Biztosítékcsere 2018-ban, az autó szerszámaival?

2018.09.09. 06:54
72 hozzászólás

Nyilván nem az autó kvalitásait minősíti, de kiment egy biztosíték az Audi A7 tesztautóban. Nem mintha szegény tehetne a dologról, ugyanis a szivargyújtó csatik nem működtek – ki tudja, valaki ívhegesztő készüléket akart róla működtetni?! Mindenesetre be akartam építeni egy fedélzeti kamerát, hogy teszteljem, gondoltam, egy próbát megér, ránézek a biztosítékokra.

Szerencsére benne volt az A7-ben a használati, mint kiderült, a három biztosítéktábla közül a szivargyújtóké a vezetői lábpihentetőben található. Csak kipattintasz egy takaródugót, kicsavarod a csavart, és már ott is van a tábla. Az útmutató szerint van csipesz is a biztosítékhoz, csodás.

Hátramész, az emelőt is tartalmazó csomagból kiveszed a gyári csavarhúzót, aminek van + és – vége is, csak meg kell fordítani a szárat a markolatban. Kipattintod a dugót, és mit látsz?

Igen, torx csavart kellene kitekerni.

Még szerencse, hogy tulajdonképpen otthon vagyok, beballagok a sufniba, kikeresem a megfelelő torx bitet a racsnis kulcshoz, és kitekerem. Szibéria Felsőn ez már gond lenne, de hát a civilizáció már mindenhol ott van, sok-sok torxszal. De nekem úgy tűnik, nem kalkulálnak a biztosítékcseréig alacsonyodó tulajokkal az Audinál.

Mindegy, nem adom fel. Megkeresem a leírás alapján, ki a bűnös. Egy 20 amperes bizti az, és tényleg elfüstölt.

Hátraballagok, mert láttam, hogy van bent izzókészlet. Ez némi magyarázatra szorul, hiszen aki olvasta a tesztet, az tudja, hogy a vadiúj, fullos A7-esben egyetlen izzó sincs, pláne nem H7-es, meg ugye már nem is kötelező az autóban ilyesmit tartani. De a PoHu, az olyan rendőrök kedvéért, akik valahol 1988-ban rekedtek, és nem jutott el a változás híre, berak egy minden autójába egy izzókészelet, pár biztosítékkal.

Hát nem csodás?

Tippeld meg, hogy hány amperes a legcombosabb biztosíték, ami a dobozban van!

A helyes megfejtők között a következő kép eredeti fájlját sorsoljuk ki:

Elképesztően nagy amperek szaladgálnak tehát mindenfelé, és a 20-as bizti még a kisebbek közé tartozik. Nem nagy cucc, ha van a sarkon egy autósbolt, filléres tétel. Azt is megértem, hogy egy biztosíték nem véletlenül megy ki, vagyis ha az ESP vagy más menetdinamikai elektronika környékén nagy valószínűséggel egy új biztosíték is csak átmeneti megoldás lehet, a túlzott áramfelvétel okát ugyanis ez nem szünteti meg. Az ülés masszázsfunkciója nélkül meg el lehet vergődni valahogy a szervizig.

IMG 5962

Az már elgondolkodtató, hogy a hivatalosan örök életű ledek sem mindig örök életűek, kíváncsi vagyok, hogyan fognak elpusztulni ezek az amúgy csodálatosan világító lámpák, gyanítom, az ukrán határ mellett egy kis faluban, éjjel azért bonyolult lesz megoldani ezekkel bármit. Amúgy a tesztautóban legalább pótkerék volt, egy defekt nem teríti le az autót, kivéve azokat a példányokat, amelyben a 3D térhatású überhifi van, mert annál már nemcsak a pókerék belsejét, hanem a teljes üreget foglalja el a mélynyomó.

IMG 5946

A szivargyújtó azért egyszerűbb eset, lehet élni nélküle, amúgy is valami külső fogyasztó okozza a gebaszt. Mégis azt mondom, hogy azért nem lenne rossz, ha az autóban található eszközökkel megoldható lenne egy biztosítékcsere. Vagy csak én vagyok ilyen konzervatív?

Mi legyen inkább az autóban: