnek hála nagyon sok motoros jött el, sőt volt aki azzal járta be az egész parkolót. A kedvenc képem, amikor a Simson Schwalbe egyesbe lassan pöfög végig az autók között, és a kormány mögül kitekint egy kapaszkodó kisfiú. Vespát szinte minden korosztályból lehetett találni, de a kedvencem a kék-fehér Puch DS50 volt, ami már felülről súrolhatta az ötvenet - mármint korban. A  masszív cruiserek békésen álltak a buta tekintetű MZ Trophyval és a muzeális Simsonokkal, de közvetlen mellettük a legós pultot is sokan letámadták.

Ha véletlen lemaradtál ne aggódj, lesz még idén Parkoló Parádé, várunk szeretettel mindenkit legközelebb is, május 27-én (további infók hamarosan).